Budapesten, a Magyarság Házának Falk Miksa nevét viselő termében „Kitelepítések 70” címmel képzőművészeti kiállítást rendeztek a felvidéki kitelepítések 70. évfordulója alkalmából. Az emlékezés hagyatéka a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) társulás és a Pozsonyi Magyar Galéria védnöksége alatt már korábban is bemutatásra került Somorján, Pozsonyban és Szímőn.
A Magyar Országgyűlés határozata hat éve nyilvánította április 12-ét, a Felvidékről kitelepítetteket szállító első vasúti szerelvény indulásának a napját az emlékezés napjává. Ám a felvidéki magyar közösség 70 éve nem felejti ezt a napot, mert a velük szemben elkövetett igazságtalanságokra még ma is fájdalmas visszatekinteni. Az 1946 februárjában megkötött csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény következtében 1947 és 1949 között a szülőföldjét elhagyni kényszerülő, kitelepített, jogaitól és vagyonától megfosztott közel százezer magyarhoz a rokoni kapcsolatokon keresztül a XXI. században is majdnem mindenkinek van személyes kötődése.
A zsúfolásig megtelt kiállítóteremben Csibi Krisztina, a Magyarság Házának igazgatója köszöntötte az emlékest résztvevőt. Üdvözlő szavai után elmondta, hogy a személyes érintettség sokakat hívott a közös emlékezésre. Reményét fejezte ki, hogy a rendezvény hozzájárul a második világháború utáni trauma feldolgozásához és megerősíti a határ menti magyarságot abban a jogában, hogy szülőföldjén éljen, vállalva magyarságát.
Csibi Krisztina, a Magyarság Házának igazgatója (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)
Duray Miklós, a SZAKC elnöke saját családi történeteinek részletei mellett rávilágított a kitelepítések napjainkra vonatkozó párhuzamaira:„Ne higgyük azt, hogy a korábbi szándékok elhaltak volna. Csupán átalakultak, és hét évtizede hellyel-közzel változó keretek között megújulnak ‒ hol osztályharc, hol szocialista mezőgazdasági szövetkezés, hol munkaerő-toborzás, ipartelepítés, iskolamegszüntetés, az anyanyelvű oktatás nyelvét megváltoztató szándékok, gazdasági árnyékzóna kialakítása, a közlekedés korszerűsítésének elmaradása, az 1945-1949 közötti jogfosztottságból származó vagyonvesztés kárpótlásának az elutasítása, vagy a magyarok kollektív bűnösségi minősítésének fenntartása formájában. Hetven éve védekezik a felvidéki magyarok társadalma és emiatt nem építkezik. A közösség egy része belefáradt, egy része úgy döntött, csak az egyéni érvényesüléssel kíván foglalkozni, egy része pedig feladta. Akik mindvégig elkötelezettjei maradtak a közösségnek, már-már csodabogárnak számítanak. De ha elég erős a páncéljuk, túlélik, s ezzel esélyt teremtenek a puhább burkolatúaknak is a megmaradásra. Erre is gondoljunk ezen a napon” – zárta gondolatait Duray. (A teljes beszédet ITT olvashatják el.)
Csallóközi Zoltán miniszterelnök-helyettesi főtanácsadó Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jókívánságait tolmácsolta a kiállítás szervezőinek. A főtanácsadó megosztotta a hallgatósággal, hogy Galánta mellől, Taksonyból az apai nagyapjának családja is áldozatául esett a kitelepítésnek. Az érzések ezekben a pillanatokban sokakat felkavartak. Majd az a gondolat hozta vissza az emlékezőket a valóságba, mellyel rávilágított: „A XX. században különböző diktatúrák áldozatai voltak az emberek. A szenvedő számára azonban mindegy, milyen hatalom üldözte el szülőföldjéről. Volt idő, amikor erről beszélni sem lehetett. A rendszerváltozás után két évtizeddel azonban már tényszerűen tárták fel a XX. századi eseményeket. Átformálódtak a történelemkönyvek, az igazság egyre megfoghatóbbá vált. Szabadon lehetett emlékezni és emléket állítani. Gondoljunk 1956-ra, a Gulágra vagy a felvidéki kitelepítések áldozataira. A művészet és ennek a kiállításnak a nagysága abban rejlik, hogy közvetlenebbül, szemléletesebben hat az emberekre. A morális atmoszféra magával ragadja a nézőket.
Duray Miklós, a Szövetség a Közös Célokért elnöke (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)
A kurátori beszámolójában Méry Beáta a kiállított műremekek érzelmi tölteteit foglalta össze: „A jelenlegi tárlat 41 alkotó 60 alkotását vonultatja fel. Az alkotók szemüvegén keresztül élénken vetül elénk a vészterhes kor, ami sokunk számára már csak félve elmondott elbeszélésekből, megkopott családi fotókról ismert: a jogfosztottság, emberi méltóság sárba tiprásának kora. Ahány alkotó, annyiféle megközelítési mód, annyiféle anyagban kimerevített gondolat, érzés, emlék, vélemény, ami a múlt súlyos eseményeit, sokszor a jelenben is hordozott terheit és traumáit tárja fel. Kívánok minden kedves látogatónak megrázó, hiteles művészi élményt: ne csak nézzük, olvassuk is az alkotások mondanivalóját, beleérző képességünket előbányászva hagyjuk, hogy meséljenek, hassanak ránk, és emlékeztessenek egy talán nem is annyira távoli korra, világra.”
Kalita Gábor, a Pozsonyi Magyar Galéria kurátora a Felvidék.ma kérdésére a kiállítás egyedülállóságáról elmondta: „Rendhagyó tárlat ez, mert felmenőink a féltés, az óvás jegyében évtizedekig titkolták előttünk, nem beszéltek arról a megaláztatásukról, mély szenvedéseikről, amelyet egy bűnös rendszer miatt el kellett viselniük. A mai tárlat is egy jel, amely azért különleges, mert itt az induló, huszonéves képzőművészek sorától egészen a nyolcvan feletti alkotóig reprezentálják csodálni való szimbiózisban az adott témát – esetünkben a felvidéki kitelepítést.”
Csallóközi Zoltán, miniszterelnökhelyettesi főtanácsadó (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)
Azt est folyamán Somorjáról Méry Rebeka a Duna Folk Band kíséretében népdalokat adott elő. A kiállítás további kurátorai voltak Kalita Gábor és Lengyel Valter.
A gyűjtemény május 9-ig tekinthető meg a Magyarság Háza Falk Miksa termében.
