Pusztay János, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem (UKF) oktatója. A közelmúltban Prima Primissima-díjjal jutalmazták kiemelkedő munkásságát. Elsősorban a nyelvtudomány- és a tudományszerves területén kifejtett tevékenységével érdemelte ki az elismerést.
Ugyanakkor szépirodalmi munkák is kapcsolódnak nevéhez.
Jelenleg a Közép-európai Tanulmányok Karának (KETK) Areális Kultúrák tanszékén ad elő.
A terveiről, folyamatban lévő projektjeiről, publikációiról, pedagógusi tevékenységéről kérdeztük.
2008-ban Ön nyerte a Prima Primissima-díjat a magyar tudomány kategóriában. Tevékenységei széles köréből pontosan melyeket jutalmazták ezzel a kitüntetéssel?
A Prima Primissima-díj odaítélésekor általában a díjazott egész munkásságát értékelik. Az én esetemben – lévén a finnugor nyelvek és népek kutatója – csak a szorosan vett kutatói tevékenység megítélésem szerint túl szűk lett volna. Esetemben több más tényezőt is figyelembe vehettek. Például a javaslattevők és a döntést hozók számára valószínűleg ismert volt, hogy az elmúlt években nemzetközi politikai fórumokon is viszonylag sűrűn szólaltam fel az Oroszországban élő finnugor népek ügyében. Az utóbbi közel két évtizedben vidéken élő és dolgozó oktatóként-kutatóként – 1991-1996 között a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola főigazgatója voltam, s én kezdeményeztem az egyetemmé válást lehetővé tevő integrációt az akkori Soproni Egyetemmel, aminek eredménye lett végső soron a mai Nyugat-magyarországi Egyetem, melyen belül az egykori szombathelyi főiskola Savaria Egyetemi Központként szerepel három karral – rendszeresen foglalkoztam szóban és írásban felsőoktatás- és régiópolitikai kérdésekkel. E témakörökben több könyvem is megjelent (Szellemi alapkőletétel, Urbi et regioni, Búcsú váramtól). Ennek a felsőoktatás- és régiópolitikai tevékenységnek eredménye volt a Savaria University Press alapítványi kiadó létrehozása 1993-ban (Miszlivetz Ferenc professzorral), s azóta a kiadó több száz könyvet jelentetett meg magyar és idegen nyelven, vagy az általam kezdeményezett Societas Scientiarum Savariensis (Szombathelyi Tudományos Társaság) megalapítása 1994-ben stb. De voltam a Magyar Főiskolai Főigazgatói Konferencia (egykor mintegy 80 felsőoktatási intézményt magában foglaló szervezet) elnöke, felsőoktatásitörvény-bizottság tagja stb. Úgy gondolom, hogy a javaslattevők és a döntéshozók – ez utóbbiak között a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke – mindezt figyelembe vehették.
A Prima Primissima-díj nagyon rangos elismerés. Mit jelent Önnek ez a kitüntetés?
Ez a kitüntetés – túl a hatalmas meglepetésen, hiszen, gondoljunk bele, egy viszonylag kis, vidéki felsőoktatási intézmény, egy egykori főiskola akár periférikusnak is tekinthető tudományterületen dolgozó oktatójaként kaptam – megerősít abban a hitemben, hogy vidéken is lehet figyelemre méltó eredményt elérni, illetve életpályámon alapjában véve jó irányban haladtam – reménytelen ügyek szószólójaként is.
Ez a jelentős elismerés mennyiben segítette szakmai céljainak előmozdítását?
A két dolog között nincs közvetlen összefüggés. Munkámat ugyanúgy folytatom, ahogy végeztem a kitüntetés előtt is.
Ön nemzetközileg elismert szakember. Milyen külföldi projektekben vesz részt jelenleg?
Rendkívül fontosnak tartom, hogy hozzájárulhassak a nyelvek világszerte tapasztalható eltűnési folyamatának, az asszimilációnak a lelassításához. Ezt a célt – kutatási területemmel összhangban – elsősorban az oroszországi finnugor népek támogatásával kísérlem meg elérni. Ennek érdekében hoztuk létre kormánytámogatással a Collegium Fenno-Ugricum nevű intézetet Badacsonytomajban, mely intézet már eddig is több programot kezdeményezett.
