Eperjes / Prešov
A Szepesség, a Tátrák ás Sáros
Eperjes / Prešov a hajdani Sáros megye egykori székhelye; a maga 93 000 lakosával Szlovákia egyik legjelentősebb városa, vasúti és közúti csomópont a Tarca partján. Környékén már a hallstatti korban is laktak emberek, a népvándorláskor a kvádok és gepidák vonultak erre. A mai Eperjest a monda szerint II. (Vak) Béla alapította 1132-ben, s az itt termő finom eperről nevezte el. II. Géza idején németek települtek a városba. Városi jogait 1324-ben Károly Róbert-től kapta, ez időben vették körül fallal is. Ekkorra már a karmeliták is megalapították monostorukat (1288). 1441-ben felgyújtották a lengyelek, a Bocskai-háborúk során 1604-ben kétszer is feldúlták Básta és Belgiojoso generális csapatai, 1644-ben Rákóczi, 1660-ban Montecuccoli, 1670-ben ismét a császár, 1672-ben Thököly hadai fosztogatták, 1673-ban Wolkra gróf romboltatta le bástyáit, s fosztotta meg a várost minden jogától, 1681-ben pedig egy napon törtek rá labancok és kurocok. Ennek ellenére a XV–XVII. század-ban élte szellemi és gazdasági fénykorát. Éppen ezért akarta mindenki elfoglalni. Legszomorúbb napjait 1687-ben élte, amikor az „eperjesi hóhér”, Caraffa tábornok 300 eperjesi polgárt vonatott kínpadra, s 24 gazdag polgárt végeztetett ki a város piacán felségárulás koholt vádjával, hogy vagyonukat elkoboztathassa. 1696-ban ismét leégett a város. Szabadalmas jogait II. Rákóczi Ferenc adta vissza. 1710-ben pestis pusztította, 1714-ben pedig a jezsuiták kezdtek itt vallásháborút. A város ipara és kereskedelme azonban mindig újra fellendült; 1680-ban már vízvezetéke is volt, amely 1906-ig működött. 1831-ben Eperjes lett a parasztok „kolerafelkelésének” egyik góca; az 1849-es branyiszkói csata utolsó összecsapásait ugyancsak Eperjes alatt vívták meg az osztrákok és a vörös sipkás honvédek. 1887-ben ismét csaknem teljesen leégett a város, 1915-ben pedig a cári csapatok közelítették meg. 1919. június 16-án itt kiáltották ki a Szlovák Tanácsköztársaságot, amelyet az idáig hatoló magyar Vörös Hadsereg támogatott, de az intervenciós csapatok véget vetettek neki. A második világháború idején a németek ellen szerveződött ellenállási mozgalom. A németek 1944. augusztus 31-én megszállták, s a város ismét súlyos károkat szenvedett. 1945. január 19-én szabadította fel a duklai győzelem.
Eperjes, a „Tarca-parti Athén” a művelődésben is jelentős szerepet játszott. Már 1550-ben volt latin középiskolája, 1667-ben alapított evangélikus kollégiuma pedig idővel jogakadémiát, líceumot, teológiát, tanítóképzőt, végül polgári leányiskolát is magába foglalt. Eperjesen volt jogász Kazinczy Ferenc, Eötvös József, Pavol Országh-Hviezdoslav, gimnáziumába járt Kossuth Lajos. Itt született 1822. január 1-jén Kerényi Frigyes, aki 1845 tavaszán a házában egy hónapig vendégeskedő Petőfivel és az Eperjesen nevelősködő Tompa Mihállyal költői versenyben megénekelte Az erdei lakot. A verseny emlékét oszlop őrzi az Eperjes melletti erdőben. Tompa szép verses regét (Eperjes) is írt a város eredetéről.
