December 4-én, szerdán este a somorjai színházi évad újabb előadására gyűltünk össze a városi művelődési központ színháztermében. A Rivalda Színház előadásában láthattuk Egressy Zoltán Sóska, sült krumpli című …
Művelő
-
-
A Szövetség a Közös Célokért társulás és a Kisebbségi Jogvédő Intézet 2019 szeptemberében kétszáz 16-17 éves tanuló bevonásával egy kérdőíves kutatást végzett a felvidéki fiatalok jogtudatosságáról és a …
-
December 3-án, szerdán Budapesten megtartotta idei második közgyűlését a Magyar Művészeti Akadémia, ahol többek között kiosztották a szervezet tagozati díjait is. Ez alkalomból – Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért …
-
A világ leggyorsabb néptáncosai, a Fricska Táncegyüttes tagjai már 2014-ben megdöntötték az ír stepp táncos Michael Flatley gyorsasági rekordját. 2019-ben pedig mind a négyen túlszárnyalták saját rekordjukat, közülük …
-
Nagy munkát és felelősséget vállal magára az, aki Sütő András Advent a Hargitán című darabját az ikonikus budapesti bemutató után szeretné színpadra állítani. Történt egy-két kísérlet az elmúlt …
-
Az ösztöndíj célja, hogy növelje a külhoni felsőoktatási intézményekben közgazdasági szakon tanuló magyar nemzetiségű egyetemisták létszámát, illetve az otthon maradás esélyeit.
-
A PISA eredményeket természetesen befolyásolja a szociálisan hátrányos helyzetű vagy a társadalom perifériáján élő fiatalok teljesítménye is. Kérdés, hogyan fogjuk megoldani a jövőben a gazdasági, pénzügyi, mérnöki, mezőgazdasági …
-
Nyolcadik alkalommal tartotta meg tehetségkutató versenyét a Via Nova és a Fiatalok a Garam és Ipoly Mentéért Polgári Társulás a zselízi művelődési házban.
-
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének Lévai és Nagykürtösi Területi Választmánya december 3-án Fedezz fel, fogadj el, fejlessz! címmel szervezte meg a kistérségi konferenciáját. A Léván megtartott szakmai találkozón …
-
Szent Borbála, a tizennégy segítőszent egyike, a középkor egyik legismertebb szentje és vértanúja Nikomédiában élt a IV. században. Borbála napján, december 4-én eleink ágat vágtak egy gyümölcsfáról, és a …

