December 19-én, péntek délelőtt 10.00 órakor a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium tornatermében évzáró istentiszteletre, csendes napra gyülekeztek az intézmény diákjai. A kórus műsorát követően ökumenikus istentisztelet zárta le az óévet, majd Bálint Gábor, a Pontes Alapítvány titkára és Fábry Szabolcs alapító-elnök, Nagyvázsony polgármestere átadták az idei Pontes Ösztöndíjat három tanulónak: Kovács Csillának, Kelemen Tündének és Borbás Orsolyának. A díjazott tanulók 20-20 ezer forintos támogatásban részesültek.

Ahogy a díjátadón is kiemelésre került, a díjat közösségi munkáért kaphatták meg a tanulók: hagyományőrzés, népi tánc, cserkészet, egyházi szolgálat, színjátszás, osztályközösségi szervező munka, stb.

Fábry Szabolcs szólt arról is, hogy Karácsony Szentestéje az év leghoszabb éjszakája, mégis e napon született meg a Megváltó. Ez is biztosíték arra, hogy hosszú távon soha nem az igazságtalanságé, hanem a fényé, a Szereteté a győzelem. Erre bizonyíték az is, hogy a díjátadók határellenőrzés nélkül jöhetnek Rimaszombatba. Sebők Attila igazgató úr megköszönte az intézmény nevében az alapítványnak és a leszármazottaknak a múzeumalapító, igazgató emlékének ápolását a Fábry János-ösztöndíj formájában, és reményét fejezte ki a további együttműködésben.

– Felvidék Ma –