43110

Köztudott, Kassa idén Európa kulturális fővárosa Marseille-l együtt. Számos program valósult meg, néhány megalapozatlan és méregdrága felújítás, sok pénzt kidobtak az ablakon. Évek múlva derül majd ki, hogy a most hasznosnak mondott beruházások valóban hasznot fognak-e hajtani. Érdekes lenne összevetni a két város rendezvényeit, minden bizonnyal tanulságos lenne. De erre még van idő.

A következőkben hét napon keresztül folytatódik a csinnadratta és az elrugaszkodás a történelemtől. Ahogy a nyitórendezvény masszírozta az agyakat, Kassa légüres térben, vagyis a űrben lebeg, se múltja, se jövője. Ezt viszont az uránbányászat jelentheti, mégha egyelőre sikerült ezt a vészt elkerülni. Ez az ideiglenes győzelem a kassai aktivisták fáradhatatlan tiltakozásának eredménye.
Most tehát egy sor olyan rendezvény vár ránk, melyek különböző helyszíneken és időpontokban valósulnak meg, csak az ember győzze látogatásukat – meg pénztárcával – miközben számos magyar, vagy magyar vonatkozású rendezvény is megvalósul. Ez elsősorban a Magyar Művészeti Akadémiának, a magyar főkonzulátusnak, a Rovás Akadémiának, a Magyar Polgári Klubnak, a Thália Színháznak és a Csemadok kassai alapszervezetének köszönhető. A város vezetése mintha ódzkodott volna attól, hogy a kassai magyar közösség valamilyen formában nyilvánosságot kapjon.
De lássuk a műsorokat!

December 10-én, kedden például a Vágmenti utcai hőcserélő állomáson tárgyak, játékok és olyan gyártmányok börzéje valósul meg, melyet több hőcserélő-állomáson állítottak elő (17:00-19:00 között)
Egy másik volt hőcserélő állomáson (Výmenník Obrody) Tudományos kávéház program keretében a művészetet, tudományt és technikát népszerűsítik (18:00-20:00).
A Kaszárnya-Kulturparkban este 20 órakor a besztercebányai Táncstúdiója (Divadlo Štúdio tanca) From side of man/From side of women címmel tart előadást, mely túllép a tánc, koreográfia és a hagyományos színpadi formákon. Ezért már azonban fizetni kell (5 vagy 3 €).

Másnap, December 11-én, szerdán a Hadik-Barkóczy-palotában (Fő u. 48) Liber incognita – Ismeretlen könyv c. programra kerül sor (16:30).
A Löffler Béla Múzeumban ( Erzsébet u. ) 17:00 órakor nyílik meg Matúš Lányi – S. C. Elementum, Az ismert és ismeretlen Löffler címmel. A művész legutóbbi éveinek alkotásaival ismerkedhet meg a látogató, melyekben a vallás, hit vagy egyenesen a keresztyénség témáját bontotta ki.
A Kaszárnya/Kulturpark Bravo épületében a City Report kiállítás megnyitójára kerül sor 18:00 órakor. Az alkotók saját látásmódjukat mutatják be a városok jelenére fényképeiken keresztül.
Ugyanannak az épületnek az alagsorában nyitják meg 18:00 órakor a K. A. I. R. – Junichiro Ishii & Manabu Kanai c. kiállítást. Két japán alkotó állítja ki műveit. Junichiro Ishii az ajtót és kulcsot használta föl művészeti alkotásai számára. Manabu Kanai vizuális művész is bemutatkozik.
A Brigádos utcai hőcserélő épületében (Brigádnicka) Szokatlan történetek a lakótelepen bemutatóra és vitára került so 17:30-kor.
Az Állami Színház Kisszínpadán (Fő u. 76), a nemrégiben gyönyörűen felújított épületben 19:00 órakor D. Vicen: Siluet B MOL c. darabját mutatják be, mely tele van tréfával, iróniával, szarkazmussal, nosztalgiával, megvalósulatlan álmokkal és vágyakkal, de kísértésekkel, könnyekkel is. Olyan emberekről szól, akik nem tudják mit kezdjenek önmagukkal.
A Kaszárnya/Kulturpark Alfa épületében a Cooltúra c. filmet vetítik majd le. Az alkotás olyan kérdésekre keresi a választ, hogy milyen állapotban van a kultúra, milyen hatással van a mai emberek, mire szolgál egyáltalán. A film rendezője Miro Remo. A filmet egymás után többször is vetítik (19:00, 20:00 és 21:00 h)
Az Állami Színház történelmi épületében A Notre Dame toronyőre c. musicalt adják elő 20:00 órai kezdettel. Henrich Leško írta zenéjét, a koreográfiát Juraj Ďurovčík készítette. A darab tele van fordulatokkal, érzelmekkel és dinamikával.

