Mint arról beszámoltunk, a komáromi futballszurkolók éveket vártak arra a pillanatra, amely augusztus 2-án, vasárnap végre elérkezett: a KFC Komárom végre saját otthonában, méltó körülmények között léphetett pályára az élvonalban. Ünnep volt ez a város számára. Több ezer ember gyűlt össze az új stadionban, hogy részese legyen egy történelmi pillanatnak, egy olyan mérkőzésnek, amelyre sokan hosszú időn keresztül vártak…
Minden adott volt egy valódi futballünnephez. Az estét azonban beárnyékolta valami, aminek sem a sportban, sem a stadionokban nincs helye.
A Spartak Nagyszombat szurkolótáborából a mérkőzés közben többször magyarellenes rigmusok hangzottak el, köztük a vállalhatatlan „maďarské kurvy” skandálás.
A hazai hangosbemondó több alkalommal is felszólította a vendégszurkolókat a gyűlöletkeltő megnyilvánulások befejezésére, ám a figyelmeztetések nem értek célt.
Sajnos, nem egyedi jelenségről van szó. A szlovák élvonal egyes szurkolótáborainak hasonló megnyilvánulásaival portálunk korábban is foglalkozott. A Slovan Bratislava drukkereinek magyarellenes provokációiról, molinóiról és rigmusairól több alkalommal írtunk, rámutatva arra is, hogy a gyűlöletkeltés nem lehet a futball része.
Most azonban a nagyszombati szurkolók kerültek a figyelem középpontjába, akik
egy olyan városból érkeztek, amelynek története sokkal összetettebb annál, mint amit néhány lelátói rigmus sugallni próbál.
Mert a történelem sokszor éppen azoknak mond ellent, akik megpróbálják leegyszerűsíteni…
Fotó: Bartalos Nikolas/Felvidék.ma
A Spartak múltja is mást üzen…
Amikor korábban a Slovan Bratislava szurkolótáborának magyarellenes megnyilvánulásaival foglalkoztunk, bemutattuk azt is, hogy a pozsonyi klub történetében milyen fontos szerepet játszottak magyar kötődésű játékosok és szakemberek.
Részben ugyanez igaz a nagyszombati klubra is. A Spartak történetének egyik meghatározó magyar kötődésű szakembere kétségkívül Pecze Károly, aki a DAC történetének egyik legsikeresebb edzőjeként vonult be a felvidéki futball történetébe. A dunaszerdahelyi csapatot feljuttatta az élvonalba, 1987-ben csehszlovák kupagyőzelemre vezette, majd európai kupaszereplésekig jutott vele.
Kevesebben tudják azonban, hogy Pecze
a Spartak Nagyszombat vezetőedzőjeként is hosszú éveken keresztül dolgozott: 1994 és 1997 között, majd 2008 és 2009 között irányította a piros-feketéket.
A klub történetében rajta kívül is találunk magyar kötődésű szakembereket. Fekete Károly az 1950-es évek elején, névrokona, Fekete Sándor pedig az 1955/56-os idényben ült a nagyszombati kispadon. A kilencvenes évek meghatározó szlovákiai kapusa, Molnár László pedig 2001-ben rövid ideig szintén a Spartak edzője volt. Ha alaposabban kutatnánk a klub múltját, minden bizonnyal további hasonló példákat találnánk…
Mindez nem valamiféle nemzeti „pontverseny” miatt fontos, hanem azért, mert emlékeztet arra, hogy a futball története mindig gazdagabb annál, mint amit néhány sértő rigmus sugallni próbál.
A labdarúgás éppen attól különleges, hogy képes összekötni különböző nemzetiségű játékosokat, edzőket és közösségeket. A pályán nem az számít, ki milyen anyanyelven beszél, hanem hogy tud-e gólt rúgni, mérkőzést nyerni, közösséget építeni.
A futball mindig is találkozási pont volt. Különböző emberek, nyelvek és kultúrák találkoztak benne.
Fotó: Bartalos Nikolas/Felvidék.ma
A Spartak jelenlegi vezetőedzője, a spanyol Antonio Muñoz eddigi edzői pályafutása jelentős részét magyar futballközegben töltötte. Dolgozott a Diósgyőrnél, irányította a Győri ETO együttesét, tavaly pedig a DAC szakmai stábjának is tagja volt. Nehéz elképzelni, hogy számára idegen lenne az a közeg vagy az a közösség, amelyet vasárnap néhány száz drukker sértegetni próbált.
Hasonlóan beszédes a másodedző személye is. Geri Gergely, a Spartak pályaedzője királyhelmeci születésű.
Olyan felvidéki magyar ember, aki ugyanennek a közösségnek a tagja, amelyet a lelátóról sértő rigmusokkal illettek. Nem tudhatjuk, mit érzett vasárnap este. De aligha lenne meglepő, ha keserű szájízzel hallgatta volna mindazt, ami a szemközti lelátóról szólt.
