A Helikon Kiadó Kassán mutatta be legújabb kiadványát – a Kassai Polgári Klub rendezésében egy „jeles” napon, november 7-én – Márai Sándor: Egy polgár vallomásai I. és II. kötetét. A III. kötet egységes formában még kiadásra vár és a negyediket Márai vélhetőleg sohasem írta meg. De még számos meglepetés várhat bennünket. Néha úgy tűnik már, az írót a halál sem tudta leállítani. A III. kötetet is részben ismerhettük, hiszen annak nagyobbik második fele Föld, föld! címen jelent meg többször is. Csak első része látott napvilágot most első ízben, szintén a Helikonnál Hallgatni akartam címmel, mely nagyon kritikusan tárgyalja az 1938-1950 közötti korszakot. Az Anschlusstól az író emigrációjának első korszakáig.
Palenčárné Csáji Ildikó, a Kassai Polgári Klub vezetője az író szavait időzte: „Kassa tudta, hogy magyarnak lenni Nyugat és Kelet, Észak és Dél között nemcsak etnográfiai állapot, hanem rang is, nemcsak nyelvi és faji örökség, hanem hivatás és feladat is. A város erős falakat épített igazi tartalma köré, védte polgárai házát, marháját, családját husziták és labancok ellen, a város őrizte magyarságát, fallal, karddal, írótollal, de mindig kitárult Európa felé, mindig nyitva tartott a Dóm nyugati oldalán egy láthatatlan remekmívű kaput az európai szellem számára.” Így kellene viszonyulnunk a városhoz.
A műsorban Kovács Attila Zoltán, a kiadó irodalmi vezetője és Ötvös Anna beszélgetett. Elsősorban az Egy polgár vallomásai rejtelmeiről. A mostani kötet annyira friss, hogy a bemutató előtti napon, 18 órakor került ki a nyomdából. Két hónap munkájával sikerült az eredeti és átdolgozott szöveget egymás mellé illeszteni. Az olvasó a két változatot olvashatja most egyszerre. Tanulságos olvasmány.
Kovács e kötet történetét ismertette. Amióta e kiadónál dolgozik, a megújulás számára a fontos. Formai és
tartalmi szempontból egyaránt. Eddig Márainak 45-46 kötete jelent meg. Úgy vélhetnénk, megjelent a teljes életmű. Ám amikor átvette a kiadót, rádöbbent, más szerzők esetében sem feltétlenül egyezik a megjelent alkotás a szerző szándékával. Ez így van Makkai Sándornál és Banffy Miklósnál, de nem gondolta volna, hogy Márainál is. Ugyanis egy-egy művüknek több szövegváltozata létezik! Itt van az Egy polgár vallomásai mely a világban ismert. Ugyanazt a szövegverziót adták ki valamennyi országban, mint amit a Helikon dolgozott föl.
Amerikából engedélyt kértek, hogy a hagyatékot kutathassák és jöttek a meglepetések. E regényes életrajz mostanáig ismert szövege, nem az, amit Márai eredetileg megírt. 1934-35-ben jelent meg először két külön kötetben az első két rész. De az első kiadás botránnyá nőtte ki magát. 1936-ban ugyanis Márait beperelték.
Ötvös Anna: Befutott író volt, így ilyesmi nyilván eszébe sem jutott. Egykori diáktársáról, aki tanította, „instruktora” volt, tett elmarasztaló megjegyzéseket, s az 1936 tavaszán személyiségi pert indított ellene. Márai kíméletlen sorai nagyon rosszul eshettek neki. Stumpf György házitanítóként beköltözött Grosschmidékhez, mert Sándornak romlottak az iskolai osztályzatai. Később Sátoraljaújhelyen katolikus pap, püspöki tanácsos, helynökségi titkár lett belőle. Ebben az új a kiadásban a 189-194. közötti oldalakon olvashatjuk a jellemzést. Nagyon negatív képet fest Stumpfról. (Nem csoda. Márai azt írja róla többek között, hogy gyűlölte és megvetette. Parasztnak nevezte sokszor. – BZ) Stumpf 1897-ben Hercegkúton született, majd 1912/13-ban a sárospataki református főgimnáziumot látogatta. Azután került Kassára.
Kovács: Stumpf ismerősei hívták föl figyelmét a kötetre. Ez dilemmát okoz. Fikció vagy sem? A kötet az irodalom területére tartozik. Márait elmarasztalták durva megállapításai miatt. Igen nagy összegre, 2000 pengőre büntették.
Ötvös: Havi 600 pengőt keresett hírlapíróként, az Egy polgár vallomásaiért 1000 pengőt kapott. (Amikor a sláger 1935-ben arról szólt, hogy „Havi kétszáz pengő fixszel, ma egy ember könnyen viccel…”, remek fizetésnek számított – BZ) Nyilván peren kívüli megállapodás született. Viszont Stumpf nem érte el, hogy a kötetet bezúzzák és vonják ki a forgalomból.
