Honlapunk olvasói egyben a Pátria Rádió hallgatói is, akiknek kialakult véleménye van a rádió szerkesztőségében kialakult helyzetről, ebben a témában kaptunk ismét olvasói levelet.

Nagyon régi hallgatója vagyok a magyar adásnak. Már a nagyszüleim is hallgatták, pedig én sem vagyok a legfiatalabb. Hiányolom Tóth Erika műsorait (természetesen a többi elbocsátott szerkesztő adásait is). Ő volt az, aki a dolgok mélyére hatolva, és ha probléma, baj volt, rendkívül bátran, mondhatni harcosan állt ki a pedagógustársadalomért. Utólag is köszönet érte. Ráadásul az ő műsorai szinte mindenről tájékoztattak, ami pedagógus-berkekben történt. Nem azt állítom, hogy nélkülözhetetlen, mert senki sem nélkülözhetetlen, de mindenki egyedi és egyéni. Tudását, szakértelmét, a problematika ismeretét, tapasztalatait nehezen fogják tudni pótolni. Az Új Szóból és az internetről értesültem róla – és természetesen az adásban feltűnt a hiányuk -, hogy a Pátria főszerkesztője hat, vagy hét tapasztalt szerkesztőt elbocsátott. És megbeszélte-e ezt velünk, hallgatókkal? – kérdezem nem minden ok nélkül. Olyanok voltak már, mint a közeli ismerősök, hisz aki rendszeresen hallgatja az adást, megszokja őket, s egy idő után virtuális ismerősökké lépnek elő. Ezért nem hagy hidegen az, ami történik. Már mindent meg lehet csinálni? Engem kíváncsivá tett a sok ellentmondó nyilatkozat, ezért kicsit érdeklődtem, hogy vajon mi volt, lehetett Tóth Erika és a többiek elbocsátásának igazi oka. Mint azt megtudtam, és a nyilatkozatokból is kiderült: átszervezés, ésszerűsítés. És velük együtt racionalizálni nem lehetett volna? Hiszen ezek az emberek naponta adták tanúbizonyságát annak, hogy sok témában járatosak, felkészültek. Sokévi munkájuk eredménye hogyan lehet elbocsátás, státuszok megszüntetése?
És itt jön az, itt szeretném elmondani azt, ami azért nemcsak szigorúan csak erre az ügyre vonatkozik, még ha erről írok is. A Pátria ügye ugyanis sok mindenen túlmutat. Az ember, bár nem bennfentes, de mivel a való világban él, s maga körül sok mindent lát és tapasztal, tudja, hogy az ilyen jellegű elbocsátások mögött általában mi húzódik. Valamilyen önös érdek, de hogy kié, kiké? A legtöbbször a magánvállalkozók alkalmazzák az átszervezésre, racionalizálásra való hivatkozás jogi trükkjét, ami nagyon átlátszó és a bíróságon – ha pártatlan, és miért ne lenne az – nem nagyon állja meg a helyét, kilóg ugyanis a lóláb. Tudjuk, sejtjük, valami oka azért mégiscsak kell legyen, amiért ezeket a kisebbségi médiaszakembereket elbocsátották. A pontos okot nem tudjuk, lehet, hogy sosem tudjuk meg, csak sejthetjük. Tudom viszont, hogy az így elbocsátott munkaerő státuszát is meg kell szüntetni. Tehát a szlovákiai magyar médiát ismét megfosztották hét állandó munkahelytől, attól függetlenül, kik ülnek ezeken a helyeken, kik töltik be ezeket a státuszokat. Ezek a státuszok, helyek örökre megszűntek tehát, mert úgymond fölöslegesek voltak, miközben a magyar adás heti közvetítési ideje – mint köztudomású – jelentősen bővült és több – eddig ismeretlen, és néhány, sajnos máshonnan ismerős – hang (a teljesítményt inkább hadd ne minősítsem) tűnt fel az éterben. A régi, tapasztalt munkatársakat elbocsátották, helyüket a törvény értelmében hosszabb ideig nem lehet úgymond feléleszteni. Ha ez majd egy idő után lehetővé válik, s új munkaköri leírással, meghatározással esetleg újra visszakapja ezeket a magyar adás (feltételezhetően természetesen a főszerkesztő a maga ízlése és érdeke által kiválasztott emberekkel tölti be a helyeket, ahogy már azt el is kezdte – és nem csak fiatalokról van szó -, mert ez a dolog lényege), minden OK lesz? Ez az egyik kérdésem, a másik az, vajon ki garantálja, hogy ezek az állandó munkahelyek vagy státuszok a magyar adásnál egy idő után ismét felújíthatók, visszakaphatók lesznek? A magyar adás a rádió része, és ha a rádió vezetése örökre megszüntette a státuszokat, ismét szegényebbek lettünk 7-8 poszttal, állandó munkahellyel, ahol a mi problémáinkkal kell, hogy foglalkozzanak. Kinek az érdeke ez? Sajnos, mi kisebbségi magyarok már olyan mélyre süllyedtünk, hogy még ilyesmit is számon kell tartanunk.
