Az új szlovák közlekedési törvény szerint minden fizetős parkolóban fizetni kell. Ezt most már szigorúan ellenőrzik és büntetik is. Eddig ugyanis a törvényi szabályozás nem volt egyértelmű, és a legtöbb helyen az emberek nem is igen fizettek, s ezt nem is tudták büntetni.

Most sokan kapnak kerékbilincset Révkomáromban, mert még nem szokták meg az új szabályokat. Ráadásul van olyan település, ahol most sem kell fizetni.

Szlovákiában egy éve nem lehet pénzt kérni a parkolásért a városok közterületein. Párkányban letakart parkolóórák jelzik, hogy mindenhol ingyenes a várakozás. Mi nem indítottuk újra ezeket a kijelölt parkolóhelyeket, ugyanis kevesebben jönnének parkolni, és jobban terhelnék a város útjait – közölte Nagy Imre, a Párkányi Közterület-fenntartó Vállalat igazgatója.

Révkomáromban azonban egy vállalkozás működteti a fizetős parkolókat, ezt nem tiltja törvény. Itt a belvárosi utcákban 66 centet kell fizetni 1 óra parkolásért, a külső zónában azonban már csak 10 centet. Nem érdemes bliccelni, hiszen a helyszíni bírság akár 60 euró is lehet.

Ezek az autósok kerékbilincset is kaptak. A szigorúbb ellenőrzés oka, hogy az új közlekedési törvény szerint ezentúl tilos fizetős parkolóhelyen megállni érvényes parkolójegy nélkül. Kibővült az ellenőrzési csoport, most már 2 csapat ellenőrzi a nem fizető parkolókat – mondta Kovács Péter, a Komáromi Városi Hivatal vezetője.

Több közlekedési szabály is módosult február elsejétől. Lakott területen ezentúl 60 helyett maximum 50 km/órával lehet közlekedni. Nappal is kötelező a tompított fényszóró használata, a kerékpárosoknak pedig védősisakot kell viselniük lakott területen kívül.

Duna TV