Hirosimában 1945. augusztus 6-án 8.15 perckor egy pillanatra megállt az élet, és ez a pillanat örökre megváltoztatta a világot. Az amerikaiak ekkor dobták le az első atombombát, amelyet aztán követett augusztus 9-én egy másik Nagaszakira, mindmáig szerencsére egyedüli példaként a nukleáris fegyverek emberek ellen indított alkalmazására.
Az atombomba a legveszélyesebb és legpusztítóbb fegyver, amelyet ember megalkotott. A néhány évvel ezelőtt forgatott és bemutatott Oppenheimer című filmben részletesen ábrázolták megalkotásának hiteles történelmi hátterét, kivitelezését, a helyszínt, Los Alamost, ahol nagy titokban dolgoztak a Mannhatten projekten, az első kísérleti atomrobbanást, de azt is, hogy mindazoknak, akik létrehozásán munkálkodtak komoly lelki gyötrelmet okozott a tény, hogy ugyan korszakalkotó művet hoztak létre, de elsősorban az emberiség számára egy tragikusan pusztító fegyvert.
Az amerikaiak részére az atombomba megalkotását az a hír tette sürgetővé, hogy a németek már rendelkeznek ilyen pusztító fegyverrel.
A leghíresebb tudósok, köztük magyar Nobel-díjasok, a kor nagy koponyái kezdtek dolgozni a kivitelezésén és amikor az elkészült, majd megtörtént a kísérleti atomrobbantás, már vészesen közeledett annak valós bevetése.
A bombát eredetileg Németország ellen akarták bevetni, ám Németország megadta magát, a második világháború Európában véget ért, Japán kapitulációjára azonban hiába vártak. Ekkor látták elérkezettnek az időt Japán letörésére, és ennek eszközét éppen az atombomba bevetésében látták.
A parancsot az alkalmazásra az akkori elnök Harry S. Truman írta alá, célja pedig a háború mielőbbi befejezése, az amerikai életek megóvása volt, ezzel szemben japánok ezrei haltak meg és a sugárfertőzés máig szedi áldozatait.
Az ártatlan nevekkel ellátott Little Boy – Kisfiú cső alakú uránbombát és a Fat Man – Kövér ember kódnevű plutóniumbombát San Franciscóból szállították Tinianba, ahonnan aztán a B-29-es repülőgépek felszálltak. A
célpontokat nagyon körültekintően tervezték meg, és elképesztő gondolattal oda irányították, ahol a legtöbb emberáldozatot, a legfontosabb létesítményeket, fegyvergyárakat, kórházakat érinthetnek. Amikor az Enola Gay B-29-es bombázó ledobta Hirosimára a Kisfiú kódjelű bombát, a szemtanúk egy vakító fényvillanást láttak, és szó szerint egy pillanatra megállt az élet.
A robbanás epicentrumában a hőmérséklet elérte a 4000 Celsius fokot és ez azonnal egyszerűen elpárologtatta az embereket és az épületeket.
A városban ekkor 80 000 ember halt meg, később még tízezrek, a túlélők súlyos égési sebeket szenvedtek, a sugárfertőzések még évtizedek múltán is szedték áldozataikat.
Hirosima után az amerikaiak azt remélték, hogy Japán rádöbben, ellenfelük mindent eldöntő erejű fegyver birtokában van, és ezért haladéktalanul megadja magát. Mivel ez nem történt meg, újra felszállt a Bocksar nevű B-29-es, ezúttal a Fat Man nevű bombatöltettel, és bár eredetileg Kokura városa lett volna a célpont, az időjárási viszonyok miatt tervet változtattak és Nagaszaki esett áldozatul.
Augusztus 9-én, 11.02 perckor a bomba 500 méter magasban robbant fel és hatásában ugyan kisebb volt, mint a hirosimai, de így is óriási mennyiségű emberáldozatot, épületek sorának pusztulását okozta.
A rengeteg épület főleg azért károsodott, illetve semmisült meg, mert az ottani házak, gyárak és középületek jóval gyengébb minőségű anyagból készültek, mint a hirosimaiak.
Nagaszakiban rögtön 40 000 ember halt meg, később még továbbiak, és a sugárfertőzés itt is olyan genetikai elváltozásokat hozott, amelynek következményeit generációk sora szenvedi, és sokakat meddőség, daganatos betegségek sújtják.
Fotó: Wikipédia
A példátlan atomtámadás részben megosztotta a világot, az amerikaiak ugyan ünnepelték a világháború végét, talán még az atombomba megalkotását, mint egyedülálló történelmi sikert is. Ám a józan gondolkodású és jó érzésű emberek számára nem volt közömbös a japán városok tragédiája, és a tudósok, emberbarát politikusok joggal kezdtek aggódni az atomfegyverek használatának elterjedése miatt. Tény, hogy ezzel az atomkor vette kezdetét, elindítva a fegyverkezési versenyt és mintegy szembesítve mindannyiunkat a veszéllyel, hogy az emberiség pillanatok alatt képes elpusztítani önmagát.
Az atomprogram elindítói, az atombomba megalkotói, az atomtámadásra parancsot adó, az atomtöltetet kioldó emberek ugyanolyanok voltak, mint bármelyikünk és vitatható, hogy parancsra vagy önként, akarva akaratlanul cselekedtek, de emberek százezreinek halálát okozták.
Hol a biztosíték, hogy ma vagy holnap nem ismétlődik meg Hirosima és Nagaszaki tragégiája? Példájuk arra figyelmeztet, hogy a pusztítás és a béke, a megbékélés, egymás megértésének lehetősége is az emberek kezében van. A világ ugyan nem felejt, bizonyíték erre, hogy évente megemlékezünk a szörnyű tragédiáról, de nem is okul, hiszen háborúk zajától hangos a Közel-kelet, évek óta nem csitulnak a fegyverek az orosz-ukrán frontokon.
A világ különböző országaiban folynak a nukleáris tesztek, nem titok, hogy több ország rendelkezik atomfegyverekkel. Ideje lenne tudatosítani, hogy a béke nemcsak politikai cél, nemcsak egyesek akaratának játékszere, hanem alapvető emberi szükséglet.
Augusztus 6-a és augusztus 9-e örök mementó, augusztus 6-át 1978-ban a nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc világnapjává nyilvánították. Az illetékesek talán egyszer rádöbbennek a tényleges veszélyre, a mindannyiunkat érintő fenyegettségre. Mert csak így lehet jövő a Földön…
Benyák Mária/Felvidék.ma
