A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa 2016. májusi vagy júniusi ülésén azon törvénymódosítási javaslatról tárgyal majd, amely a (cseh)szlovákiai németeket és magyarokat kollektíve háborús bűnösnek nyilvánító beneši dekrétumok eltörlését hivatottak biztosítani.
A beneši dekrétumokon kívül, a szlovákiai parlament 2007-ben elfogadott dekrétumokat megerősítő határozatát is törölni kívánja az ellenzéki javaslat. Továbbá a német és magyar nemzetiségű lakosságtól is bocsánatot kíván kérni a képviselők azon csoportja, akik a kollektív bűnösség elvének elítélését nemcsak 1945-ig, hanem azt követően is alapvető emberjogi követelménynek tartották. Nézetük szerint a zsidóság kollektív büntetésének elve a málenkij robot és a kényszerű kitelepítésekkel, valamint más, az emberiség ellen elkövetett bűntettekkel együtt olyan elítélendő cselekedetek, melyeket minden lehetséges jogi és erkölcsi módszerrel ki kell „takarítani” a jogrendszerből és a közgondolkodásból.
A nemzeti tanács képviselői közül a sajtónak már jelezték a kormánypárti magyar képviselők, hogy bizony őket köti a kormánykoalíciós szerződés, és abban, ugyebár erre nincs politikai akarat. Egyébként is mit zavarják a kormányzás mázsás terhei mellett őket azzal, hogy holmi kollektív bűnösségi üggyel foglalkozzanak, ők csak az extrémizmus és fajgyűlölet ellen lépnek fel, nézzék csak meg a több éve zajló kampányukat. Tömören összefoglalva tehát, ha már nincs benne a kormányprogramban, akkor ugye nem szavazhatják meg, tehát inkább maradnak önkéntes alapon kollektíve háborús bűnösök, családostul, közösségestül és szőröstül-bőröstül, mert hát mégiscsak kormányon kell maradni, hiszen ott döntéshozatali tényezők lesznek – döntenek, de miről is?
Kedves olvasó, érti a fikcióm lényegét? Ön döntse el, milyen messze vagyunk is az alábbi fikció bekövetkeztétől, de mielőtt választ ad a kérdésre, nézze meg, milyen mélységű erkölcsi válságot vagy önmegtagadást igényel, ha mondjuk a „saját” (azért mondjuk ki, a magyarok ellen kreált) kettős állampolgárságot tiltó törvény módosításának javaslatát, alig két év után már „nem tudja” megszavazni az a képviselőcsoport, amely ezt kiemelt ügyeként kezelte.
Értem én, hogy a mondás szerint minden csoda három napig tart, de ne feledjük: ha egyszer gyermekünk születik, az mindig a miénk lesz, és mellette mindig ki kell állnunk. Az állampolgársági törvénymódosítás „szülei” most nem ezt tették, ebben az összefüggésben saját gyereküket tagadták meg. Innen csak egy lépés lenne a fikcióban leírtak megtörténése, azaz csak az állampolgársági helyett kellene a beneši dekrétumok kérdését a „virtuális politikai képletbe helyezni”.
