29660

Megalakulásának tizedik évfordulóját ünnepli augusztus 13-án és 14-én a Petőfi Baráti Társulás. A jubileum alkalmából impozáns rendezvényre kerül sor Királyfiakarcsán, a Cserkészligetben.

Program:

Augusztus 13.
17 óra: Megnyitó, a tiszteletbeli örökös tagok köszöntése, Fellépnek: Nagy Ferenc (vers), Dr. Szabó János, Modosi Éneklőcsoport, Baranyai Judit (ének), Pünkösdi Rózsa Népdalkör (Kisudvarnok), Győrsági Dalárda. A szombat esti ünnepség záró programjaként a Karkó Henriett vezette Felvidéki Rockszínház előadásában a Kárpátok őrei című rockoratórium bemutatására kerül sor.

Augusztus 14.
10.30: szabadtéri katolikus szetmise a dunaszerdahelyi Szent György kórus közreműködésével. A misét Mgr. Szalay Gyula c. esperes plébános celebrálja. A szentmise után Kőszegi Zoltán, Dabas város polgármestere, országgyűlési képviselő megemlékező ünnepi beszédet mond augusztus 20-a, az államalapító Szent István ünnepe alkalmából.
14 órától fellépnek: Csallóközkürti Népdalkör, Arcok énekegyüttes, Tiszta Forrás Népdalkör, Vásárúti Dalárda, Kosáry Judit, Bősi Szabó László, Pántika, Posta.
‘A jubileumi rendezvényünk alatt két Petőfi-kiállítás is várja vendégeinket” – tájékoztatta portálunkat Erdős Péter, a Petőfi Baráti Társulás elnöke. Az egyik Kispálné Dr. Lucza Ilona, a Kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum kiállítása, a másik Dr. Tarjányi Józsefnek, a Petőfi Baráti Társulás örökös tagjának a tárlata.

A Petőfi Baráti Társulást köszönti: Dr Barsi Ernő (zenetudós), Batta György (író-költő), Barkóczi Ferenc (Kiskőrös polgármestere), Dr. Duray Miklós (közíró-politikus), Dr. Gubcsi Lajos (író), Hankó Ildikó (tudományos rovatvezető), Hunyadi László (erdélyi szobrászművész), Hrubík Béla (a Csemadok elnöke), Dr. Jeszenszky Géza (történész), Dr. Kellermayer Miklós, Koltay Gábor (filmrendező), Koltay Gergely (zenész), Kispálné Dr. Lucza Ilona, Dr. Kiszely István (antropológus), Kosztolányi Gyula (nyugalmazott tanár), Melocco Miklós (szobrászművész), Dr. Rókusfaly Pál (egyetemi tanár), Rieger Tibor (szobrászművész), Dr. Somogyi Mátyás (író, újságíró), Dr. Unti Mária.