December 12-én, csütörtökön a Keletszlovákiai Képtár, az egykori vármegyeháza épületében (Fő u. 27) 17:00 órakor sor kerül a Kassai avantgárd c. Kiállítás megnyitására, mely egy többéves projekt (2010-14) része. Kassa a 20. sz. Elején a művészeti élet jelentős központja volt, mely nemzetközi színvonalat ütött meg. Az akkori Szlovákiában ehhez hasonló virágzó képzőművészeti élet sehol másutt nem létezett. Jasszus Antal,…. Tőlük tanultak a fiatalok: Collinásy György, Jakoby Gyula, Löffler Béla és Feld Lajos.
18:00 órakor a Kaszárnya/Kultúrparkban: Andy Warhol koncertet tartanak Visszatérés a gyökerekhez címmel (belépő: 5, ill. 3 €).
A Dohángyár/Kulturfabrik épületében a Divadlo Pôtoň lép fől 18:00 órakor. A lekaszálatlan rétek országa (Krajina nepokosených lúk) c. produkciót mutatja be, mely 14 alaprajzon mutatja be a hagyományokat és elődeink hagyományát kutatja, miközben definiálja a büntetéseinket és stigmáinkat, lokalizálja a kis nemzetet, mely a Tátra alatt lapul.
A Thália Színházban a Jedermann színház mutatkozik be 19:00 órakor.
Szintén 19:00 órakor a Mosoly (Úsmev) moziban Escalator showcase c. műsor valósul meg.
A Kaszárnya/Kultúrpark November pavilonjában 20:00 órakor Szuvenírek Kassáról c. kiállítás nyílik meg, ahogy a Kassai Műszaki Egyetem (TUKE) Műszaki Tanszékének dizájnt tanuló diákjai mutatják be műveiket, melyeket az emlékek, események, jellegzetes helyek, vagy éppen természeti tünemények – mint amilyen a kassai szél – inspirálták.
Szintén a Kaszárnya/Kultúrpark Alfa épületében Art Fashion Show-ra kerül sor.
A Kazinczy utcai (ma Puskin) zsinagógában és a Malom utcai evangélikus templomban 20:00 és 22:00 között A megértés fénye címmel, egy egyedi zenei-lelki projekt valósul meg. Egyidőben két helyszínen különböző zenei irányzatok művészei lépnek föl (Belépő 10, ill. 5 €).

December 13-án, pénteken a Dália négycsillagos szállóban (Löffler u. 1) EKOreggelin vehetünk részt, melynek címe “Más művészet”. Művészeti alkotásokat mutatnak be. 9:00 és 11:00 óra között. Az egészséges reggeli alkalmával bio-élelmiszereket kínálnak, illatos kávét, érdekes történeteket hallhatnak és vonzó viták részesei lehetnek. A művek árverésén is részt vehetünk (belépő 9 €). A reggeli bevételéből rokkant művészeket támogatnak majd. Helyet azonban előre foglalni kell (hoteldalia.sk vagy 055/799 43 21)
A Bocatius Közkönyvtár Hviezdoslav utcai épületében 13:00 – 15:00 között tartanak nyílt napot, valamint e könyvtár Hadik-Barkóczy-palotájában a Kassai Önkormányzati Kerület mesekirályságába léphetnek be. A csodakapu 13:00 órakor nyílik és 22:00-kor zár. A királyság neve Tasifalva (Tašíkovo).
A Brigádos utcai hőcserélőben (Výmenník Brigádnicka) 15:00 órakor a The biggest choir (A legnagyobb kórus) c. kiállítás nyílik meg a Lett Köztársaság tiszteletbeli konzulátusa védnöksége alatt, ahol 12 különböző látószögből tekinthetjük meg a lett népdalok és néptáncok ünneplését.
A Jorik-színház termében (Erzsébet u. 38) 15:00-tól éjfélig Lengyel kulturális kapcsolódási pont létesül, mely az EU egyik kulturális programja
A Fő utcai Immaculata-szobor előtt Ketten egyben c. koncertre kerül sor 17:00 órakor, mely két országot köt össze, amelyek idén az Európa Kulturális fővárosát adták. A műsor keretében képletesen átadják a 2014-es kulturális fővárosoknak a stafétabotot. A svédországi Umeinek és a lettországi Rigának.
Ugyanakkor, 17:00 órakor ünnepélyesen kivilágítják a nemrég helyreállított Kelet-szlovákiai Múzeum épületét.
Az Auparkban 17:00 és 20:00 óra között karácsonyi műsort adnak.
A Kaszárnya/Kulturpark Bravo épületében, a LitParkban 17:00 órától beszélgetésen vehetnek részt az érdeklődők Daniel Pastirčák íróval.
Az A D. S. Studio táncworkshopot tart ugyanott az Alfa épületben 18:00 órától. Ez a kassai tánciskola a hip-hopnak új dimenzióját mutatja meg.
Ugyanakkor, 18:00 órakor, a Kassai Kormányprogram Lakótelepen a Moszkvai sugárúton a Híd Alatti Sport és Társadalmi Centrum területét (mászófal, skate és bike park, nyári amfiteátrum, urban dance zone) ünnepélyesen kivilágítják.
A Steel Arénában 21:00 órakor karácsonyi koncertre kerül sor (Belépő 15 és 69 € között). A The Tenors lép föl.

