Dr. Kószó Péter, professor emeritus Fekete György, Pannonhalmi Zsuzsanna a megnyitón (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A Kökénydombi Vénusztól a NASA-ig címmel nyílt meg a hódmezővásárhelyi kerámiaművészetet bemutató nagyszabású tárlat a Pesti Vigadó épületében. A kiállított anyag nagy részét a Vásárhelyi Kerámiaszimpóziumokon jelen lévő keramikusművészek alkotásai képezték. A nemzetközi tárlaton kiállított művek között megtalálhatóak az ipolysági Kutak Adrienn kerámiái is.

Dr. Kószó Péter, Hódmezőváráshely alpolgármestere a megnyitón elmondta, a város igen gazdag  kerámiatörténettel rendelkezik, amely az őskori régészeti leletektől egészen a NASA kerámia-alkatrészéig terjed.

A kortárs kerámiaművészet gerince jelenik meg a tárlaton – fejtette ki Fekete György professzor, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke. „Az anyag él, az anyag szent, ezt tartják szem előtt a keramikusok” ‒ hangsúlyozta beszédében. Schrammel Imre Munkácsy- és Kossuth-díjas keramikusművész elsősorban a nemzetközi szimpózium jelentőségéről szólt.

Kutak Adrienn alkotásai: Ritmusok I. -III. fali plasztika és a Várplasztika (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Hódmezővásárhelyen húsz évvel ezelőtt szervezték meg az első szakmai műhelyt. Az elmúlt két évtized alatt több ország képzőművészei vettek részt a nyaranta megrendezett szimpóziumokon. A magyarországi alkotók mellett többek között Szlovákiából, Csehországból, Lengyelországból, Franciaországból, illetve a Távol-Keletről is érkeztek művészek. A felvidéki magyar keramikusművész mellett vajdasági művész is volt az alkotótáborban. Kutak Adrienn egy fali sorozattal, illetve két térbeli plasztikával szerepel a tárlaton.

„A tárlat anyagát a Vásárhelyi Kerámiaszimpózium gyűjteményéből válogattuk. Közel százötven művész munkáit láthatjuk. A kiállítás bemutatja ennek a végtelen folyamatnak az értékeit, különös tekintettel az Európában is egyedülálló technológiai adottságokat felvonultató kortárs iparművészet alkotásaira” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Pannonhalmi Zsuzsanna keramikusművész, a tárlat kurátora.

A jubiláló szimpózium tárlatának kísérőrendezvényeként az elkövetkező hónapokban szakmai konferenciákat is szerveznek a Pesti Vigadó épületében.