Eperjes városmagja az orsó alakúra kiszélesedő Főutca (Hlavná ul.) körül, amely lényegében a főtérnek felel meg, már a XIII. században kezdett kialakulni. Legtöbb épülete a XV. században alapozódott, később pártázatos reneszánsz, stukkódíszes homlokzatot kapott. A házak szélessége 9 vagy 18 méter, emeletenként 3–3 vagy 6–6 ablakkal. A polgároknak 3–3 ablakuk, a nemeseknek, főuraknak 6–6 ablakuk lehetett a polgárjog szerint. A város történelmi magvának dominánsa az 1981–1989-ben restaurált Szt. Miklós-templom. A háromhajós, késő gótikus csarnoktemplom alapjait 1330-ban rakták le, építését azonban csak 1515-ben fejezték be. Tornyát legutóbb 1903-ban Schulek Frigyes tervei szerint építették újjá. Berendezése gótikus, reneszánsz és barokk stílusú. Szárnyas főoltára 1490-ben készült, de már ekkor is átalakításként, mert az eredeti 12 oltárkép a polgárok ülőpadjait díszíti. A legértékesebb szobor Gábor arkangyalt ábrázolja; Szt. István, Imre és László szobra egy Péter nevű középkori mester műve. Az 1490–1506-ban készült gótikus táblaképek ismeretlen művész alkotásai. A háromhajós, barokk evangélikus templom szokatlanul közel épült a katolikushoz. Mai formáját 1642-ben kapta. Az oltárkép csak másolata az 1913-ban leégett eredetinek, Brocky Károly alkotásának. 1930-ban ebben a templomban helyezték el Caraffa áldozatainak a csontjait. A régi evangélikus kollégium az evangélikus templom mellett épült fel a XVII. században, második emelete 1887-es ráépítés. 1663-ban ebben az iskolában játszotta egy latin iskoladráma Imre királyát a 13 éves Thököly Imre, s szavalt latin és magyar verseket. A Klobusiczky-palota nagyméretű késő reneszánsz épület a XVII. századból. Homlokzatán az olasz mesterek alkotta stukkók Mária-jeleneteket ábrázolnak. A Fekete Sas (Čierny orol) már a XVII. században vendégfogadó volt; később Városi Vigadó, majd Savoy Szálló lett, 1989 után visszakapta eredeti nevét. A Sárosi Galéria (Hlavná ul. 51) két, eredetileg gótikus, majd reneszánsz és barokk stílusban átépített polgárházban székel. A Főutca 82. számú épülete 1520-ig városháza volt. Gótikus ajtókeretén két városi címert fog össze egy kéz. Az épület ma már barokkos, toszkán féloszlopokkal tagolt oromfalát négy stilizált delfin díszíti. A Rákóczi-palota (Hlavná ul. 86), mely jelenleg a Sárosi Múzeumnak ad otthont, reneszánsz építmény a XVI. század végéről. 1633-ban itt kötötte meg Rákóczi György a császár követeivel az eperjesi egyezményt. Utolsó tulajdonosa a Rákóczi családból II. Rákóczi Ferenc volt. Különös dísze a palotának a három kiugró, zárt erkély. Mivel a Rákócziak Sáros megye örökös főispánjai voltak, több házuk volt Eperjesen (pl. A Főutca 69. és 75. sz. háza is). A régi bástyatorony („eperjesi” nevén a kumst) a város középkori falrendszerének egyetlen ránk maradt része. A Főutca 109. számú házának ablakából nézte Caraffa tábornok 1687-ben az eperjesi polgárok és a kassai bíró kivégzését. A vérpad helyén ma egy 1751-ben emelt Mária-szobor áll. A katolikus plébánia a XVIII. században reneszánsz alapokon épült. Homlokzata rokokó díszítésű, emeletmagasságban egy Szt. Miklóst ábrázoló stukkó dombormű látható. A Városháza 1520 óta székel a mai helyén; az 1424-ben épült házat a város egyik címere (a háromrózsás) díszíti. A volt Holländer-ház (Hlavná ul. 61) barokk épület, amelyet 1789-ben vásárolt meg s alakított át családi használatra Holländer Márkus, aki a zsidók jogegyenlőségéért küzdve mint gazdag kereskedő polgárjogot kapott Eperjesen (a második világháború előtt a város lakosságának 20 százaléka zsidó volt; az 1897-ben épült zsinagóga egyedülálló építmény). Ez a Holländer Márkus állíttatta – hálából a polgárjogért – a főtéri barokk Neptun-díszkutat. A görögkeleti templom görög katolikus templomnak épült 1754-ben. Az 1783-ban copf stílusban épített hajdani megyeháza kapuját Mária Terézia és II. József domborművű képe díszíti; itt lakott joggyakornok korában Eötvös József, akinek édesapja, az aulikus érzelmű Eötvös Ignác báró akkor Sáros megye főispánja volt. A ferencesek egykori temploma és rendháza eredetileg a karmelita rendé volt, s a XVII. században épült reneszánsz stílusban. A ferencesek 1719-ben kapták meg, s alakították át barokk stílusban.
Az eperjesi Kálvária a Szt. Kereszt-templommal Szlovákia egyik legjelentősebb barokk komplexuma. Eperjes neves szülöttei: Divald Kornél (1872–1931) művészettörténész, Kerényi Frigyes költő (1822–1852), Korabinszky Mátyás földrajztudós (1740–1811), Leopold Lahola szlovák író, Pulszky Ferenc politikus (1814–1897), Maléter Pál tábornok, az 1956-os magyar forradalom áldozata. Az eperjesi evangélikus iskolákban működött neves pedagógusok: Gömöry János (1869–1966), Schöpflin Géza (1876–1960), Wallentinyi Samu (1875–1930).
