Az I. világháborút lezáró békeszerződések értelmezése, a határok átrendezése mind a mai napig történészi és hétköznapi viták tárgya – bele nem törődések témája. Jelképe az a tény, hogy a történelmi esemény népeket és generációkat érint és sorsok millióit határozta és határozza meg ma is.
A Felvidék délkeleti csücske, hajításnyira a magyar határtól ezredéve együtt élő többnyelvű falusi, kisvárosi közösségi élet színtere, az egykori s a mai Gömör.

A várhosszúréti Nagy György sorsát nem is a szlovák határon belüli, magyar kisebbségi élettere, hanem sorozatos balesetei és minden gyötrelmet legyőző élni akarása határozza meg. Az ilyen traumákat megélt embernek mindenki megbocsátaná, ha otthon, tolószékben ülve sajnálkozna balszerencséjén, ám Ő ezt meg sem hallaná. Miután segédeszközökkel újra megtanult járni, 2002-ben barátaival – többek között Ulman Istvánnal megalapította a Gömöri Kézművesek Társulását, és azóta közel 300 partnerük van. Úgy irányít kézműveseket, hogy maga a fizikai munkában már nem vehet részt. Közösségi ember, aki összekető és nem elválasztó. Teszi a mindennapi dolgát, családi házat épít, a tartalmas élet a célja. Várhosszúréten minden kopjafa, székelykapu általa és barátai által tisztán csak szeretetből faragtatott

A Szoborfák a várhosszúréti Nagy György emberfeletti tenni akarásnak, békéjének a filmje. Történelmet író korszakban él egy olyan helyen, ahol ennek sem ő a maga szerénységével, sem mások nem akarnak nagy jelentőséget tulajdonítani. Várhosszúrét és a benne élő magyar emberek Felső Gömör szíve lett általuk, ahol minden természetes. Rendezvények sorozata, számtalan megindító és magyar vér-pezsdítő hangulatos esemény által nagy a vonzása és elismerése.

A színes magyar dokumentumfilm Vereb András rendezésében 40 perces terjedelemben szeptember 25-én este 19 órai kezdettel kerül bemutatásra Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínház Nagytermében.

Az operatőrök Takács Zsolt, Hajdú Tibor és Kelemen Tamás voltak.
Zenéjét Vincze Lilla, Bornai Tibor, Orliczki Frigyes és Vereb András írták,
a dalokat Vince Lilla és Bornai Tibor előadásában Várhosszúréten rögzítették. A narrátor szerepében Helyey László és Fabók Mariann található. A Gömöri Kézművesek Társulásának kiállítása a filmszínház előterében 14órakkor nyílik.

A film előzetese megtekinthető:

Felvidék Ma, sze