A minap jelent meg e portálon a hír, hogy Párkányban magyarországi magánadakozók jóvoltából, adományaiból emléktáblát avattak Lábik János párkányi születésű festőművész tiszteletére.
A táblát maga Bihari Antal, a Szent István-díj Alapítvány alapítója helyezte el a városi galéria falán.
Az 1933. március 25-én Párkányban született Lábik Jánosról köztudott, hogy „őrült lokálpatriótaként” örökítette meg szülőföldje, a Duna és a Garam mente csodálatos természeti tájait. Mert úgy szerette ősei földjét, hogy nyolcvanadik születésnapján így vallott a Felvidék.ma részére Pogány Erzsikének, akivel kapcsolatban állt, és aki mind erkölcsi, mind szerény anyagi támogatást is nyújtott számára:
„Gyermekkorom óta elbűvöl a természet szépsége. Képeimen ennek az élménynek a hatását próbálom visszaadni. Vallok arról, hogy milyennek látom a teremtett világ megszámlálhatatlan szépségét, arról, hogy amikor ecsetet veszek a kezembe, miként tolmácsolom élményeimet sokak felé. A rajzolás, festés gyermekkorom óta ösztönösen kibontakozó szenvedélyét, ez irányú adottságomat és igényemet minden bizonnyal édesapámtól örököltem. Az ő képzőművészeti munkássága sokáig hatott rám. Az évek múlásával kezdtem a magam útját járni, mind több tudatossággal, átéléssel igyekeztem rögzíteni képeim mondanivalóját, meggyőződéssel vallva és vállalva azt a koncepciót, amely a külvilág realitásaiból merítve ihletett, a közlésben hű maradok a látvány nyújtotta élményhez. A mai felgyorsult világban ezekkel a képekkel is közelebb szeretném hozni az emberekhez a természetet.”
Szeretete szülőföldje és az itt élő emberek, közösségek iránt abban is megnyilvánult, hogy művei egy részét szétosztotta ajándékul (emlékül) az intézmények között.
Elsősorban a Párkányi Galériába – (ahol még csak nincsenek is látható helyen, mint a többi ajándékozó, így Janiga József helyi születésű ismert festőművész munkái sem), a helyi alapiskolába, a Csemadok-házba, a gyermekotthonba, a helyi gimnáziumba, és természetesen magánszemélyeknek, barátoknak.
1982-ben megalapította és a sokáig vezette is a párkányi képzőművészeti szakkört.
1989-ben pedig létrehozta a Párkányi Galériát. Munkássága elismeréseként a Szlovák Képzőművészeti Szövetség, s a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága is tagjai közé fogadta.
Képei megtalálhatóak múzeumokban, többek között a Csallóközi Galériában Dunaszerdahelyen, a Párkányi Galériában, Esztergomban, Dömösön, itteni és külföldi magángyűjteményekben Csehországban, Romániában, az USA-ban, Ausztriában, Izraelben, Svédországban, Japánban, Ausztráliában, s nem utolsósorban Magyarországon is.
1954 óta több mint 80 egyéni és több mint száz csoportos kiállításon vett részt.
Soha nem felejtem el, amikor 80. születésnapjára készített albumát, munkájának gyümölcsét egy kötetbe összegyűjtve, kiadásra szánva járta a falvakat, az önkormányzatokat adományokat kérve – hogy az örökségét ilyen formában is ráhagyhassa szülőföldjére.
Őrült megszállottja volt ennek a tájnak, a városnak, melyben született, és örököse elődei, a mezővároska ősi halásznemzetségei emlékének.
2016-ban az esztergomi székhelyű Szent István-díj Alapítvány emlékérmét vehette át a Vármúzeum koronatermében.
Párkány városa 1999-ben Pro Urbe-díjjal tüntette ki.
2018-ban, 83. életévében adta vissza lelkét Teremtőjének, testét az anyaföldnek. Temetésén sokan voltak, de búcsúbeszédet senki nem mondott a sírjánál.
