Befejezte a Szociális Biztosító azon személyek korkedvezményes öregségi nyugdíjának átszámítását, akik a nyugdíjkorhatár elérése előtt legalább 40 évet ledolgoztak. Ennek köszönhetően több mint 122 ezer nyugdíjas járadéka emelkedett, …
Szociális Biztosító
-
-
A Szociális Biztosító felhívja a figyelmet a közösségi oldalakon terjedő megtévesztő tartalmú videókra. Előállítóik visszaélnek a Szociális Biztosító nevével és hitelességével, ugyanakkor ismert politikai szereplők arcával is, hogy …
-
Az elmúlt három évben csaknem 240 ezer első biztosított vált automatikusan a második nyugdíjpillér résztvevőjévé. Saját nyugdíjkezelő társaságot (DSS) közülük csupán körülbelül minden hetedik választhatott, a többség esetében …
-
Sokan várják már, hogy szüleik megkapják a 2025-ös adóév után nekik felajánlott, befizetett adó 2 százalékát. A kifizetés időpontja azonban attól is függ, hogy az adózó mikor nyújtotta …
-
Itt és Most
A Pénzügyi Igazgatóság eddig a jövedelemadó két százalékára vonatkozóan 1,2 millió rendelkezést dolgozott fel
A Pénzügyi Igazgatóság (FS) eddig összesen 1,23 millió rendelkezést regisztrált a 2025-ös adóidőszakra befizetett adó két százalékának átutalására vonatkozóan. Ezek közül 902 ezer esetben a szülők, több mint …
-
A Szociális Biztosító nyomatékosan emlékezteti azokat az ötven vagy annál kevesebb alkalmazottat foglalkoztató munkáltatókat, akik még nem nyújtották be a nyugdíjbiztosítási nyilvántartó lapokat (ELDP), hogy a törvényi határidő …
-
Teljesítette célját a nyugdíjbecslések kiküldése a Szociális Biztosító 3,4 millió ügyfelének, az embereket elkezdte foglalkoztatni a majdani nyugdíjuk összege – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Erik Tomáš (Hlas-SD) munka-, …
-
Nyugdíj-előrejelzést küld a Szociális Biztosító (SP) szinte minden ügyfelének. Az előrejelzést körülbelül 3,5 millió biztosított fogja megkapni. Az erre jogosult ügyfelek május végén kapják meg a prognózist – …
-
A Szociális Biztosító több mint 155 ezer öregségi és korkedvezményes öregségi nyugdíjat emel meg. Az intézkedés az úgynevezett dolgozó nyugdíjasokat érinti, akik a nyugdíj folyósítása mellett is szereztek …
-
Az újabb és újabb trükkökkel, de lényegében hasonló elveken alapuló csalásokkal próbálkozó szélhámosok most a Szociális Biztosító ügyfeleit célozták meg. A társadalombiztosító nevében megtévesztő sms-t küldenek, melyben tartozás …

