A gőzmozdonnyal 2023. július 1-én és augusztus 19-én juthat el Galgócra, Pozsonyból, Bazinból, Nagyszombatból és Lipótvárról.
Nagyszombati kerület
-
-
A következő pályázati időszakban 107 millió eurót szánnak Csehország és Szlovákia közös, határokon átívelő projektjeire az Interreg Szlovákia-Csehország program keretén belül. A projektek célja az életminőség javítása a …
-
Nagyszombat megye ismét meghirdette pályázati felhívásait a helyi önkormányzatok és a megye területén működő civil szervezetek rendezvényeinek és tevékenységeinek támogatására. Pályázni a kultúra, szociális ügyek, sport, egészségügy és …
-
Az összesen 98 beérkezett pályázatból 83 felelt meg a kiírás feltételeinek, amelyek bekerültek a döntéshozatali folyamatba. Ebben a szakmai értékelő csoport véleménye és az online leadott szavazatok 50–50%-os …
-
A Nagyszombat megye fenntartásával működő galántai műszaki szakközépiskolában nyílt meg ma – a megyében elsőként – az ukrajnai háborúból menekülőket fogadó központ. Erről tájékoztattak a helyszínen Berényi József …
-
A Magyar Közösség Pártja Nagyszombat megyei képviselőcsoportja a választási időszak kezdetétől szorgalmazta egyik fontos választási ígéretének – a középiskolások ösztöndíjrendszerének – megvalósítását. Örülünk, hogy erre most sor kerülhetett, …
-
Nagyszombat megye több oltópontjában, így Nagyszombatban és Dunaszerdahelyen is oltakozhatnak hétvégén az oltásra regisztrálatlan érdeklődők – írja a TASR. Nagyszombatban reggel héttől délután egyig várják az érdeklődőket, itt …
-
Szerdán több helyszínen is megkezdődött a koronavírus elleni védoltások beadása a helyi művelődési házakban és községi hivatalokban a Dunaszerdahelyi járásban – tájékoztatott közösségi oldalán a Nagyszombat megyei önkormányzat. …
-
Befejeződött a SacraVelo kerékpáros zarándokút-hálózat kialakítása, a mintegy ezer kilométeres útvonal Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, valamint a felvidéki Nagyszombat és Pozsony megye vallási kegyhelyeit köti össze – tájékoztatta a Komárom-Esztergom …
-
Nagyszombat megye közgyűlésének vezető témája az európai alapok merítése volt – olvasható a megye Facebook-oldalán. Az ülést május 5-én a Ján Palárik Színház Tükörtermében tartották. A képviselők jóváhagyták …