Boris Kollár (Fotó: TASR, archív)

Ha a koronavírus-fertőzöttek száma elér egy kritikus szintet, már nem lesz értelme a tesztelésnek és a nyomkövetésnek, akkor már csak az ún. lockdown segíthet. Ezt a szerdai sajtótájékoztatóján jelentette ki Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke, hozzátéve: az országos tesztelés célja, hogy elkerüljék ezt a végkifejletet.

Kollár az önkéntes alapú tesztelést szorgalmazza, szerinte nincs értelme rákényszeríteni azt az emberekre. A lockdown lehetőségével kapcsolatban nem akart bővebben nyilatkozni, mondván, több információra van szüksége.

„Az emberek nagyon félnek, én is félek. Természetes ez a félelem, aggódunk a szeretteink miatt, aggódnunk az egészségünkért, a jövőnk miatt, hogy mi lesz a gazdasággal, hogy elbocsátanak-e, hogy túléli-e a cégünk. Mindezek az emberi félelmek agresszivitásba, gyűlöletbe csaphatnak át, amit teljesen megértek” – hangsúlyozta Kollár, aki ugyanakkor óva intett az erőszaktól.

Hozzátette: ha elérünk egy kritikus szintet, elképzelhető, hogy a kormánynak Csehországhoz hasonlóan szigorítania kell majd az óvintézkedéseken. Kollár nem akarja arra kényszeríteni az embereket, hogy leteszteltessék magukat, inkább a meggyőzésre, az ösztönzésre fektetne hangsúlyt. Ennek érdekében együttműködést kér a Szlovák Püspöki Konferenciától, illetve a nyugdíjasokat tömörítő szervezetektől. A házelnök szerint az ellenzékkel is kommunikálni kell, hiszen a konkurencia nem feltétlenül jelent ellenséget.

Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter szerint az országos tesztelés lehet az utolsó esély a szigorúbb intézkedések bevezetése előtt. Pozitívan értékelte, hogy sikerült megvásárolni 13 millió tesztet, hiszen ezek iránt állítása szerint nagy a kereslet.

Arra a kérdésre, hogy az ún. lockdown esetén az állam megtérítené-e az emberek 3 hetes bérkiesését, azt válaszolta, hogy valószínűleg ez idő alatt is járhatnának az emberek dolgozni.

Igor Matovič (OĽANO) kormányfő szerdán az aktuális járványügyi helyzetre reagálva kilátásba helyezte az ország teljes lezárását (ún. lockdown), amely azt jelentené, hogy minden olyan szolgáltatóegységet bezárnának, amelynek működése nem elengedhetetlenül fontos az infrastruktúra szempontjából. Szigorúan korlátoznák az emberek mozgását is. A lezárásnak a becslések szerint legalább három hétig kellene tartania.

A lehetőséget szerdán este tárgyalta a szakmai konzílium és a járványügyi bizottság. A szakértők a találkozón megvizsgálták a jelenleg hatályos óvintézkedések hatékonyságát és az országos tesztelés kérdését is. A központi válságstáb ma 8 órától ülésezik.