Somorján nagyszabású gálaműsor keretében ma ünnepelte megalakulásának 30. évfordulóját a CSALLÓ Népművészeti Együttes. Ebből az alkalomból Domsitz Károly, a város polgármestere és Pogány Erzsébet, a Csemadok alapszervezetének alelnöke köszöntötte a csoport tagjait. Vendégként megjelentek a CSALLÓ vezetői, koreográfusai, mindazok, akik alapításától máig szakmai és művészeti segítői a tánccsoportnak: Czingel László, Brandl Ferenc, Quittner János, Valacsay István, Valacsay Franciska, Keresztes Róbert. Más elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen Dobsa Tamás, akinek sikeres koreográfiáit ma is táncolja a Csalló. A Csalló zenekarának jelenlegi vezetője, Hideghéty Jenő a város emlékplakettjét vehette át annak elismeréséül, hogy a megalapítástól máig, tehát 30 éve muzsikál a Csalló (korébban Csali) zenekarában.
A vendégek közt volt Bauer Edit EP-képviselő, és Bauer Győző, a Csemadok egykori országos elnöke valamint Lázok Attila, a Csemadok duanszerdahelyi járási titkára.
Kovács Koppány, a Csalló egykori frontembere vezette a lendületes, a közönség forró ünneplését kiérdemlő műsort. Vendégegyüttes is fellépett, a Bősi Aranyág tánccsoport. Az aratta a legnagyobb sikert, hogy a somorjai táncosok három generációja lépett a gálaműsorban a színpadra.
Ugyancsak sikert aratott az apró gyermekekből álló Kis Csali, akiknek játkékos produkciója Valacsay Franciska kitartó munkáját dicséri. Újra színpadra léptek a Csallósok, az alapító tagokból álló “öreg” táncosok. Méltán arattak fergeteges sikert, hiszen Mayer József koreográfiáját fiatalos lendülettel vitték színpadra. Volt olyan rész is, amikor a CSALLÓ jelenlegi és még mozgósítható régi tagjai egyszerre léptek fel.
Mégis, az ünneplés azoknak szólt leginkább, akik ma a Csalló tagjai.
Pogány Erzsébet az alábbi köszöntővel kívánt sikeres jövőt a táncegyüttesnek:

“A CSALLÓ jövőjéről
A CSALLÓ megalakulásának 30. évfordulója ünnep mindannyiunk számára, akik immár egy nemzedéknyi idő óta gyönyörködünk a néptáncosaink szebbnél szebb, értékőrző, emlékezetes produkcióiban.
Az évfordulón sok szeretettel köszöntjük a CSALLÓ valamennyi jelenlegi és egykori táncosát, zenészét, szervezőjét és a produkciókat segítő tagját.
Szeretnénk bizakodóan tekinteni a jövőbe.
Somorja polgárai, köztük a Szlovákiai Magyar Közművelődési és Társadalmi Szövetség – Csemadok Somorjai Alapszervezetének mindenkori vezetői – tudatosítva a felelősségüket -, féltenivaló kincsként tekintettek/tekintenek a CSALLÓ-ra, és arra a közösséget erősítő, alkotó munkára, ami a CSALLÓ háza táján történik. Minden alkalmat megragadva azt az üzenet közvetítjük szervezetünk népes tagsága felé, hogy a Csemadok támogatása egyet jelent a művészeti csoportjaink, az énekkarunk, és a fiataljainkat, gyermekeinket, több generáción át foglalkoztató tánccsoportok, zenészek munkájának támogatásával.
A harminc év persze nemcsak sok sikeres produkciót hozott, hanem közben egyszer-egyszer hullámvölgyből is ki kellett kapaszkodniuk a csoportoknak. A harminc év egy emberöltőnyi idő, a bennünket körülvevő világ közben gyökeresen megváltozott, szembe kell nézni azzal, hogy a művészeti csoportjaink folyamatos fejlődése, az utánpótlás biztosítása hovatovább egyre nehezebb.

Nagy kihívást jelent, hogy a közönség mindig újabb produkcióra kíváncsi, és ez persze hajtóerő is. Ám ne felejtsük el, az egyes csoportok vezetőinek mekkora erőfeszítésébe kerül, hogy a csoportot összetartsa, közösséggé kovácsolja, és sok-sok órányi próbán összehangolja az egymástól ugyancsak különböző felkészültségi szintű tagok produkcióját. A közönség nem látja, hogyan kerekedik a kezdeti csetlés-botlásból szívet gyönyörködtető tánc- és zenei produkció.

A CSALLÓ táncosai az elmúlt években a búcsi Felvidéki Rockszínházzal teljesen újszerű produkciókban próbálhatták ki magukat, több rockopera nagysikerű előadása során a tánckarban éppen a CSALLÓ táncosai táncoltak. Felejthetetlen siker volt „ A Megfeszített“ című rockopera somorjai bemutatója, amikor a Pomlé parkerdő fái alatt mély átéléssel hangzott fel a Miatyánk. Hasonló élmény volt a csíksomlyói völgyben, nemzetünk kultikus helyszínén bemutatott Koltay-mű,“A Napba öltözött leány“ produkcióban való részvételük.

Tudjuk, az amatőr művészeti csoportok tagjai is folyamatosan szembe találják magukat a mindennapi gondokkal, nagy kihívást jelent, hogy a munkahelyünkön, iskolában egyre több a követelmény, ha meg akarja állni a helyét a mai fiatal, akkor alig marad szabadideje. A közösség összetartó ereje, a színpad vonzása, a fény, a közönség tapsa, a jó munka öröme, a közösen elért eredmények sikere – mindennek együtt kell hatnia annak érdekében, hogy az egyéni érdekeink fölé helyezzük a közösségét, és időt, energiát áldozzunk a magyar kultúra – esetünkben a néptánc, népzene – megőrzése, átmentése érdekében.
A tánccsoportok folyamatos működése nagyon sok szervező munkát, anyagi eszközt igényel, és főleg elkötelezettséget, kitartást. Mondjuk ki, a jelenlegi keretek – a kultúrház által biztosított háttér, a városi önkormányzattól kapott anyagi támogatás, a szlovákiai és a magyarországi forrásokból elnyerhető pályázati összegek – nem elegendőek a fejlődéshez, mert kiszám
íthatatlanok, esetlegesek.
A szakmai, művészeti és szervező munkát folyamatosan biztosító professzionális segítők, önzetlen támogatók nélkül könnyen kerülhet újabb mélyvölgybe nemcsak a Csalló, hanem a jelenleg működő többi öntevékeny, saját és a közösség örömére működő művészeti csoportunk is. Az öntevékenységből adódó lelkesedést azonban meg tudjuk sokszorozni, ha az önkormányzattal, a kultúrházzal, iskoláinkkal és a művészeti alapiskolával, a város közösségi életét támogató és szervező szervezetekkel, polgárokkal közösen vesszük számba, milyen lehetőségei vannak Somorja városának a táncosaink, zenészeink, énekeseink, művészeti csoportjaink munkájának támogatására, a magyar kultúra éltetésére.
Köszöntjük az immár harminc éves múltra visszatekintő, mindannyiunk reménye szerint sikeres jövő előtt álló CSALLÓ népművészeti csoportot, a hálás közönsége nevében.”

Felvidék Ma