December 14-én, szombaton a Kaszárnya/Kultúrparkban reggelizhetünk, ahol 10:00 órától vita zajlik majd a Kassa 2013 projektről.
Reggelizni lehet 10:00 órától a Pajzs utcai (Štítova) hőcserélő-állomáson a hőcserélők programjáról (SPOTs). Megtudhatják, milyen programokkal várják az érdeklődőket.
A Kaszárnya/Kulturpark Bravo épületében 10:00 órakor kezdődik a Karácsonyi könyv kinyílik c. program, ahol a gyermekek, fiatalok és az olvasóközönség számára mutatnak be olyan ajánlott könyveket, melyek támogatják az olvasást és nevelő hatást gyakorolnak. Lehetőség nyílik a szerzőkkel is találkozni.
A Papa pavilonban bemutatják azokat a köteteket, melyek a Kassa 2013 projekt támogatásával jelentek meg. Úgy szakkönyveket, mint szépirodalmi műveket is. 13:30-kor ugyanitt E. J. Groch író jelenlétében bemutatják a Pentapolitana olvasókönyvét. Ez 10 éveseknél idősebb gyermekek számára mutatja be az öt város történetét.
Az Alfa épületben 15:00 és 16:30 között a Combo együttes játszik talpalávalót az idősebb generáció számára, mely táncra is perdülhet.
19:00 órától a Kaszárnya területén zenés műsorra kerül sor (belépő 1 €).
A FiloZoom! keretében vita zajlik 20:00 órai kezdettel a Kaszárnya/Kulturparkban Európa vége? címmel. (Közelebbi helyszínt nem adtak meg.)
A Megújulás (Obrody) hőcserélő állomáson 14:00 órakor kezdődik a Tudományos Kuckó égisze alatt a Vidám festés láthatatlan színekkel c. műsor. A jelenlévők megismerkedhetnek a titkosírással, a láthatatlan üzenetek létrehozásával, melyek vegyi reakciók révén láthatóvá tehetők. Megtudhatják, hogyan készíthetnek láthatatlan tintát, vagy folyadékot, mely elárulja a titkos levelek tartalmát. Ez elsősorban hat évesnél idősebb gyermekeket érdekelhet.
Ugyanitt 17:00 és 19:00 óra között a mézeskalácsos mesterséggel ismerkedhetnek meg.
Az Állami Színház épületében 19:00 órakor mutatják be az Petr Zelenka: Egyszerű őrültség történetét (Príbehy obyčajného šialenstva), c. komédiát, mely a szabályos és deviáns viselkedést egymással felcserélhető helyzetbe állítja.
A Kunsthalleban a 66 szezon c. opera bemutatójára kerül sor. A mű Kerekes Péter 66 szezon c. ironikus dokumentumfilmje (2003) alapján készült, mely több nemzetközi filmfesztivál díját kapta meg (belépő: 10 €, a jegyeket az Állami Színház pénztárában kell megvenni). Az operát másnap ugyanabban az időpontban ismét bemutatják.

December 15-én, vasárnap a széplaki kastélyban a LOTZtrio ad koncertet 17:00 órai kezdettel.

December 16-án, hétfőn az Állami Színházban 19:00 órakor a kassai Karol Horák: A vér tanúságtétele (Svedectvo krvi) c. darabját mutatják be. A szerzőt a legjelentősebb kortársa szlovák drámaíróként tartják számon. A többéves projekt eredménye egy színházi-irodalmi trilógia.

A zárórendezvényeket kísérőrendezvények sora egészíti ki. Ezek ismertetésétől eltekintünk. Csak megemlítjük, hogy jövőre Riga, 2015-ben Pilzen lesz Európa Kulturális Fővárosa. A Kaszárnya/Kulturpark Oscar és Echo pavilonjaiban mutatkoznak be. Ezek időpontját azonban nem találtam.
Az Állami Színház Kisszínpadának épületében (Fő u. 76) színházi plakátok bemutatójára kerül sor.
Ahogy látható a kínálatból, a valódi Kassáról és annak évszázadairól nagyon kevés szó esik majd.
Részletes program:  ITT>>>.
A Magyar Posta külön bélyeget (cikkünk képillusztrációja kattintással nagyítható!) adott ki ebből az alkalomból, Szlovákiában úgy látszik erre senki nem is gondolt! Jellemző.

Balassa Zoltán/Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”39747,34478,23682″}