S felmerül még egy kérdés, vajon az MKP segítette-e a tisztogató főszerkesztőt a bársonyszékébe, most meg bizottságot akar felállítani? Ébredt volna fel hamarább. Jó lenne, ha a kádereit a becsületesség elve alapján válogatná meg. Ez a Hídra is vonatkozik. Esetleg valaki más helyezte oda a főszerkesztőt, de ki? Netán valaki pénze? Megrendelésre tisztogat? Ezek a jelenségek nagyon hasonlítanak a pártállami idők sötét gyakorlatára. Itt senki semmit nem tud. Jó lenne, ha az adófizetőket is tájékoztatná már valaki.
Minden mögött keresd a pénzt és a hatalomvágyást.
Söprögető vezetők, akiknek a szakértelme megkérdőjelezhető, gyakran hivatkoznak arra, hogy a régi, tapasztalt szakemberek elbocsátása mögött a fiatalítás szándéka rejlik. Ez rendben is lenne, ha az ember nem tudná, hogy a tehetségtelen, akarnok főnökök ürügye, trükkje, magyarázata ez is, akik meg akarnak szabadulni a náluknál többet tudó, tapasztalt és tehetséges munkatársaktól, akiknek még ráadásul véleménye is van. Mert fiatalítani kell, ez kétségtelen, de nem a tapasztaltak rovására, akikre szükség van. Másként is meg lehet a dolgot oldani, mindenki megelégedésére. Ráadásul az elbocsátott szakemberek helyére kerülő, szegény fiatalok meg úgy kénytelenek majd a nem kívánt elemektől megtisztított munkahelyen szocializálódni, ahogy azt a rettegett, elbocsátásokkal fenyegető főnök megkívánja, különben mehetnek. Így nevelődik majd ki egy gondolkodni, és főleg véleményt kinyilvánítani képtelen, megfélemlített új nemzedék, amely vagy megszokja a felfelé nyalás, lefelé rúgás, és a régi rendszerben oly virágzó besúgás ma is divatos, és valljuk be: célravezető módszerét és örök érvényű elvét, vagy meghasonul önmagával, esetleg fellázad és elbukik. Egyébként más alternatíva is létezik, de ezt ezeknek a kezdő, pénztelen, szegény fiataloknak meg kell találniuk, s ha lehet közösen, mert egyénileg semmire sem mennek.
A mindenkori főnököknek, bársonyszékekben, nagy fizetésért söprögetőknek pedig egy jó tanács. A rövidtávon gondolkodó, buta vezető kiirtja maga mellől az okos beosztottakat. A hosszú távon gondolkodó vezető, tapasztalt, nagy tudású beosztottakkal veszi magát körül. Persze ehhez az a képesség is szükségeltetik, amely legalább azt lehetővé teszi, hogy az érintettek meg tudják különböztetni a jó megoldást a rossztól, az okos embert a csak locsogó, üresfejű, pénzsóvár „jólinformálttól”.

Egy szomorú ember