(Képekkel kiegészítve) A kassai magyar könyvüzlet nemcsak egy bolt volt a sok közül, hanem intézmény a szó nemes értelmében. 1952 óta működött folyamatosan ugyanazon a helyen, a Fő u. 17 alatt.
A rendszerváltáskor kísérlet történt, hogy a Püskiék vegyék át, majd a Madách-Posonium üzletláncának egy fontos központja lett. Egy időben itt előadások is zajlottak. A kassai magyarok itt tudtak néhány szót váltani, a kirakatban hirdették a magyar rendezvényeket, bent szórólapokat lehetett kapni, s ha valaki nem tudott mit kezdeni fölöslegessé vált magyar könyveivel, bevihette oda. Most a szemétbe dobhatja.
Elvben még 2010-ig ott maradhatott volna, de fenntartója megszüntette, ami nemcsak hiba, hanem bűn. Már decemberben is hallottunk ehhez hasonló híreket, melyek fél év múlva sajnos bekövetkeztek. Anyagi okok is húzódnak a háttérben, de feladni egy ilyen bástyát önként, nem szabad!
Most döntött így a Madách-Posonium, amikor a Szlovák Rádió magyar adásának kassai tudósítói státusza is veszélybe került, sőt a Thália Színházat is megszűnés fenyegeti.
Egy eseményt kell a “nekrológ” írásakor megemlítenünk, hogy ne maradjon a feledés homályában. 1956-ban az üzlet vezetője, Wandratschek Dezső – aki ma Svájcban él -, azon törte a fejét, hogyan kellene a kirakatban jelezni, a kassai magyarok miként vélekednek a magyar forradalomról. Egy könyvet tett ki a kirakatba, s ott nyitotta ki, ahol egy Petőfi-festmény volt látható. Alatta a felirat: “Fényesebb a láncnál a kard, Jobban ékesíti a kart.”
Izgatottan várta, érkezik-e visszajelzés a vásárlók köréből.
Néhány nap múlva beszaladt az üzletbe Albin Babej vállalatigazgató. Zaklatottan kérdezte. – Dezsőke, mit csinált maga!? – Miért, mit? – Tudja jól, hogy miről beszélek! Ki kell venni azt a könyvet a kirakatból! – Mi az, már Petőfit sem szabad propagálni!?
A könyvet becsukták. Viszont, az ügynek semmilyen hátrányos következménye sem lett senki számára.

Ez a felirat már a múlté

A mai állapot


Az új felirat (A képek kattintással nagyíthatók)
Balassa Zoltán, Felvidék Ma