A 2008-ban létrehozott Bibliotheca Fenno-Ugrica könyvsorozatban tudományos-ismeretterjesztő kismonográfiákat adunk ki egységes szerkezetben az oroszországi finnugor népekről oroszul (hogy szélesebb tömegek is olvashassák, ill. hogy könnyen lefordíthatók legyenek bármely más nyelvre) valamint az adott nép anyanyelvén (azért, mert az oroszországi finnugor nyelveken éppen tudományos-ismeretterjesztő könyvek nem léteznek, s így orosz nyelvű kiadványokra vannak utalva, ami előbb-utóbb az anyanyelv feladásához vezet). Eddig hét népről készült el a monográfia (karjalai, vepsze, mordvin, mari, komi, komi-permják, udmurt) összesen 16 kötetben (mivel a karjalai és a mordvin monográfia az oroszon kívül két-két nyelvi változatban jelent meg). Az ilyen munkák egyfelől növelik az anyanyelv presztízsét, másfelől – lévén tudományos igénnyel megírt tanulmányok – hozzájárulnak az adott nyelv fejlesztéséhez, hiszen nem egy esetben ki kellett dolgozni a szükséges terminológiát.
A 2009-ben indított LiteratUral irodalmi sorozatban egyrészt magyar irodalmat adunk ki – elsősorban – oroszországi finnugor nyelveken, másrészt finnugor irodalmakat magyarul. (Ennek a sorozatnak van előzménye és testvére a szombathelyi tanszékemen, a Minoritates mundi – Literatura, amely alapjában egy kétnyelvű irodalmi sorozat, sok, de nem kizárólagosan finnugor válogatással.) A sorozaton belül „alsorozatokat” indítunk, pl. egy négynyelvű sorozatot, amelyben finnugor népek jeles költőinek antológiáit adjuk ki eredetiben, magyar műfordításban, valamint német és francia nyersfordításban. (Az ötletet észt kollégáinktól vettük – hozzájárulásukkal – át, ők természetesen észt műfordítással, valamint orosz és angol nyersfordítással ellátva jelentetik meg a sorozatukat.) A mi sorozatunk újdonsága – az észthez képest – abban van, hogy a kötetekhez CD-t mellékelünk, amelyről a versek a költők előadásában hallhatók. A programban minden oroszországi finnugor köztársaságból egy-egy partner-kiadó is részt vesz.
Elindítottuk a Terminologia scholaris programot, amelynek keretében kidolgozzuk az iskolai tantárgyak terminológiáját – természetesen az érintett finnugor népek szakembereinek közreműködésével. Mivel a tantárgyak oktatása – az anyanyelv és irodalom kivételével – oroszul folyik, s ez a gyakorlat súlyosan veszélyezteti a finnugor (és más) nyelvek presztízsét s ezáltal jövőjét, arra törekszünk, hogy megteremtsük a tantárgyak anyanyelvi oktatásának szakmai-nyelvi feltételeit. Az 1920-30-as években ugyan kidolgozták már a szaktárgyi terminológiát, azonban legkésőbb az ún. nemzetiségi iskolák felszámolása (az 1960-as évek) óta azt nem használhatják.
Dolgozunk a finnugor egyetemek virtuális hálózatának kiépítésén, amelynek eredménye közös MA-képzések beindítása lesz az interneten keresztül videokonferencia formájában. Ezzel lehetővé válik a magas szintű képzés, a legjobb szakemberek bevonásával.
Milyen kapcsolat fűzi Önt a nyitrai Közép-európai Tanulmányok Karához (KETK)? (Mióta tanít itt? Milyen szak hallgatóinak ad elő?)
Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy taníthatok a KETK-en. Elsősorban a hungarológia-szakosokat tanítom. 2009-ben kaptam meg a karra az egyetemi tanári kinevezést, s nemrég megbíztak a hungarológia BA, MA és doktori program vezetésével is.
Milyen távlatokat nyitnak meg az Ön által oktatott tárgyak a hungarológia szakos hallgatók előtt?
Inkább a jövőről, mintsem a jelenről beszélnék. 2010 őszétől – ha a tudományos tanács tavasszal jóváhagyja – átalakított programban indul a hungarológia szakos képzés mindhárom – BA MA, PhD – szinten. A képzés tematikáját az eddigieknél jobban elválasztjuk a magyar szakétól, s kiegészítjük új komponensekkel. Novum lesz a közép-európai elem (a Baltikumra összpontosítva – egész Közép-Európában nincs ilyen jellegű képzés, az ELTE Finnugor Tanszékén is csak részben hasonló a tematika), továbbá a kisebbségtudományi komponens – ezen belül az oroszországi finnugor népekre helyezve a hangsúlyt, de tárgyalva a kisebbségek kérdéskörét közép-európai viszonylatban is.
