Az évforduló jegyében telik az elkövetkező év a Ghymes számára. Az 1983-ban alakult (1984-től Ghymes nevet viselő) együttes a január végén induló szokásos éves koncertsorozata mellett számos különlegességet tartogat a jubileumi évben közönségének.

Az év folyamán várhatóan több születésnapi nagykoncertet is tart a zenekar. Nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékok keretén belül zajló Nemzetközi Néptánc Fesztiválon kerül bemutatásra egy táncprodukció, mely Benyovszky Móric életét dolgozza fel. Az előadás megálmodója Szarka Tamás, a zenét természetesen a Szarka testvérek írják és a Ghymes együttes élőben adja elő.
A zenekar ősszel új albummal jelentkezik, melyhez idén is nagyszabású lemezbemutató koncert tartozik majd.

Ghymes, FelvidékMa