Április 21-én, kedden 18.00 órai kezdettel a hattagú Szeredi Dixiland Band dzsesszegyüttesnek a dunaszerdahelyi református templomban adandó hangversenyével veszi kezdetét a XVIII. Dunaszerdahelyi Zenei Napok rendezvénysorozata.

 

A május hatodikáig tartó, gazdag zenei csemegét kínáló rendezvényt ezúttal is a Művészeti Alapiskola Tálentum Polgári Társulása szervezi. Lipcsey Ildikó igazgatónő téjékoztatásul elmondta, hogy az idén az anyagi lehetőségekből kiindulva a zenei napok programját úgy próbálták összeállítani, hogy az műfajilag és a színvonalat illetően is kiegyensúlyoztott legyen. A zenekedvelő közönség három dzsessz és négy komolyzenei előadás között válogathat, amelynek helyszínei is változóak.
A Művészeti Alapiskola számára nem ismeretlen a kedd este játszó Szeredi Dixiland Band együttes, amelynek tagja az a Karol Sucháň, aki hosszú éven át tanította a zene rejtelmeire a dunaszerdahelyi iskolásokat.
Pénteken, szintén a református templom ad otthont a 90 tagú Pozsonyi Fiúénekkar fellépésének, amelyben 7 és 25 éves fiúk énekelnek. Repertoárjukban főleg a klasszikus zene szerepel, de a néger spirituálékból is adnak majd ízelítőt Dunaszerdahelyen. A külföldön is rendszeresen fellépő Fiúénekkarból valószínűleg 45 jönnek majd el koncertet adni. Április 27-én hétfőn a Vermes-villában mutatkozik be a lengyelországi Quintet Tango Corazon, amely az argentin zeneszerző Piadzolla tangómuzsikájával szórakoztatják a közönséget. Szabó Imre pozsonyi orgonaművész április 29-én a Szent György-katolikus templomban próbálhatja ki egy koncert keretében a nemrég felújított orgonát. A hattagú, fiatalokból álló győri Wenk Jazz Zenekarnak tapsolhat a közönség április 30-án, a Művészeti Alapiskola koncerttermében. A zenakar tagja a dunaszerahelyi Bertók István, a zeneiskola egykori tanítványa. Május 4-én, Gabrišová Ivica fuvolán, Brüllová Rodriguez Miriam gitáron szórakoztatja a közönséget a Vermes-villában.
Bizonyára a Dunaszerdahelyi Zenei Napok rendezvénysorozatának egyik kuriózuma lesz a Budapesten élő 29 éves zongoraművész, Érdi Tamás, aki koraszülöttként, egy hibás inkubátoros kezelés következtében elvesztette a látását. Hétévesen Moszkvában elsõ helyezést ér el a Louis Braille Nemzetközi Zongoraversenyen, azóta már 23 országban koncertezett. 18 éves korában megfordult a Csallóköz központjában is. Május 6-án ismét ellátogat Dunaszerdahelyre. A Művészeti Alapiskola koncerttermében adott koncertjével zárul a XVIII. Dunaszerdahelyi Zenei Napok rendezvénysorozata.

Felvidék Ma, sk