18
A Forum Historiae (www.forumhistoriae.sk) a Szlovák Tudományos Akadémia Történeti Intézetének szaktudományos folyóirata, szerkesztői, Juraj Benko, Gabriela Dudeková, Maros Hertel és Karol Hollý a szlovák történészek fiatalabb generációjához tartoznak éppúgy, mint a főszerkesztő, Miroslav Michela, aki a magyar történésszakmában sem ismeretlen.
A szerkesztőség tervei szerint a lap évente kétszer jelenne meg, tematikus bontásban. Tartalmuk három részre oszlik: Tanulmányok, Fórum és Dokumentumok. A Tanulmányok közé az először megjelent írások mellett már korábban nyomtatásban publikált cikkek is bekerülhetnek. Az idegen nyelvű, elsősorban módszertani kérdéseket boncolgató cikkek szlovák fordítását is ebben a rovatban közlik; az írásokat angol nyelvű rezümé követi. A 2007/1 számban a nem szlovák történészeket Peter Haslinger képviseli Magyar motívumok a csehszlovák nemzeti narratíva kialakulásánál és széthullásakor (1890-1930) című tanulmányával.
A Dokumentumok cím alatt korabeli, az adott szám tematikájával kapcsolatban lévő forrásokat közölnek. A Fórum a két másik résztől eltérően a honlap dinamikus részét testesíti meg. Az ott megjelenő, polemikus hangnemű írások – esszék és hozzászólások – szintén az adott félévi témához kapcsolódnak.
A portál arculata – amint arra beköszöntőjében (Merre tartunk? Előszó a Forum Historiae című internetes folyóirat első számához) a főszerkesztő, Miroslav Michela is rámutat – még formálódik, kihasználva az internet által nyújtott médiafelület előnyeit. Az első szám a szlovák historiográfia problematikájával foglalkozik. Az ebben a kérdéskörben írt hat tanulmány mellett egy Szlovákia történetével foglalkozó bibliográfia is helyet kapott, illetve Milan Zemko egy 1978-as, ezidáig nem publikált előadását is elolvashatjuk.
A tanulmányok sorát a nemrég elhunyt kiváló szlovák történész, Lubomír Lipták írása nyitja, amelyet magyarul Milyen történelemre van szükségünk? címmel olvashatunk Lipták tanulmánykötetében. Juraj Šedivy a szlovák középkorászok munkáinak módszertani különbözőségeire hívja fel a figyelmet, míg Peter Podolan Ján Kollár és Pavel Jozef Šafárik generációjának történelemszemléletét elemzi. Adam Hudek Szlovák historiográfia és a csehszlovák történelem (1918-1968), Eugen Zeleňák pedig a Történelem narratív szemlélete címmel közöl írást.
A Fórum rovat kérdése ugyancsak a szlovák historiográfiára vonatkozik: „Milyen történelmet akarunk, milyenre van szükségünk?” Egyelőre a felkért hozzászólók (történészek, szociológusok, politológusok és filozófusok) válaszai olvashatók, amelyre remélhetőleg hamarosan megérkeznek az első reakciók is, hogy megindulhasson a valódi párbeszéd. A honlapon publikált bibliográfiában Alžbeta Sedliakova a szlovák történelemről szóló szintéziseket gyüjtötte össze. A dokumentumok közé Milan Zemko közel harminc évvel ezelőtti előadásának szövege is bekerült, amely Közép-Európa történelmének periodizációját tartalmazza.
Mivel Közép-Európa problematikája egy ilyen típusú honlap esetén megkerülhetetlen, az oldal szerkesztőinek nem titkolt szándéka, hogy a lap körül egy viszonylag széles, a régió keretein belüli tudományos kutatói háló alakuljon ki.
Demmel József – Terra Recognita Alapítvány