Kovács: Márai ezután a kötetet átdolgozta. Egyfajta öncsonkolásba fogott. A második fejezet 3. és a harmadik fejezet 8. részét kivágta. Nyilván félt attól, hogy újabb és újabb pereket zúdítanak rá azok, akik névleg szerepelnek az oldalakon. A szöveg valóságos elemeit eltolta a fikció felé. Átkereszteli a neveket, vagy iniciálékat használ, netán azokat teljesen elhagyja. 1940-ben egy öncsonkolt mű jelenik meg. De így egy egészen más alkotás lát napvilágot!
Ötvös: A kényes részeket átírta, inkognitóba helyezte hőseit és hozzáírt esetleg két sort. Az eredeti még vallomás volt. Tegnap hatig csak egy kiadás volt ismert. De az 1940-es kiadásban már védekezik: „E regényes életrajz szereplői költött alakok: csak e könyv oldalain van illetőségük és személyiségük, a valóságban nem élnek és nem is éltek soha.” Életrajz költött alakokkal? Nincs itt ellentmondás!? Véletlenül találtam meg a PIM (Petőfi irodalmi Múzeum) kézirattárában Sárga Ferenc levelét. Ez a levél az író sógorához, Jáky Gyulához szól. Ebben azt olvassuk, hogy ‘Márai csak Neked köszönheti Gyula bátyám, hogy nem pereltem őt be. Mivel szegény vagyok, azt a 10 pengőt küldjétek vissza, amit be kellett illetékként fizetnem.’
Kovács: Családon belül is per fenyegette. Az Egy polgár vallomásai műfajilag robbantott. Munkásságában nyugat-európai példákat alkalmazott. Másképp írta a tárcát, mondjuk: „másképp fogta a tollat”. Európa nyugati felén mászkált, ezeken a mintákon nevelkedett, ezeket hozta haza. Bejött egy olyan kulturális mássággal, amire a pesti körök is furcsán néztek. Thomas Mann-i, Franz Werfel-i példákat követett. A Panteon kiadta az Egy polgár vallomásait. Thomas Mannak hasonló problémái voltak. A lübeckiek ugyanúgy reagáltak regényére, mint a Máraiéra. A Buddenbrook házhoz (1901) regisztert írtak a szereplők valódi nevével és címével és azzal együtt – állítólag – többszörös áron árulták.
Még egy csavar következett. Ha Stumpf nem plébános, az ügy gyakorlatilag okafogyottá válik. Ő Márait 
megfékezte. 1940-ben került piacra a 3. kiadás. Ekkor a két kötet együtt jelent meg. Ennek üzenete kettős: valószerű vallomás is, meg fikció is? Ez egy öngól. A másik olvasat, hogy át kellett dolgoznom – mentegetné magát az író -, mert a valóság miatt gond van. Az ironikus oldala ennek, a valóságost nem valóságosként kell felmutatnom. Ha valaki ma is élő emberekről írna, nem vennék szívesen, ha felismerhető portrét rajzolna róluk bárki is. Márai megírta, kiadta, belebukott és most a Helikon kiadta mindkét változatot együtt. Fried István irodalomtörténész ezeket a polémiákat tárgyalja a kötet utószavában. A mostani kiadás 200 oldallal lett hosszabb, mint az eredeti, mert mindkét változatot tartalmazza. Az új kiadás hét különböző stílust mutat. Csonkolást, profánabbá tesz szavakat, melyek az eredetiben gyönyörűen csengtek. Automobil helyett gépjárművet ír, email helyett zománcot használ. Több neologizmust kiirtott. A kötet mutatja ezt a kettőséget. Ez már egy modernizáltabb szöveget ad vissza. Így viszont bukdácsoló változattá válik. A nagymama-szöveg biccen. Az, hogy a nagymama feminista pszichopata, nem derült ki a későbbi kiadásból. A törlések miatt ugrásokat érzékelünk. A premontrei kifejezést hiába keresnénk. A szerzetesrendről és atyákról esik szó csupán. Egyik tanárának beceneve, a Fóka (Kovács Lajos Imre premontrei szerzetes) eltűnik. Weinréb üveggyárosé is. Jónapék neve is eltűnik. Elemérből meg Olivér lesz.
Ötvös: A legnagyobb segítséget az a kötet nyújtotta, mely Kovács Miklós tanár könyvtárából került elő. Ebbe valaki egykor beleírta a szereplők valódi nevét.
Kovács: A magyar könyvkiadás ludas a most kialakult helyzetért. Ki lehetett volna adni az eredetit, ám ha egy csonkolt szöveget nézünk hitelesnek, akkor ez föl sem merül. Márai legfontosabb művét úgy kell kiadni, hogy látszódjék benne a különbség. Máskülönben az elmúlt húsz év árnyékában ez átverés lenne. Itt a kötelességünk, az öncsonkolás által szétszabdalt könyvet rendbe tenni. A váz az eredetiben a klasszikus 4 fejezet és fejezetenként 12 rész. Lett belőle néha 10-11.
