28541

Tisztújítást tartott a Magyar Koalíció Pártja Nagyszombati Kerületi Tanácsa. Az év elején lezajlott tisztújító járási konferenciákon a két járás összesen 34 tagot választhatott az együttesen működő testületbe, Dunaszerdahely 24, Galánta pedig 10 tagot.

A tanács feladata ajánlásokat és határozatokat elfogadni, esetenként intézkedéseket foganatosítani. a kerületi önkormányzat, annak hivatala, valamint a kerületi önkormányzat területén működő államigazgatási hivatalok tevékenységével kapcsolatos kérdésekben, Keszegh Pál leköszönő elnök ennek tükrében foglalta össze az elmúlt négy éves időszak tevékenységét, külön kiemelve a párt elért eredményeit a legutóbbi megyei választásokon. Bíró László, a Megyei Önkormányzat MKP-s frakcióvezetője tájékoztatta az ülés résztvevőit a megyei képviselők munkájáról, az egyes bizottságokban elfoglalt posztokról. A tárgyalás legfontosabb napirendi pontja azonban a testület elnökének, alelnökeinek és elnökségi tagjainak megválasztása volt. Az elnöki tisztség betöltésére két személyt jelöltek a tanács tagjai, közülük titkos szavazással Kvarda Józsefet választották meg elnöknek. A két alelnök Hájos Zoltán és Forró Krisztián lett. Az elnökség további megválasztott tagjai: Bacsó László, Óváry Ágnes, Czajlik Jenő, ifj., Pék László és Klabuzai Andrea. Bíró László mint a megyei önkormányzat frakcióvezetője tisztségéből adódóan tagja az elnökségnek. A Kerületi Tanács tisztújító ülésén részt vett a párt országos elnöke, Berényi József is – aki egyben a Kerületi Tanács tagja is -, és tájékoztatott a párton belüli időszerű eseményekről.

Felvidék.ma, bi