29574

 A Magyarok Országos Gyűlése keretein belül augusztus 12-15-e között ebben az évben új színfoltként, első alkalommal megrendezésre kerül a kortárs művészek találkozója, melyre a kezdő, még csak szárnybontogató fiatalokat is nagy szeretettel várják.

A rendezvény célja: biztosítani a Kárpát- medencei alkotók számára a találkozási, bemutatkozási lehetőséget bármely művészeti ágban (képzőművészet, zene, színjátszás, vers-próza, könnyűzene, népművészet, fotó-film-grafika, modern tánc), ezzel is segítve, hogy minél inkább közkinccsé válhassanak az arra érdemes alkotások.

A szervezők szeretnék, ha a hely alkotótáborként is működne. Ezért meghirdetik a helyben készült alkotások között, kategóriánként a MAG-díjat. Tervezik továbbá a legjobb nevezett művek kiadását is.

A rendezvénysátorban rendkívül színes, változatos program várja az érdeklődőket! Igény szerint: kiállítási, ill. saját művek árusítási lehetőségét előzetes bejelentés alapján biztosítják. A rendezvénysátor programjában való részvételre szeretettel várják a jelentkezőket!

További információk, jelentkezés az alábbi elérhetőségeken:

Fekete Attila: 06/205548-825
Heidrich Tamás: 06/306859-868
Sasvári György: 06/203343-718 sasvari10@gmail.com