Ökológiai katasztrófa – már ötven tonna rozsda mérgezi a Sajó vizét
Három hete jelezték először a rozsnyói lakosok, hogy narancssárgára színeződött a víz. Ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek, illetve jelentették a természetvédelmi felügyeletnek, akik február 24-én vízmintát vettek, ennek eredménye pénteken érkezett meg, mondta megkeresésünkre Varga Tibor, annak a helyi horgászszövetségnek a tagja, akik elsőként vették fel a kapcsolatot a Rozsnyói járás környezetvédelmi hivatalával.
Új községházát kapott Kéty
A XXVII. Kétyi Falunap keretei között az előző hétvégén adták át Kéty új községi hivatalát. Az ingatlan megvásárlását és annak teljes felújítását a település...
Cum Deo… – Rákóczi ünnepség Borsiban
Borsiban, II. Rákóczi Ferenc szülőfalujában ünnepséggel emlékeztek meg a nagyságos fejedelem születéséről. Ünnepi beszédet Szesztay Ádám, Magyarország kassai főkonzulja mondott, megosztotta gondolatait Kű Lajos,...
Gyermek- és kézművestábor a Zoboralján
Tizenhatodik alkalommal szervezte meg a Nyitra és Vidéke Célalap gyermektáborát Alsóbodokon július 9-e és 13-a között. Ugyanezen a héten, ugyanott kézművestábort is tartottak, amelynek...
A Szenci járásban négy MKP-s méretteti meg magát a megyei választásokon
A Magyar Közösség Pártjának szenci járási közgyűlése augusztus 8-án választotta meg képviselő-jelöltjeit. A november 4-ei megyei választásokon a párt színeiben, így a héttagú koalíció...
Már kaphatóak a napijegyek a Hajómalom Fesztiválra
Gúta legnépszerűbb eseményének a szervezői már a kezdetektől fogva célul tűzték ki, hogy fesztiváljukat a kulturált szórakozás jegyében rendezik meg. Ez idén sem fog változni, így az író-olvasó találkozók, könyvbemutatók, valamint a különféle irodalmi produkciók közül ezúttal az egyik kiemelkedik különlegességével, és a csütörtöki napijegyet vásárlók ezt meg is tekinthetik.
Európa és a globális erőtér
A globális kihívásokról tartott előadást Nógrádi György egyetemi tanár, közgazdász, biztonságpolitikai szakértő a komáromi Selye János Egyetemen.
Magyar könyvesbolt nyílt Kassán
A Fő utcán található Halmi-udvar egyik helyisége adott otthont a Tótok Ildikó által megálmodott könyvkuckónak.
A kitelepítetteknek és a deportáltaknak állítottak emlékművet Zselízen
A deportálások és a kitelepítések évfordulójára emlékeztek meg Zselízen, ahol az akkori lakosság csaknem harmadát közvetlenül érintették az antidemokratikus, emberellenes intézkedések.
A megemlékezést a...
A Bodrogközbe is eljutott a Határon túli nemzeti tánc
A Bodrogközbe is eljutott az Ifjú Szivek Táncszínház Határon túli nemzeti tánc című előadása. Az októberben indult dél-szlovákiai turné során mintegy húsz előadás közül...
Hetven fáradságos munkával töltött év emlékére
Az új tanév megkezdésével nemcsak az aktuális célkitűzéseket kell láttatni, van egy fontos évforduló is, melyet nem szabad szem elől téveszteni. Ez pedig nem...
Noel karácsonya
Nem tudom, hogy tudatos döntése volt-e a szülőknek, amikor a december végén született kisfiuknak a Noel nevet adták. Most, hogy az októberben megjelent cikkünk...