Talán éppen ez mutatja meg leginkább, mennyire értelmetlen az ilyen gyűlölet, mert miközben a lelátón egyesek ellenséget keresnek, a pályán, az öltözőkben és az edzői stábokban magyarok és szlovákok sok esetben együtt dolgoznak ugyanazért a célért: hogy sikeres legyen a klubjuk.
Nagyszombat magyar öröksége
De nemcsak a Spartak története, hanem maga Nagyszombat városa is sokkal összetettebb annál, mint amit néhány lelátói rigmus sugallni próbál.
A ma gyakran „szlovák Rómának” nevezett település évszázadokon keresztül a térség egyik legfontosabb kulturális és egyházi központja volt. Története elválaszthatatlan a magyar múlttól.
A város 1238-ban IV. Béla királytól kapott szabad királyi városi rangot, később pedig hosszú időn keresztül az esztergomi érsekség központjaként működött. 1635-ben Pázmány Péter itt alapította meg egyetemét, amely a magyar művelődés egyik meghatározó intézménye lett.
Nagyszombathoz olyan nevek kötődnek mások mellett, mint Zsámboky János, a humanista történetíró, Káldi György, a legismertebb magyar katolikus bibliafordítás készítője, vagy éppen Kodály Zoltán, aki a város érseki főgimnáziumában tanult. A sort természetesen még hosszasan lehetne folytatni…
Mindez azt mutatja: Nagyszombat múltja nem a szembenállásról, hanem a találkozásokról szól.
A város jelenlegi egyházi vezetése is jól példázza ezt a történelmi sokszínűséget. A nagyszombati érsek, Orosch János magyar nemzetiségű főpásztor, aki pályafutása során számos magyar egyházközség szolgált. Életútja maga is annak bizonyítéka, hogy a felvidéki valóság nem egyszerűsíthető le mesterséges határvonalakra…
Egy ilyen történelmű városban különösen fontos lenne felismerni: a közös múlt nem teher, hanem érték.
Ezért is lenne lényeges, hogy a sportban is nagyobb hangsúlyt kapjon a történelmi és kulturális tudatosság. Nem azért, hogy bárki bűntudatot érezzen a múlt miatt, hanem azért, hogy megértsük: ugyanazon a földön élő közösségek története sokkal inkább összeköt bennünket, mintsem elválaszt…
Fotó: Bartalos Nikolas/Felvidék.ma
Mit tanulnak mindebből a gyermekek?
A vasárnapi mérkőzés után ugyanakkor jogosan merül fel egy másik kérdés is: meddig lehet még következmények nélkül átlépni bizonyos határokat?
A Szlovák Labdarúgó-szövetség az elmúlt években több alkalommal is pénzbüntetésekkel reagált a hasonló esetekre. Ezek azonban sokszor inkább jelképes intézkedések, mint valódi visszatartó erővel bíró döntések. Egy élvonalbeli klub költségvetéséhez képest néhány ezer eurós bírság aligha jelent olyan következményt, amely valódi változást eredményezne.
A legfontosabb kérdés talán mégsem az, hogy egy-egy klub mekkora pénzbüntetést kap, hanem az, hogy milyen példát mutatunk a következő generációnak.
Mert a lelátókon gyermekek is ülnek.
Ők nemcsak a gólokat látják, hanem hallják a szavakat is. Megtanulják, hogyan kell örülni, hogyan kell szurkolni, és hogyan kell viszonyulni az ellenfélhez.
Lehet riválisnak lenni gyűlölet nélkül, s lehet szenvedélyesen szurkolni úgy is, hogy közben tiszteletben tartjuk a másikat.
A Spartak szurkolói vasárnap megmutatták, hogy képesek kiváló hangulatot teremteni. A buzdítás, a látvány és a futball iránti szenvedély önmagában érték. Éppen ezért volt különösen sajnálatos, hogy ezt néhány soviniszta rigmus beárnyékolta…
A komáromiak hosszú várakozás után ünnepeltek. Ezt az ünnepet tiszteletben lehetett volna tartani…
A futballban ugyanis nem az a legnagyobb győzelem, amikor valakit megalázunk. Hanem amikor úgy tudunk nyerni vagy veszíteni, hogy közben embernek maradunk.
Wass Albert egy helyütt így fogalmazott: „Gyűlölet tövise nem virágzott még békét soha.”
Talán ez lehetne a futball egyik legfontosabb üzenete is. Mert a stadionok akkor válnak valódi közösségi terekké, amikor nem a gyűlölet hangja tölti be őket, hanem a játék szeretete…
Bartalos Nikolas/Felvidék.ma
