Egyórás szentségimádás Krisztus Király főünnepének előestéjén Prágában (Fotó: Balga Zoltán, facebook)

Molnár Tamás atya, a pozsonyi magyar katolikusok lelkipásztora ötletéből adódóan Pozsony is bekapcsolódott abba a magyarországi kezdeményezésbe, melynek keretében a Kárpát-medence több pontjáról, egyházközségéből, plébániájáról csaknem 27 ezren kapcsolódtak be november 25-én, Krisztus Király vasárnapjának vigíliáján az egyórás szentségimádásba.

A pozsonyi ferences templom teljesen megtelt magyar hívőkkel, a legfiatalabbaktól a legidősebbekig minden korosztály képviseletével. Nem csak a pozsonyi ferencesek, virágvölgyi templomba járók, de vereknyei, szúnyogdi, püspöki, főrévi, ligetfalusi, sőt vidéki hívők is szép számban eljöttek, így hát teljesülhetett a szervezők kívánsága, mely egyben a szentségimádásra felhívó és buzdító jelmondat is volt, miszerint „Veled együtt leszünk 20 ezren együtt az Úrral.“ Az egyórás szentségimádás egyben előkészület volt a 2020 szeptemberében megrendezésre kerülő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra is, melynek helyszíne Budapest lesz.

A ferences templomban zenés ifjúsági énekek és hangszerkíséret színesítette a szentségimádást. Imádkoztak a közösség tagjaiért, mindazokért, akik más helyszíneken, valamint azokért is, akik betegségük miatt otthon kapcsolódtak be ebben az órában a közös szentségimádásba, s azokért is, akik a kezdeményezői voltak, s végül, de nem utolsósorban a nem egész három esztendő múlva megrendezendő kongresszus előkészületeiért, az egész nagyszabású eseménysorozat sikeres lebonyolításáért.

A pozsonyi ferences templom teljesen megtelt magyar hívőkkel (Fotó: Zilizi Kristóf/Felvidék.ma)

A szentségimádás végén Tamás atya megköszönte a résztvevőknek a jelenlétet, a ministránsoknak, énekeseknek a közreműködést és szolgálatot. A kijáratnál a kongresszussal kapcsolatos ismertetőket, imafüzeteket, plakátokat osztottak.

Pozsony mellett Felvidék számos településén bekapcsolódott az egyórás szentségimádásba. Többek között Bacsfa-szentantali Kegytemplomban is várták a híveket. A prágai magyar katolikus lelkészség szintén bekapcsolódott a Krisztus Király vasárnapjának vigíliáján megtartott eseménybe.