A pálya csúcsán tavaly elhunyt színművész, Kaszás Attila egykori iskolája, a komáromi Jókai Mór AI és a Pedagógusszövetség június 21-én közösen rendezte meg az I. Kaszás Attila Vers- és Prózamondó Fesztivál döntőjét a Tiszti Pavilon dísztermében, ahol többek között tiszteletét tette Varga Attila, az MK Oktatási és Kulturális Minisztériumának tanácsosa is.
Az iskolai fordulókat követett végső megmérettetésen 31 versenyző csillogtathatta meg tehetségét a Pápai Erika budapesti színművész által irányított szakmai zsűri előtt, amelyben további négy magyarországi (Szarvas József színművész, E.Román Kata -a Katolikus Rádió szerkesztője, Dolmány Mária és Rudolf Ottóné – a Magyar Drámapedagógiai Társaság képviselôi) és egy hazai szakember (Dráfi Mátyás színművész) foglalt helyet. Közös döntésük alapján az I. kategóriában aranysávos minősítésben Bagócsi Lillát (Eötvös u. AI), ezüstsávos minősítésben Lakatos Lilit (Jókai AI), bronzsávos minősítésben pedig Kiss Rékát (Madari AI) részesítették. Mindhármuk teljesítményét könyvcsomagokkal is jutalmazták. Az ítészek a II. kategóriában nem értékeltek sávokkal, ám a három legsikeresebb résztvevőt – Habodász Istvánt (Munka utcai AI), Untermayer Tamást (Jókai AI) és Varga Enikőt (Jókai AI) zánkai üdüléssel jutalmazták. A III. kategória győztesei a következő diákok lettek: aranysávos – Jókai Ágnes (Selye J. Gimnázium), ezüstsávos – Hipík Júlia (pozsonyi gimnazista), bronzsávos – Melecsky Katalin (pozsonyi gimnazista), akik szintén könyvcsomagot is átvehettek. Az SZMPSZ különdíjában (a Kaszás Attila Szellemi Hagyatékának Ápolásáért Közhasznú Társaság pénzjutalmában) Králik Mátét (Munka u. AI) részesítették. Valamennyi döntőbe jutott versenyző oklevelet és egy-egy könyvet kapott.
E fesztivál iránti érdeklődés a rendezvény létjogosultságát bizonyítja, ezért Vörös Mária és Jókai Tibor főszervező tájékoztatása szerint ezentúl minden évben biztosítják ezt a versenylehetőséget.

Delta, N.MIskó Ildikó
Beküldte: Szakc-Komárom