Újabb szigorítások lépnek életbe – holnaptól leállhat a Volkswagen gyár is.

Vasárnap délután Peter Pellegrini miniszterelnök rendkívüli kormányülést hívott össze. A több órás tárgyalás eredményéről este hét óra után tartott sajtótájékoztatón derültek ki a részletek, amelyen megjelentek a leköszönő kormány tagjai is.

Peter Pellegrini újabb megbetegedésekről számolt be, ezzel összesen 61 főre emelkedett vasárnap estig a bizonyítottan koronavírus fertőzöttek száma Szlovákiában. Hozzátette, 3375 vizsgált esetben negatív lett a teszt. A 17 új megbetegedésről elmondta, öt új beteget regisztráltak Trencsénben, ebből két nőt, 2 férfit és egy gyermeket – egy részüket kórházba, egy részüket pedig házi karanténba helyezték.

Egy-egy férfi beteget jelentettek Nagyszombatból, Turócszentmártonból és Besztercebányáról, egy női beteget pedig Érsekújvárból. A miniszterelnök felsorolása szerint öt újabb esetet jelentettek Pozsonyból és három további koronavírussal fertőzött esetről szereztek tudomást Nyitráról.

Elmondása szerint a rendkívüli kormányülésen értékelték a kormány eddigi intézkedéseit, melyek ma újabbakkal bővültek. Peter Pellegrini hangsúlyozta, hogy az eddigi alacsony számú megbetegedés is annak köszönhető, hogy a szlovák kormány gyors és hatékony intézkedéseket rendelt el.

Kiemelte: ahhoz, hogy a továbbiakban is vissza tudják szorítani a koronavírus terjedését, szükségesek a szigorított óvintézkedések.

A miniszterelnök bejelentette: holnaptól, azaz március 16-ától reggel 6 órától bezárják az összes kiskereskedést.

Ez alól kivétel: az élelmiszerüzletek, drogériák, gyógyszertárak, az egészségügyi segédeszközöket kiadó és árusító boltok, éttermek (élelmiszerkiadó helyek), újságárusok, posták, bankok, biztosítók, töltőállomások, telekommunikációs operátorok, kisállatkereskedők (ahol az állatok számára tápszert lehet vásárolni), állatorvosok.

Pellegrini kiemelte, szeretné elérni, hogy a nagyobb bevásárlóközpontokban is nyitva legyenek ezek a boltok, tehát a fenntartók ne zárhassák be önkényesen ezeket a központokat csak azért, mert nem kifizetődő a működtetésük ilyen kevés bolttal.

Tilos továbbá az éttermekben étkezni” – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök, aki elmagyarázta, ez egy olyan óvintézkedés, melynek során az éttermeket, étkezdéket nem zárják be, de az ott készült ételt nem lehet helyben elfogyasztani. „Anélkül kell megoldani az étel elvitelét, hogy a vendég be tegye a lábát” – jegyezte meg, kreativitásra intve a vendéglátó iparosokat.

Az építésügyi és közlekedésügyi minisztert, a munka- család- és szociálisügyi minisztert, valamint a romaügyi kormánybiztost felkérte, készítsék el a szociális támogatások kifizetéséhez szükséges tervet, mivel ezen támogatások kifizetése közeledik, és kiemelten fontos, hogy egy helyen semmiképp ne tartózkodjon sok személy egyszerre.

Az Egészségügyi Minisztérium hatáskörébe tartozóan Pellegrini elmondta, minden olyan műtétet el kell halasztani, ami nem életmentő. Mint hangsúlyozta, ez alól nincs kivétel, és a magánorvosokat is érinti.

„Tartalékaikat, felszereléseiket tartsák meg az orvosok a nehezebb, szűkösebb időkre”- nyomatékosította.

Beszámolt arról is, hogy a Külügyminisztériumot megbízták azzal, készítsék el a külföldön rekedt szlovák állampolgárok hazaszállításának tervét és sorrendjét. Pellegrini kiemelte: elsősorban gyermekeket, fiatalokat, és azokat szállítják haza, akik munka, illetve más kötelességteljesítésből fakadóan maradtak külföldön. „Egyenes leszek: biztosan az utolsó helyen lesznek azok a személyek, akik a múlt héten golfozni mentek külföldre, vagy pihenni” – jelentette ki.

