Szent László vetélkedő a Zoboralján
2017 Szent László emlékéve. Az Árpád-házi uralkodó összekapcsolja a közép-európai nemzeteket, hiszen Erdély védőszentje, Lengyelországban született és Nyitrán halt meg. A Nyitra-vidéki magyar szervezetek...
Pajtások táncháza a Gombaszögi Nyári Táborban
A Gombaszögi Nyári Tábor a felvidéki fiatalok hagyományos találkozóhelye és fóruma. A rangos rendezvény idén – a FolkSzöglet helyszíneként, július 15–20. között – egy új létesítménnyel, a FolkPajtával várja a vendégeket.
Gröhling bemutatta az államfőnek az oktatási reformtervezetet
Branislav Gröhling oktatási miniszter kedden bemutatta Zuzana Čaputová államfőnek az oktatási reformtervezetet. Ezt az elnök asszony úgy értékelte, mint az oktatás korszerűbbé és színvonalasabbá tételének szolid alapját.
Fokozatosan újul meg az ipolynyéki Szent István-templom
Az ipolynyéki Szent István római katolikus templom a megújulás időszakát éli. Hosszabb előkészületek után a napokban kezdődtek el a szentély festészeti munkálatai. „A...
A 80 éves Nagy János szobrászművészt köszöntjük
Ma ünnepli 80. születésnapját a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett, Esterházy- és Szervátiusz-díjas Nagy János felvidéki szobrászművész, akinek köztéri alkotásaival számos magyarországi és felvidéki településen...
Karácsony fényei és árnyai
A Pátria Rádió katolikus egyházi műsora december 25-én, pénteken 7.05 kezdettel jelentkezik új műsorával. A tartalomból.
Karácsony napján, december 25-én, pénteken Jézus Krisztus születésének...
Bárdos Juditot újfent Somorján üdvözölhetjük
Nagy Myrtillt a somorjai VMK igazgatóját kérdeztük a 2019/20-as színházi évadról, amely ugyancsak izgalmasnak igérkezik.
Mit kínál a 2019/20-as évad Somorja és környéke színházkedvelő közönségének?
A somorjai...
Szent László búcsú Zsemléren
Az idei Szent László-évben Zsemlér, a kedves Garam-menti község különös odafigyeléssel ülte meg temploma védőszentjének búcsúját.
A mai zsemléri – klasszicista stílusban épült – templomot...
A Kárpát Expressz holnapi műsorában a búcsi FABrikáló Műhely
Az alacsony létszámú iskola technika óráit forradalmasítottaꓼ a búcsi FABrikáló Műhely fontos színhelye lett a digitális nemzedék interaktív tanulásának. A Kárpát Expressz munkatársai a helyszínen forgattak legújabb projektjük kapcsán.
A gömöralmágyi óvodát is időben felújították
Pósa Lajos: Szeresd a gyermeket című verse egy részletének elszavalásával vette kezdetét az ünnepélyes óvodamegnyitó Gömöralmágyon, ahol szintén a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében újították...
Jótékonysági koncertet rendeznek a Timóteus-ház javára Komáromban
Jótékonysági koncertet szervez a Komáromi Protestáns Nőegylet a komáromi református templomban, április 26-án. A befolyt adományokat az egykori árvaházban létesülendő Timóteus Idősek Otthona támogatására...
Anyanyelvi diszkrimináció a besztercebányai megyei ülésen
A Besztercebánya Megyei Önkormányzat október 16-án tartotta utolsó képviselő-testületi ülését, melynek döntése több magyar középiskolai osztály sorsát is befolyásolta a Rimaszombati járásban. Juhász Péter,...