Örömtánc néven indít új néptáncvetélkedőt augusztus 2-án a Magyar Televízió. A tradicionális táncokat modern interpretációban bemutató műsorban a Magyar Állami Népi Együttes professzionális táncosai által alkotott csapatok hírességekkel egészülnek ki, míg a sorozat második szakaszában külföldi néptáncegyüttesek is bekapcsolódnak majd. “Mindig nehéz színházat csinálni a televízión keresztül, de azt hiszem, a műsor szakmai stábja megtalálja majd a módját, hogy a koreográfusok, táncosok, jelmeztervezők szándékait a tévéképernyőn keresztül is hűen megjelenítse” – mondta el az MTI-nek szerdán, a műsor első felvételei előtt Mihályi Gábor.
Mint az Örömtánc és a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője beszámolt róla, igyekeztek olyan sztárvendégeket választani, akiknek valami közük van a tánchoz.

“Persze nem érzelmileg, hanem a mozgás szempontjából: van, aki néptáncos volt, egy másik vendég a Táncművészeti Főiskolán végzett, nem is éreztem problémát a beilleszkedésükkel” – tette hozzá Mihályi Gábor, majd bevallotta, ennél is jobban örült annak, hogy a neves vendégművészeket mennyire megérintette a műsor szelleme, így a kötelező profizmuson túl érzelmi kötődés is kialakult, a csapatokból kis közösségek jöttek létre. A szakember hangsúlyozta, a műsorban nem hagyományos néptáncokat, hanem a mai világ koreográfusok által elképzelt, modern néptáncfeldolgozásait láthatják a nézők, a produkciókhoz illő jelmezzel és zenével.

“Nagyon sajnálom, hogy a tévében ilyen kevés tánc van, ezt az ostobaságot nem is értem. Úgy tűnik, sok szerkesztő nem érzi, hogy a XXI. század a tánc évszázada lesz. Talán az Örömtánc készítői megértették ezt a nagyon fontos kultúrát, és azt, hogy ezt a televíziónak is közvetítenie kell” – bizakodott Mihályi Gábor.
Kovács Gerzson Péter, a műsor zsűrijének tagja, a TranzDanz együttes vezetője elárulta, korábban is volt már kénytelen zsűrizni, de nem igazán szereti ezt a pozíciót. “Néha hálátlan dolog kimondani a fájó igazságot, mert van, akinek az rosszul eshet, de most profi koreográfusok munkái kerülnek a színpadra, ezért színvonalas produkciókra számítok” – fogalmazott.

Mint a neves koreográfus megjegyezte, bízik benne, hogy a műsor haszonnal jár: a szép munkák és a látványos prezentációk a közönség ízlését is formálják majd. “A néptánc van annyira erős és humuszos talaj, amelyből nagyon sok minden jó születhet, ezért nem félek attól, hogy az Örömtánc rombolni fogja a magyar kultúrát, hanem inkább gazdagítani fogja azt” – beszélt a műsor remélt hatásairól.
“Számomra természetes, hogy a hagyomány nem múzeumi tárlókba való, hanem a világ változásával folyton új formákat kell, hogy nyerjen” – hangsúlyozta Kovács Gerzson Péter.

Az Örömtánc producere, Stromajer Andrea tájékoztatása szerint a vetélkedő-sorozat hat egyórás adásból áll majd. A népzenei alapokra épülő modern koreográfiákkal öt csapat versenyez, mindegyiket egy ismert művész (Laklóth Aladár, Mahó Andrea, Rúzsa Magdolna, Sasvári Sándor és Ullmann Mónika), valamint a Magyar Állami Népi Együttes öt táncosa alkotja. A csapatok estéről estére megküzdenek a Kovács Gerzson Péter, Sebestyén Márta és Bródy János alkotta szakmai zsűri, illetve a közönség szavazataiért. A táncprodukciók közben a műsort rövid riportok színesítik, melyekben hírességek mutatják be a műfaj tradícióit és sokszínű világát.

A sorozat második részében, augusztus 17-én bolgár, horvát, finn, magyar, román, spanyol, szlovák, szerb és török professzionális néptáncegyüttesek mérik össze tudásukat. A műsorhoz kapcsolódik majd az Örömtánc Éjszaka elnevezésű, modern népzene- és néptáncfesztivál, ahol profi táncosok és amatőr civilek táncolnak együtt.

Hírszerző, MTI