28822

Idén immáron negyedik alkalommal zajlott le a Múzeumok Éjszakája rendezvény a füleki várban. A város és a szélesebb régió lakosai nem várt érdeklődést tanúsítottak a rendezvény iránt. Négy óra alatt több, mint 1400 látogató lépte át a várkaput, így egy éjszaka alatt annyian látták a vármúzeum kiállításait és vettek részt az ismeretterjesztő előadásokon, mint ahányan rendes körülmények között egy hónap alatt járják be a vár romjait.

Ezzel megdőlt a 2009-es rekord, amikor a „Törökök Szlovákiában” című kiállítás megnyitójára mintegy 800 látogató volt kíváncsi. Az idei érdeklődők özöne annak is köszönhető, hogy az egyes attrakciókat a vár különböző pontjain tartották meg. A szervezők először próbálták meg újra belakni az egykori erősség romjait. Az új őslénytani állandó kiállítás megnyitója keretén belül látogathatóvá vált az alsó vár egyetlen épen maradt kazamatája is.

A romantikus földalatti helyiségben a környék cápafog, masztodoncsont és más ősállatcsont lelőhelyeiről szóló előadás hangzott el, majd az új Végvárklaszter első nyilvános bemutatkozásaként a dél-szlovákiai várakat bemutató film vetítésére került sor. A középső vár egy népzenei koncertnek adott helyet, majd a látogatók egy különösen attraktív tűzshow-t tekinthettek meg. A Nógrád népművészetét bemutató kiállítást kézműves mesterek bemutatói színesítették. A tárlatot a nagy érdeklődésre való tekintettel 2011. augusztus végéig meghosszabbították.