46477

Az Eurokontext.sk színházi fesztivál magyar vonatkozású június 17-i, 19-i és 20-i programjai a Magyar Kulturális Hét ráadás rendezvényeiként valósulnak meg. Visegrádi kerekasztalt is szerveznek a Nemzeti Színházak szerepéről, melynek vendége Magyarországról Vidnyánszky Attila lesz.

Hanoch Levin: Átutazók című darabját a budapesti Vígszínház előadásában június 17-én, kedden a Szlovák Nemzeti Színház nagyteremében láthatta a közönség Eszenyi Enikő rendezésében.
Hanoch Levin különleges humorú darabjából egyszerűség és emberség árad. Egy kis közösség, néhány család, több gene-ráció mindennapjai elevenednek meg a szemünk előtt. Műfaja „komédia nyolc temetésben”, de minden mondata hihetetlen életszeretetről árulkodik. Főbb szerepekben: Törőcsik Mari, Kern András, Hegyi Barbara, Halász Judit, Lukács Sándor.
46477aA programsorozat következő magyar vonatkozású rendezvénye június 19-én, csütörtökön 18.00 órai kezdetettel Felolvasószínházi est és könyvbemutató – A polgári kutyanevelés címmel valósul meg a Szlovák Nemzeti Színház Kék Szalonjában. Rendező: Silvester Lavrík.
A 20. század végén Kassáról egy vonat indul nyugat felé. Minden utasnak más az úticélja, poggyásza a múlt. Inkognitóban a vonaton utazik Márai Sándor is. Ám a vonat a margitfalvi alagútban ismeretlen okok miatt megáll… Főbb szerepekben: Kassai csongor, Bárdos Judit, Kiss Szilvia, Gál Tamás.
A kétnyelvű színdarabból készült kötetet a felolvasószínházat követően Peter Kováč, a Szlovák Nemzeti Színház dramaturgja mutatja be.
Végül június 20-án Visegrádi szalont rendeznek a színházakról 15.30 órai kezdettel a Szlovák Nemzeti Színház, Dvorana termében. A párbeszéd a színházak, különösen a nemzeti színházak helyzetéről és szerepéről azon kérdéseket feszegeti, hogy mit értünk a nemzeti színház definíciója alatt, és mi a küldetésük? Mi a nemzeti elnevezés jelentősége a kortárs társadalomban és színházkultúrában?
A panelbeszélgetés magyarországi résztvevője Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója lesz – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Kollai István, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója.
Eurokontext.sk 2014 című nemzetközi fesztivált a Szlovák Nemzeti Színház hagyományteremtő szándékkal rendezi meg. Kilenc ország tizenhat társulata vendégszerepel Pozsonyban, a közönség összesen 37 előadást láthat június 5. és 24. között.

A Magyar Kulturális Hét részletes programja Eseménynaptárunkban érhető el.
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”46455,45867,46430,46293,32226″}