2008. június 3-án az Ipolysági Városi Könyvtárban megrendezésre került a könyvtár és az ipolysági Via Nova ICS szervezésében Baka L. Patrik Az égiek legendája című könyvéneka bemutatójára. A találkozót élénk érdeklődés kísérte. Az első részben a városi könyvtár vezetője, Solmoši Márta köszöntötte az írót, és az érdeklődő közönséget.
Ezután Zachar Tímea, az ipolysági Via Nova ICS alelnöke ismertette az író eddigi pályáját. Ebből megtudhattuk többek között, hogy a százdi születésű író mindössze 17 éves, és az Ipolysági Magyar Tannyelvű Gimnázium diákja. Továbbá, hogy Az égiek legendája Patrik első könyve, amit még alapiskolás korában írt. Valamint, hogy a könyve mellett versekkel és novellákkal is büszkélkedhet.

A bemutató keretén belül Mészáros Attila az ipolysági Via Nova ICS elnöke kérdéseket tett fel a fiatal írónak. Az érdekes kérdésekre adott válaszokból megismerhettük a könyv megírásának körülményeit, azt, hogy az író miért a „fantasztikus“ műfajt választotta. Azt, hogy a témaválasztásnál mi motiválhatta Patrikot. Kiderült, hogy nagyon szereti a történelmet, a mitológiát, Egyiptomot és a titokzatosságot. Az író válaszaiból megtudhattuk azt is, hogy a regény főhőseit a mindennapi életből, a körülötte lévő emberekről mintázta. Arra a kérdésre miszerint szánt szándékkal hagyta-e nyitva a regény végét, és hogy ez azt jelenti-e, hogy lesz a regénynek folytatása, az író elmondta, hogy a befejezés szándékosan nyitott és kettős, hogy mindenki a saját fantáziáját használva fejezhesse be a történetet, valamint, hogy a regény folytatása az érdeklődéstől függ.
A könyvvel kapcsolatos kérdésekkel és a rájuk adott válaszokkal sikerült felkelteni a jelenlévő közönség figyelmét , hiszen mind a kérdések mind a válaszok elkerülték a könyv konkrét tartalmának elmondását. Csak utalások történtek, amelyek épp elegek voltak ahhoz, hogy felcsigázzák az érdeklődést. A jelenlévőkben az az érzés alakult ki, hogy ezt a könyvet elolvasva érdekes, izgalmas és a jelenre is vonatkoztatható történetet olvashatnak.

A könyvbemutatót a Mészáros Attila és Solmoši Márta szavai zárták, akik megköszönték az írónak a beszélgetést és, hogy megtisztelte az Ipolysági Városi Könyvtárat a jelenlétével, valamint a hallgatóságnak a részvételt. A könyvbemutató után lehetőség nyílt a könyv megvásárlására, és annak az íróval történő dedikáltatására is, valamint személyes beszélgetést is folytathattunk Patrikkal.
A mai világunkban, ahol az emberi értékek, az irodalom, az olvasás szeretete, sajnos, egyre jobban elveszti a jelentőségét, felüdítő és optimizmusra ad okot, hogy egy 17 éves fiatalember ahelyett, hogy sok társához hasonlóan értelmetlen, mai divatos dolgokkal töltené a szabadidejét, az irodalommal, történelemmel foglalkozik, és ilyen maradandó művet alkot. Kívánunk a további munkájához sok sikert, az olvasóknak pedig azt, hogy ezt a könyvet elolvasva egy igazi élményt élhessenek át.

Kertész Csilla, FelvidékMa