Az idei évben immáron huszadik alkalommal rendezik meg a Tompa Mihály Vers-és Prózamondó Versenyt, melynek iskolai, járási, kerületi fordulói már javában zajlanak. A nyitrai járási fordulónak ebben az évben az Alsóbodoki Magyar Tannyelvű Magán-szakközépiskola adott otthont.  A Csemadok ebben az évben egyetemi hallgatókat hívott meg, hogy lássák el a zsűrizés feladatát.

Ez az esemény olyan közkedveltségnek örvend, hogy évről évre kisebb-nagyobb szavalók százai veszik a bátorságot, hogy kiálljanak a színpadra, s tolmácsoljanak egy számukra közeli szöveget. Már csak ezért is megérte elvállalni a zsűrizést, hiszen ez az egy nap többet adhat egy leendő pedagógus számára, mint egy direkt módon lehallgatott tanítási óra.
Immáron hetedik éve volt lehetőségem valamilyen funkcióban hozzájárulni a versenyhez. Az előző hat évben mint szavaló vettem részt a megmérettetéseken, idén azonban második alkalommal kóstoltam bele a zsűrizés gazdag ízeibe – és őszintén mondom, megérte.
A szórványban élő zoboralji magyarságnak szüksége van olyan fórumokra és rendezvényekre, ahol nyelvét használhatja, nyelvéről beszélhet. Ezért elmaradhatatlan a szavalás szeretetének beleitatása a fiatalabb generációk vérébe. Ha az irodalmat szeretik, nyelvüket is szeretni, s ápolni fogják.
Ebből a szempontból mindenképpen sikeresnek és perspektivikusnak bizonyult a járási forduló. Mindamellett, hogy az érdeklődés és a magukat megmutatni vágyó gyerkőcök száma kirobbanó volt az eddigi évekhez képest, a szövegválasztások minősége is javulást hozott.
Ahogy már megszoktuk, két kategóriában zajlott a megmérettetés. Versben és prózában egyaránt kis kezek és nagy szemek álltak a színpadon, három percig a világ értük izgulhatott. Zsűritársaimmal igyekeztünk a magunk lendületes módján nekiállni a feladatnak. Szerettük volna, ha a nap főszereplői, a csillogó szemű apróságok, ne görccsel a torkukban és hasukban álljanak ki a színpadra. Rövid tornagyakorlatokkal és nyelvtörőkkel próbáltuk oldani a hangulatot, hogy a szavalás ne feltétlenül a „gyorsan-elhadarom,aztán-mehetek” sémára épüljön fel, hanem élvezzék azt, és közben fejlődjenek is.
Dicséret és köszönet illeti a szervezőséget, akik vállaikra vették a találkozó megszervezését, a házigazdákat, hogy nyugodt és megfelelő környezetet biztosítottak a verseny idejére, a felkészítő pedagógusokat, akik időt szenteltek a csemeték felkészítésére, és nem utolsó sorban a diákokat is, akik emlékezetes pillanatokat ajándékoztak nekünk. De a legnagyobb öröm mégiscsak az a megerősítés volt, hogy a szavalás jót tesz a szavalónak és felkészítőnek, testnek és léleknek egyaránt.

Gál Andrea, Fotó: Tóth Klára
Felvidék Ma{iarelatednews articleid=”27758,27651,27178,27148″}