Isten kegyelméből idén újra eljön nagyhét, kezdetén virágvasárnappal. De hogy milyen lesz ez a hét, nagyrészt tőlünk függ. Isten már megtette a magáét a nagyhétért! Régi magyar szóval …
Húsvét
-
-
Nagy népszerűségnek örvend az évente megrendezésre kerülő hagyományos családi rendezvény az érsekújvári székhelyű Thain János Múzeum mellett működő Szőgyéni Tájház és Múzeum létesítményében. Az új pajta épülete várta …
-
Kézműves termékek és háztáji finomságok tárháza várta mindazokat, akik március 23-án ellátogattak a Palóc Kistermelői Piactér első húsvéti piacára Ipolyságon. A zsinagóga udvarára több mint tucatnyi kézműves és …
-
Virágvasárnap ünnepét üli a katolikus egyház március 24-én. Ezzel a nappal megkezdődik a nagyhét, amely a kereszténység legnagyobb ünnepére, a húsvétra vezet el bennünket. Az ünnep Jézus Jeruzsálembe …
-
A nagyböjti időszak végéhez közeledve a Felvidék.ma Müller Pétert, a Lévai Szent László Kör elnökét kérdezte arról, hogy miként élik meg a nagyböjti időszakot és hogyan készülnek a …
-
300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás a Partners cég számításai szerint, 5%-kal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti …
-
Március 23-án, szombaton 10.00 órai kezdettel szervezik meg a Húsvéti Palóc Piacot az ipolysági zsinagóga udvarán.
-
A nagyhét előtti hétvégén szervezi meg a Palóc Kistermelői Piactér húsvéti palóc piacát az ipolysági zsinagóga udvarán. Az Ipoly menti kistermelők és kézművesek portékái mellett a néphagyományi értékeket …
-
FELHÍVÁS A MAGYARLAKTA TERÜLETEKEN ÉLŐ TOJÁST DÍSZÍTŐK RÉSZÉRE – IMMÁR ÖTÖDIK ÉVE Minden évben eljön a húsvét, és ekkor a tojások ünneplőbe öltöznek, hímes tojássá változnak. Több …
-