Ötvös: A második kötet is eltér az eredetitől? Abban már nem ír Kassáról.
Kovács: Az az érdekes, hogy azt is meghúzta. Kassa esetében ez érthető. De a kassai miliőre vonatkozó részeket csonkolta jobban. A második részben az önreflexióit hagyta el. Pökhendi módon lenézte az újságírókat. Ez bizonyos szinten érthető, de átcsap szélsőségbe. Itt mégsem kellett félnie a pertől. Hiszen aligha volt elképzelhető, hogy egy nyugati újságíró el fogja olvasni egy magyar író művét.
Azóta kiderül, a Föld, földdel ugyanaz az eset, sőt még ennél cifrább a helyzet. Ebből van egy 1949-es, egy 1950-es és egy 1970-es verzió. Ez utóbbi jelent meg. A most megjelent Hallgatni akartam az Egy polgár vallomásai harmadik kötetének bevezető része. A Föld, föld! a folytatás. A segítség a Napló, abból lehet kibogozni az összekuszálódott szálakat. Rengeteg utalást olvashatunk benne.
A Naplók nem tévedtek. Így tudunk két németül megmaradt művéről. A fordítót kell megtalálni, hátha megvan az eredeti. A visszafordítás abszurdum. A Szabad Európa Rádió anyaga sincs feldolgozva. De tudható, az anyag hiányos. Az 50-es évekbeli felolvasásai nincsenek meg.
Ötvös: Márai tehát végtelen történet….
Kovács: A Hallgatni akartam, nem fikció, tényfeltáró esszé. 40-es évek magyarországi viszonyairól Márai készített egy panorámaképet. Arisztokratákról, polgárokról, komcsikról, zsidókról és nem-zsidókról, ortodoxiáról, Budapest vízfejűségéről… A kérdés, mely izgatja, ki felelős a háborúért. Az eredmény, mindenki hibás. Itt van 140 oldal, mely mindenkiről lerántja a leplet. E munka olvastán, alapvetően megváltozik a róla alkotott kép. A Jobbik is tud számára megfelelő sorokat találni ugyanúgy, mint a szélsőbal is ki tud emelni számára kedves gondolatokat, holott Márai a szélsőségeket elutasította.
Ötvös: E kötet legszebb része Márai személyes leírása, miért íratta át a nevét. Az Anschsluss után divattá vált
a német név, főleg a svábok körében. 1938-ban besétál a belügyminisztérium névmagyarosító osztályára s kéri nevének magyarosítását. A kétnevű, német és magyar vezetéknevű hivatalnok csodálkozik, „nem sajnálja feladni ezt a jó német nevet?” Magyar író vagyok – mondja önérzetesen. – Kötelességem, hogy a nemzeti létében fenyegetett magyarság iránti hűségemet bizonyítsam. 1939-es születésnapján érkezett a hivatalos értesítés, mely elismerte névmagyarosítását. Tudatosan vállalta azt, amit akkor kevesen.
Kovács: Az Egy polgár vallomásainak nincs szüksége kritikai kiadásra. Ez rengeteg kötelezvénnyel járna. Egyes szavakat az író egybeírt, melyeket ma már nem úgy írunk. Az ucca helyett utcát írunk, a cz helyett c-t. Vagy itt van a hosszú í, amelyet régen nem jelöltek. Fölösleges információkkal terhelnénk az olvasót. Ez egy ingoványos talaj. Ez nem segít. Ezzel tizenöt Márai-kutatónak mondunk valamit, a többinek nem, de ezt ők úgyis tudják. Nincs semmi értelme. Sokkal izgalmasabbak egyéb „javításai”. Először fekete, majd fehér nyakkendőről ír. A cselédek díjazásáról azt, hogy az 8-10 forint volt, az eredetiben 2. Nyilván oka volt rá. Ezt azután lehet boncolgatni.
A Hallgatni akartammal kapcsolatosan a HVG azt a kérdést szegezte neki, hogy Márait jobboldali írónak tekintik, mégis van mondanivalója a baloldalnak is!? Hogy lehet ilyen kérdést föltenni!? Magyarországon a kádári agymosás sokkal tragikusabb következményekkel járt, mint Erdélyben, vagy a Felvidéken. E két területen százszorta jobb a helyzet! Lehet, hogy e kötet kapcsán az író a politikum látókörében fog kerülni. Ennek legnagyobb áldozata Wass Albert. Olyan „verselemzés” látott róla napvilágot, mely elmarasztalására törekedett. Vadászigazolványát nyilas pártigazolványnak akarták bemutatni. Egy gyilkosságot is a nyakába akartak varrni, ami az apja lelkiismeretén szárad. A magyar liberális médiának „köszönhetően”, Wassról nem lehet értelmesen beszélni. Korábban ez történt Nyírő Józseffel is, de őt Wass kilőtte.
Most Márai következik!?
Balassa Zoltán/Felvidék.ma
(A képek kattintással nagyíthatók!)
