38990

Ma este hat órától a komáromi kosárlabdacsapat a döntőbe jutásért játszik a szlovák bajnokságban. Mint ismert, az MBK Rieker a negyeddöntőben 3:0-ás összesítéssel jutott túl a nyitrabányai együttesen, így a még versenybe lévő csapatok közül a legtöbb időt tölthette felkészüléssel, pihenéssel. Kérdés: tudnak-e ebből előnyt kovácsolni a komáromiak?

Martin Bilík, a csapat egyik motorja mindenesetre bizakodó. A bedobó a basket.sk-nak nyilatkozva elárulta, hogy a pihenőnapokat a csapat igyekezett hasznosan tölteni, és a játékban tapasztalható kisebb hibákat kiküszöbölni. Visszatekintve a negyeddöntőre, elmondta: a Nyitrabánya elleni párharc egy jó erőfelmérőnek bizonyult az elődöntő előtt. És bár az első mérkőzésen könnyed sikert arattak, a három gőzelemig tartó sorozat, melyen saját hibáikkal is szembesültek, nem volt egyértelmű.
A ma esti elődöntőn a komáromiak az iglói csapatot fogadják. A dél-szlovákiai csapat jó esélyekkel várhatja az összecsapást. Most, hogy az alapszakasz győztese, a lévai együttes visszalépett a további küzdelmektől, Komáromnak meg van az esélye a végső győzelemre is. De arra mindenképpen, hogy a döntőig masírozzon. Ezt várják el a szakértők is attól a csapattól, amelyik idén már a szlovák kupacímet is besöpörte, és az említett alapszakaszban közvetlenül a lévai együttes mögött, a második helyen végzett.
Jó lesz azonban figyelni a pozsonyi Interre, hiszen a fővárosiak az utóbbi időben nagyon jól erősítettek: minőségi játékosok érkeztek a csapathoz. Bilík elmondta, jelen pillanatban az Inter helyzete irigylésre méltó, az új támogatónak köszönhetően olyan körülmények uralkodnak a csapatnál, ami a szlovák kosárlabdában páratlan.

A komáromi együttes számára a nagy siker tehát elérhető távolságban van, de tudjuk jól: érdemes mindig csak a következő feladatra koncentrálni. És a sportra – ahol milliméterek, másodpercek döntenek – ez különösen igaz. Erre figyelmeztet Bilík is: „Egyetlen célunk, hogy továbbjussunk, a továbbiakra egyelőre nem gondolunk.”

LM, Felvidék.ma