szinhaz02

A XXV. pozsonyi Városi Kulturális Napok rendezvénysorozat részeként kerül színre a pozsonyi Ružinov Művelődési Házban 2011. október 17-én, hétfőn 19.00 órától a kassai Thália Színház Zerkovitz Béla – Szilágyi László „Csókos asszony” című nagyoperettje Moravetz Levente rendezésében.

A darab nagysikerű bemutatója idén áprilisban volt, s most októberben színre kerül nemcsak Pozsonyban, Galántán (október18-án 19.00), Somorján (október19-én 19.00), Dunaszerdahelyen (október 20-án 19.00), Nagymegyeren (október 21-én 19.00), Füleken (október 22-én 18.00), Salgótarjánban (október 26-án 19.00) és Sárospatakon (október 27-én 19.00) is.

Pesten, a Józsefvárosban, a Nagytemplom utcában Katóka ünneplésére készül a háznép. Katóka, teljes nevén Pünkösdi Kató, ugyanis színinövendék és éppen előadása volt a színházban, ahol a Csókos asszony című operett címszerepét játszotta. Nevelőapja, Kubanek Tóbiás hentesmester és a háznép Katóka és Dorozsmai Pista eljegyzését szervezi. Közben Báró Tarpataky, a híres mecénás érkezik a Nagytemplom utcába, mert látta Katókát a délutáni előadáson. A bárónak nagyon tetszett, és meghívja a lányt Bajza utcai palotájába. Katóka nem fogadja el a meghívást. Dorozsmai nem tudta visszaszerezni a zálogba adott jegygyűrűket, ezért elmenekül az eljegyzésről egy esti privát orfeumi fellépésre. Az eljegyzésre összegyűlt vendégek már csak a vőlegényt várják, de ő nincs sehol. Katóka teljesen összeomlik, és elrohan a Nagytemplom utcából a Bajza utcába…

Szereposztás:

Zerkovitz Béla – Szilágyi László
CSÓKOS ASSZONY
Rendező: Moravetz Levente
Bemutató: 2011.04.29.

TARPATAKY báró              Kelemen Csaba
PÜNKÖSDI KATÓ                Márkus Judit
DOROZSMAI PISTA            Madarász Máté
IBOLYA EDE                       Reiter Zoltán
HUNYADINÉ                        Cs.Tóth Erzsébet
RICA MACA                        Varga Lívia
KUBANEK, a hentes           Dudás Péter
SALVATORE főkomornyik  Illés Oszkár
CSIPCSALA bácsi              Várady Béla
LOJZI                                  Ponty Tamás
HANZI                                 Richtarcsík Mihály
MARCSA                            Nagy Kornélia
HÉDIKE                               Básti Andrea
KÖVECSESNÉ                   Szabadi Emőke
RENDŐR Flórián                 Róbert Szabolcs
TINKA                                 Kuczik Mária

Díszlet, jelmez: Laczó Henriette,  Koregráfia: Dévényi Ildikó, Zenei vezető: Marík Erzsébet, Rendezőasszisztens: Bleha Victor

EM, Felvidék.ma