Már a Csallóköz szívében, Dunaszerdahelyen is kapható Szántai Zsolt könyve a Hungarica zenekar történetéről, amely a „Magyar A Dal” címmel jelent meg. Szó esik benne az a Hungarica megalakulásáról, az eddigi jelentősebb a zenekart körülvevő eseményekről többek között a dunaszerdahelyi tragédiáról is. A könyv interjúkkal, fotókkal van kiegészítve, amely egyben egy zaklatott lelkű társadalom korrajza is, a szerző lényeget megragadó, olvasmányos megközelítésében. A könyv alcíme is ez Egy zenekar története – egy zaklatott lelkű társadalom korrajza. A könyvből többek között kiderül, hogyan és milyen körülmények között alakult meg az a zenekar, amely 2009-ben a Mahasz listáját is vezette a „Nincs más föld, nincs más ég” című albumukkal.
Mentes Norbert, a Hungarica együttes gitárosa így vall a könyveb a zenekar létrejöttéről: „A 2000-es évek derekán, valamikor 2004 táján a dalszövegíró/költő Pusztai Zoli elkezdett feszegetni bizonyos témákat, és végső soron ez vezetett a Hungarica létrejöttéhez.” Pusztai Zoltán költő, dalszövegíró a következőképp emlékezik vissza a megalakulásra: „Felmerült a gondolat, hogy csinálunk egy új zenekart. Norbert azt mondta, idősek vagyunk már ahhoz, hogy új bandát csináljunk.
– Ne hülyéskedj! – mondtam. – Annyira azért nem vagyunk vének!
Addig-addig győzködtem, míg végül ráállt a dologra.”


A Magyar a Dal című Hungarica könyv megvásárolható Dunaszerdahelyen a Ho-ma Press standjain. Kapható az Észak I. lakótelepen működő Jednota coop élelmiszerüzlettel szembeni trafikosnál, valamint az autóbusz pályaudvar pozsonyi út felőli újságárus standjánál. Bősön a templommal szembeni trafikban vásárolható meg a könyv. Bővebb információ a karaffa@felvidek.ma villámposta címen.

Felvidék Ma