A magyarországi Gondolában egy jegyzet olvasható arról, hogyan lett Szent István királyból lovasbohóc. Ezt adjuk közre az alábbiakban.
Magyarország és a magyar Felvidék (ma Szlovák Köztársaság) első királya Szent István volt. Országalapító. Keresztény hitre térítette a magyar nemzetet. A Felvidék lakóit is, akik ma szlovákoknak nevezik magukat. Új elnevezésüket a környező népek, így mi magyarok is átvettük. A Felvidéken ma a magukat szlovákoknak nevező felvidékiek vannak többségben, így mi magyarok (ma már), messzemenően elfogadjuk, hogy a Felvidéket Szlovákiának nevezzék, és hogy néhány éve külön államot alkosson. A vegyes lakosságú kis állam rövid idő után felvételt nyert az Európai Unióba és így ismét egy államközösségbe került anyaországával, Magyarországgal. Ez nagy öröm. A szlovákoknak is. Elvileg. Hiszen alkalmat ad arra, hogy jobban megismerjék saját ezeréves történelmüket, amit országuk ma élő generációi alig ismernek. A 896 és 1919 közötti időszak történelmét ugyanis a Csehországhoz történt csatolásuk óta – korszakonként változó indokolással – nem, vagy sajátos, (mondhatni „tényfüggetlen”) – szemlélettel oktatják iskoláikban.
Mi az oka annak, hogy a Szlovák Köztársaság oktatásügye a múlt újrafelfedezésének, megismerésének lehetőségét nem fogadja boldog örömmel. Az egészséges nacionalizmus is azt diktálná, hogy a nemzetté formálódó felvidéki többség, a szlovákság lelkes buzgalommal kutassa, olvassa a számára megnyílt, forrásmunkákat, bújja a budapesti levéltárakat, múzeumokat, gyűjteményeket és egyeztesse történelemszemléletét a magyarországival. Így alakulhatna ki egy valós, tényekre alapozott múltkép, ami nemzeti önbecsülést, korrekt nemzettudatot alakítana ki. A hivatalos kormánypolitika és a médiavezérelt lakosság azonban berzenkedik a közös múlt elfogadásától. Nem elfogadni, hanem le- és megtagadni próbálja a tényeket.
Természetesen az ilyesmi nem ismeretlen jelenség másutt sem. A múlt és a történelem, a haza és a nemzet megítélése máshol sem egységes. A véleményalkotás gyakran indulat-, érzelem-, érdek-, „zsiger”-vezérelt.
Van egy ország, amelyiknek képviselője országa történelmének legdicsőbb forradalmát ellenforradalomnak és szélsőséges, fajgyűlölő hordák ámokfutásának minősíti. Van egy ország, amelyet saját miniszterelnöke nyűvesnek, szarnak, kurvának nevez. Van egy ország, amelynek parlamentje megtagadja az állampolgárság jogát honfitársaitól. Van egy ország, amelynek kormánya védtelenné, ütőképtelenné, tekintélyvesztetté, súlytalanná teszi saját hazáját öngyilkos politikájával, a hadsereg szinte teljes megszüntetésével.
Csoda-e, ha ez az ország nevetség tárgya, pofozógép szomszédai számára, és ha a szomszéd országok politikusai ezt a védtelenséget kihasználva, gátlástalanul poénkodnak a rovására, ha belpolitikai problémáikról akarják a figyelmet elterelni? Csoda-e, ha ennek az országnak a határokon kívülrekedt kisebbsége az anyaország árulása és nemzetközi súlytalansága miatt a legkülönbözőbb motivációval jelentkező kirekesztés, megbélyegzés, üldözés és fizikai inzultus áldozata saját szülőföldjén?
Ez az ország Magyarország. Megtagadta honfitársait és politikailag, gazdaságilag a nemzetközi porondon egyre kevésbé számottevő tényező. A környező országokba rekedt magyar kisebbség, pedig olyan védtelen és kiszolgáltatott, mint a római arénában az oroszlánok elé vetett őskeresztények.
Hát így lett Szent István királyból lovasbohóc.
Gondola
