Pázmaneum Polgári Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a Komáromi Római Katolikus Plébánia szervezésében Jó Pásztor vasárnapján, április 25-én kerül sor a XXI. Komáromi Imanapra Révkomáromban.
ThDr. Karaffa János a Pázmaneum Polgári Társulás ügyvezető elnöke elmondta, hogy folytatják a megkezdett hagyományt és tovább imádkoznak az Imanapon a felvidéki magyar hívek lelkigondozásáért megbízott főpásztorért, valamint magyar papi és szerzetesi hivatásokért. Egyben hálát adnak az ünnepi szentmisén az egyházmegyei felosztást követően a magyar hívek részére kinevezett helynökökért is. A Pázmaneum elnöke a többi szervezővel együtt nagy szeretettel hívja a papokat és a híveket a Felvidék minden szegletéből és a határon túlról is.
Az Imanap mottójául az elhunyt Lénár Károly atya gondolatait választották a szervezők: „„Azt a keresztet, amelyet Szent István állított fel a magyar ugaron, amelybe nemzetünk ezer éven kapaszkodott az elmúlt néhány évtized alatt le akarták dönteni, de azért mégsem sikerült, mert még mindig voltak, akik tartották. Mi úgy gondoltuk, hogy az imanapok Vándorkeresztje is erőt fog adni a magyar papságnak, a magyar híveknek: Kitartunk!”
Karaffa János is arra kér mindenkit, hogy az Imanap kezdeti eszméje mellett szálljon síkra. Ugyanúgy, ahogy őseink és az Imanapok elindítói is hitet és tanúságot tettek Jézus Krisztushoz való szeretetükről és hűségükről – valamint a Szent Istváni örökségről – úgy kell a XXI. században nekünk felvidéki magyar katolikusoknak is ragaszkodnunk őseink vallásához és anyanyelvéhez – nyilatkozta honlapunknak a Pázmaneum elnöke.

Program:
14:30 Keresztút a Papok Évében
15:30 Előadás a Keresztény Kultúra Évéhez kapcsolódóan
16:00 Ünnepi főpapi szentmise a Szent András plébániatemplomban, amelyet Mons. Orosch János püspök, a Nagyszombati Főegyházmegye magyar híveinek helynöke mutat be oltártestvéreivel együtt.

Felvidék Ma