A szlovák állampolgárok szervezett hazaszállítását követő feladatokkal a Belügyminisztériumot bízták meg a kormány vasárnapi rendkívüli ülésén. Mint ismert, mindenkit, aki külföldről tér haza, kötelező karanténban helyeznek el, amelyet a Belügyminisztérium jelöl ki számukra valamelyik állami intézményében.

A megyék, városok és települések önkormányzatait felszólítja a kormány, hogy visszavonásig mindenki számára biztosítsanak hozzáférést az ivóvízhez, ezzel is csökkenthető a járvány terjedése – indokolta a miniszterelnök.

Pellegrini elmondta, azt remélik a szigorú intézkedésektől, hogy lelassítják a járvány terjedését, és lehetővé teszik a következő időszakban, hogy a kórházak elbírják a feltehetően növekvő számú betegek ellátását.

„Ez még csak a kezdet, senki nem tudja előre, mi következhet még” – jegyezte meg.

Mint mondta, holnap újra összehívják a Központi Válságstáb szakembereit, és újabb intézkedésekről fognak dönteni. Ezekről szólva elmondta, érinteni fogja a tömegközlekedést is. Elárulta, előreláthatólag olyan intézkedésekről fognak dönteni, hogy például senki se használhassa a tömegközlekedési eszközöket szájmaszk, vagy egyéb, az arcot takaró eszköz nélkül. Holnap döntenek arról is, hogy minden, a továbbra is működő intézménybe se lehessen az orrot és a szájat védő kendő, vagy szájmaszk nélkül bemenni.

A miniszterelnök beszámolt arról is a sajtótájékoztatón, hogy a pénzügyminiszter és a gazdasági miniszter jelenleg azon dolgozik, hogyan lehet enyhíteni a várható gazdasági válságon. „Tisztában vagyunk azzal, hogy gazdaságilag rosszul érintenek bennünket ezek az intézkedések, konkrét gazdasági szegmenseket, ezekre kell reagálni” – tette hozzá.

Elmondta, a holnapi válságstáb ülésén döntenek a lengyel határon kialakult helyzetről is, mert mint ismert, a mai nappal Lengyelország is lezárta a határait.

Továbbra is nyitott kérdés az ingázók helyzete – jegyezte meg. Eddig ugyanis az egészségügyben dolgozó nővérek, orvosok a munkájuk miatt elhagyhatták az országot és vissza is térhettek. Pellegrini szerint határozott döntésre lesz szükség, ami őket illeti. „El kell döntenünk, mi a fontosabb. Az, hogy megakadályozzuk az osztrák egészségügy összeesését, vagy az ingázó nővérek, orvosok élete” – húzta alá.

Végezetül összegezve bejelentette, a szlovák kormány története során másodszor is vészhelyzetet hirdetett. Ennek lényege, felfüggeszthető a munkavégzés az egészségmegőrzés bebiztosítása érdekében, és egyes szakmák számára tilos a sztrájk. Kiemelte, megelőző intézkedésről van szó, amely nem jelenti azt, hogy bármilyen gondban lenne a szlovák egészségügy.

„Szükségünk van viszont arra, hogy ha kell, átcsoportosítsuk a kórházi személyeket, egészségügyben dolgozókat, segédeszközöket, anyagokat.

Ehhez szükséges a mai rendelet, mert nélküle az állami kórházak megtagadhatják a közreműködést, esetleg beszüntethetnék a munkavégzést az egészségügyi dolgozók” – magyarázta a miniszterelnök, aki hozzátette, a mai határozat kifüggesztésekor az érintett egészségügyi intézmények listáját is közzé teszik.

Peter Pellegrini legvégül közölte, várhatóan holnap, de legkésőbb a következő napokban befejezi az autógyártását Szlovákia legnagyobb munkáltatója, a Volkswagen Pozsonyban. „A betegségek, illetve a megelőző intézkedések miatt döntött így a gyár vezetősége, hasonlóan a spanyolországi üzemükhöz” – fogalmazott.