Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke és Molnár Sándor zsinati főtanácsos a Nemzetpolitikai Államtitkárságon járt. A budapesti megbeszélésen Potápi Árpád János, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős …
Szlovákiai Református Keresztyén Egyház
-
-
Csak az „élő ige” éltetheti és tarthatja egyben a református keresztyén közösséget – mondta Balog Zoltán református püspök szombaton Budapesten, a magyarországi és felvidéki lelkészek találkozóján, a református …
-
Az ökumenikus imahetet világszerte minden év januárjának harmadik hetében rendezik meg. A rendezvénysorozat célja, hogy a világ keresztény felekezetei közösen imádkozzanak a keresztények egységéért. A Szlovákiai Egyházak Ökumenikus …
-
A Pető Intézet (Semmelweis Egyetem Pető András Kar) munkatársai 2024. február 5. és 16. között Kassán konduktív pedagógiai fejlesztést és rehabilitációt folytatnak a mozgássérült gyermekek és felnőttek számára …
-
Az V. század nagy keresztyén gondolkodója, Augustinus fiatal korában nem kereste Istent. Egyszer csak gyermekek játszottak a szomszédságában, és azt kiabálták: „Tolle, lege!” (Vedd és olvasd!). Augustinus ezt …
-
Immár huszadik alkalommal szervezték meg a Gömöri Egyházmegyei Kórustalálkozót, ezúttal Nagybalogon. A Gömöri Református Egyházmegye és a Nagybalogi Református Egyházközség szervezésében a nagybalogi református templomban került sor 2023. …
-
Múltidéző
Száz éve tartották a lévai zsinatot, ahol megszületett a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház
Idén emlékezünk a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház megalakulásának 100. évfordulójára, az 1923. június 17-én megnyílt lévai zsinatra, ahol eleink kimondták, hogy létrejött a Szlovenszkói és Kárpátaljai Egyetemes Református …
-
Hitélet
Soltész Miklós: összefogásra van szükség a kereszténység és a teremtett világ adta értékek megőrzéséért
Összefogásra van szükség a kereszténység és a teremtett világ adta értékek megőrzéséért és továbbvitelükért – jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a …
-
Rimaszombatban, a Csillagházban ülésezett Egyetemes Egyházunk Zsinata május 13-án, ahol a X. ülésszak 4. ülésén a püspöki és főgondnoki jelentésen kívül az egyes szolgálati területek vezetői is beszámoltak …
-
ISMÉRVEK AZ ALKALMON VALÓ RÉSZVÉTELLEL KAPCSOLATOSAN: – A naprágyi zöldhatárra – ahol az istentiszteletet is megtartjuk – egyaránt ki lehet jönni gyalogosan és autóval. Aki a gyaloglást vállalja …