(Fotó: TA3)

A tegnap tartott rendkívüli kormányülést követő sajtótájékoztatón Peter Pellegrini miniszterelnök bejelentette, további szigorításokat léptetnek érvénybe. Hangsúlyozta, az intézkedések újabb 14 napra érvényesek, de ez nem jelenti azt, hogy két hét múlva az élet visszatér a régi kerékvágásba.

Ezek közül a legfontosabb, hogy ma reggel hat órától minden üzlet bezár. Ez alól kivételt képeznek

az élelmiszert (pékségek és hentesboltok is) és állateledelt árusító boltok, a postahivatalok, a bankok, a biztosítók, a gyógyszertárak és a gyógyászati segédeszközöket árusító boltok, drogériák és az újságárusok.

Az éttermek, kifőzdék működhetnek továbbra is, de az ételt csak elvitelre készíthetik, vendégeket nem fogadhatnak.

A kormány tehát az egészségügyet érintő rendkívüli helyzetre való tekintettel újabb

vészhelyzetet hirdetett, melynek lényege, hogy szükség esetén szabadon rendelkezhessen az egészségügyi dolgozók, illetve az eszközök igény szerinti átcsoportosításával.

Ezen felül az egészségügyben dolgozók számára kötelezővé tehetik a munkavégzést, amennyiben azt megtagadnák.

Újságírói kérdésekre válaszolva Pellegrini elmondta, azoknak, akik most érnek haza külföldről, két hétre az általuk szabadon választott önkéntes karanténba kell vonulniuk, de azoknak, akiket az állam fog hazaszállíttatni a következő napokban, ilyen lehetőségük már nem lesz.

„Ezen személyek valamelyik állami tulajdonú szálláshelyen kerülnek karanténba” – fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint a szállásért nem, de a napi étkezésért fizetniük kell majd. Mint kiderült, a külföldről hazatérni kívánó szlovák állampolgárokról nem rendelkeznek pontos adatokkal. Kérik azonban, hogy akinek ilyen szándéka van, vegye fel az adott ország szlovák nagykövetségével a kapcsolatot.

A kormány egészségügyet érintő intézkedéseiről elmondta, az nem érinti az általános orvosokat, körzeti- és szakorvosokat és a járóbeteg-ellátást sem.

Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy saját érdekünkben csak a legszükségesebb esetekben keressük fel az orvosokat, különösen a fogorvost.

A temetkezésekről szólva elmondta, továbbra is csak szűk családi körben javasolják a végső búcsút a halottól. A fürdőkkel, uszodákkal kapcsolatban hangsúlyozta, csak a gyógyfürdők fogadhatnak vendégeket, és kizárólag csak rehabilitációra érkező betegeket, akik orvosi vényre, műtétjük utáni felépülésükhöz elengedhetetlen kezelésekre érkeznek. Aki nem így jár el, húszezer eurós bírságra számíthat – hangsúlyozta.

Újságírói kérdésre elmondta, minden, az állam által forgalmazott szájmaszk ingyenes lesz az állampolgároknak. A szájmaszkok szétosztásának módjáról a válságstáb rendelkezik, erről bővebb tájékoztatást hétfőre, azaz mára ígért a miniszterelnök. Azt, hogy minden állampolgár kapjon szájmaszkot, Peter Pellegrini kizárta. „Egyetlenegy európai ország sem tudja ingyenesen biztosítani az állampolgárainak a szájmaszkot” – fogalmazott.

Beszámolt róla, hogy

a tűzoltóknak, rendőröknek már eljuttatták a maszkokat, de a magánszektor munkaadói számára nem tudnak maszkokat biztosítani.

„A legfontosabb, hogy az állam rendelkezzen tartalékokkal, hiszen nem tudhatjuk, meddig lesz rá szükség. A kórházaink számára is folyamatosan biztosítani kell az utánpótlást. Egyelőre a behozatalukat is csak diplomáciai úton tudjuk megoldani, a környező országok rendkívüli intézkedései miatt” – mutatott rá.

A jelenlegi jogrenddel kapcsolatban elmagyarázta, fokozatosan vezették be: először a rendkívüli helyzetet, majd tegnap este az egészségügyre vonatkozó vészhelyzetet.

„Ennél már csak egy magasabb fokú jogrendet rendelhetünk el, az országos kiterjesztésű vészhelyzetet. Ebben az esetben már az alapvető emberi jogokat, a szabadságjogot is korlátozhatja az állam” – jegyezte meg. Erre azonban csak akkor kerülhet sor, ha az állampolgárok nem tartják be a korlátozásokat – mutatott rá.

Elmondta, már jelenleg is több mint 200 olyan esetet jelzett a rendőrség, melyek során egyes személyek nem tartották be a kötelező karantént. Pellegrini határozottan kifejtette: mindenki a maximális büntetésre számíthat.

Rámutatott: a szigorításoknak köszönhetően szűkült az a kör, amelyeknél a nyitva tartást ellenőrizniük kell. „Mostantól nem lehet, hogy egy kocsma a sört kedvelők szűk baráti körének színhelyeként működjön tovább, vagy egy golfklub a privát vendégeinek szabadtéri sportra kínálva lehetőséget nyitva legyen. Mostantól egy kezünkön össze lehet számolni, hogy mi lehet nyitva, a többit ellenőrizni fogjuk és szükség szerint szigorúan bírságolni” – jegyezte meg.

Az újabb vészhelyzet kihirdetéséről szóló szabályozások a Közegészségügyi Hivatal honlapján tekinthetőek meg.