44639

A nyitrai Art Pegas Művészeti Magán Alapiskola két nemzetközi rajzpályázatot is hirdet a gyermekek és felnőttek részére. A szervezők árpilis 30-ig várják a pályázatra beküldött alkotásokat. A gyermekek számára szervezet „Az ifjú expresszionisták” elnevezésű versenyre olyan pályamunkákat várnak, melyek játékos színformákkal rögzítenek bizonyos hangulatot, gondolatot. Ezáltal a mű alkotója leleplez egy titkot, melyet az alkotáson keresztül tudat a közönséggel.
Portálunk értesülései szerint két kategóriában; öttől hétéves korig, ill. nyolctól tizenhárom éves korig hirdetik meg a versenyt. Szabad technikával elkészített pályaműveket 2014. április 30-ig várják.
További információ a pályázati naptárunkban érhető el ITT>>>.
A felnőtteknek szól az „Álom az álomban” című pályázat. Mint a szervezőktől megtudtuk,  a verseny témája egy saját élmény, egy nem megszokott érzés feldolgozása, amely akár a valóságtól való eltérést is kifejezhető.
Szintén két kategóriában hirdetik meg a versenyt; a 14 és 20 éves korosztály, valamint a 21 és 99 éves kategóriájába. A szabadon alkalmazott technikával elkészített műveket április 30-ig várják a szervezők.
Mindkét rajverseny eredményhirdetéssel egybekötött tárlatmegnyitójára 2014. május 15-én kerül sor Pozsonyban.
További információ a pályázati naptárunkban érhető el ITT>>>.

PP, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43704,43586,42457″}