28290

Rimaszombatban az idén huszadszor kerül sor a Tompa Mihály Vers- és Prózamondók, Verséneklők és Lírai Színpadok Országos Döntőjére. A nyitónapon, április 28-án folyamatosan érkeztek a versenyzők, felkészítők, szereplők Felvidék minden pontjáról a gömöri város művelődési központjába. Legtöbben Kassáról és Komáromból érkeztek, de hazaiak, rimaszombatiak is versenyeznek a döntőben.

Tompa Mihály köztéri szobrának koszorúzásával kezdődött a gondolat és a szavak piros betűs ünnepe, ahol Juhász László a Szlovák Köztársaság nemzeti kisebbségek osztályának főigazgatója mondta az ünnepi beszédet, amit rövid kultúrműsor követett.
A megnyitó ünnepségen, amely a Városi Művelődési Ház színházteremben folytatódott, a megnyitó beszédet Šimko József polgármester mondta, az ünnepi köszöntőt pedig Koncsol Lászlótól hallottuk. Ezután következett Mácsai Pál magyar érdemes művész egész estét betöltő önálló estje Örkény István írásaiból „Ezt meséld el Pista” címmel.
Az országos verseny április 29-én, pénteken reggel az I. – V. kategória vers- és prózamondóinak döntőjével folytatódik, majd a délutáni órákban a lírai színpadok seregszemléjével, mely a színházteremben zajlik. Este 19.30 órakor kerül sor a Kulcsár Tibor-díj átadására, melyen közreműködik a rimaszombati Blaha Lujza vegyeskórus, majd pedig Gál Tamás és Lakatos Róbert Tóth László verseiből összeállított előadása következik, melynek címe: „Jöttünk külhonból”. A fesztiválklub Jakubecz „Jakab” László és a Deja Vu zenekarral 22 órakor veszi kezdetét.

Felvidék Ma, Molnár Zsuzsa, rovin, foto: Gecse Attila

{phocagallery view=category|categoryid=206|limitstart=1|limitcount=9}