Úgy tudom, magyar terminológiai szótár létrehozásán fáradozik. A KETK Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke milyen szerepet tölt be ebben a munkában?
Pontosítok: nem magyar terminológiai szótárról van szó, hanem a magyar nyelvű közoktatás szaktárgyi terminológiájának egységesítéséről a Kárpát-medence magyar iskolái számára. A munkának még csak a tervezési szakaszában vagyunk.
Arról van szó, hogy a legtöbb közoktatási tárgy tanárai az adott államnyelven (szlovákul, ukránul, románul, szerbül stb.) végzik el az egyetemet, s választott szakjukat a magyar iskolákban magyarul tanulják. tanítják. Ugyanakkor többnyire nem ismerik a tantárgy magyarországi terminológiáját, ehelyett létrehozzák – az adott államnyelv mintájára – a szakszókincset. Így előfordul, hogy ugyanannak a fogalomnak, jelenségnek akár öt különböző magyar nyelvű megnevezése keletkezik, ami komoly félreértésekre ad okot, adott esetben megakadályozza a kölcsönös megértést, nehezíti az oktatók s a diákok, egyetemisták mobilitását. A nyelvek széttartó fejlődésével – nyelvészként – egyetértek, de a terminológia területén ezt nem volna szabad megengedni.
Elképzelhető, hogy az egységesítésre vonatkozó javaslat komoly vitákat fog kiváltani, bár az elmúlt esztendőben egy-két konferencián beszéltem már a kérdésről az elmúlt évben, s úgy tapasztaltam, érdeklődést s nem elutasítást váltott ki a felvetés.
Ön a Collegium Fenno-Ugricum (CFU) alapító tagjai között van. Ennek az intézménynek melyek a legfőbb céljai?
Hadd tűnjek szerénytelennek: a Collegium Fenno-Ugricumot én álmodtam meg, s a Nemzetek Háza égisze alatt (amelynek elnöke, Rubovszky Éva nagyon sok segítséget adott) kormánytámogatással jött létre. Céljairól fentebb már kimerítően szóltam.
Több száz nyelvészeti szakmunka, tanulmány, valamint szótárak szerzője. Milyen kutatásokat folytat jelenleg?
Időm nagy részét az utóbbi időben elsősorban tudományszervezési munkák viszik el. Kutatási terveim között első helyen a finnugor nyelvek terminológiai fejlesztésének vizsgálata áll – ez olyan munka, amelynek gyakorlati jelentősége is lehet az adott nyelvek jövőjére nézve. S talán végre sikerül tető alá hoznom évek óta szunnyadó munkámat a magyar nyelv előtörténetéről, mellyel egy korábbi kutatási időszakomat szeretném – nyilván újabb vitákat kiváltva – lezárni.
Szépirodalmi munkásságát illetően számíthatunk valami újra az Ön tollából?
Ezt a munkásságot – de inkább mondjuk kedvtelésnek – kétfelé bontom. Az egyik ág a műfordítás. Az utóbbi jó egy évtizedben viszonylag sokat fordítottam – főként észtből, de más finnugor nyelvekből, és – segítséggel – lettből is.
A másik ág az önálló irodalmi tevékenység. Ennek van egy prózai része – éveken keresztül írtam tárcákat, amelyek eddig három kis kötetben jelentek meg. Az utóbbi években verseket is írok, de ez nem lehet programszerű. Legutóbbi kötetem egy grafikus barátommal, Masszi Ferenccel közösen jegyzett haiku-kötet (Az éjszaka képei – Hatvanhat haiku), amely úgy született meg, hogy minden egyes haikuhoz készült egy grafika. Az anyagot ki is állítjuk. A tél elején Pápán volt, most februárban Szombathelyen lesz kiállításunk. Nagyon jól esik, hogy áprilisban Nyitrán az egyetemen is bemutatkozhatunk.
Közben „készül” a kötet párja: „A délszaka képei” (azaz nappali haikuk) – ez egyelőre munkacím. Meg egy játék is születőfélben van: egy hajnaltól éjjelig tartó napom eseményeit írom meg különböző versformákban.
Mindezt a magam szórakoztatására, mondhatni kikapcsolódásképpen, de ha másoknak is kedvük telik benne, úgy még nagyobb az örömöm.
Élete munkásságának szellemében mit üzen a pályakezdő fiataloknak?
Járják nyitott szemmel a világot, szívják szivacsként magukba a tudást, legyenek fogékonyak az újra, ne a pillanatnyi boldogulást, hanem a hosszútávú boldogságot tartsák szem előtt.
Felvidék Ma
