Mély megdöbbenéssel és jogos felháborodással követjük nyomon annak az eszkalálódó magyarellenességnek a megnyilatkozásait, amely a 2021. június 15-én elfogadott magyar gyermekvédelmi törvényt övezi. Az Európai Unió intézményeinek „liberális gőzhengerei ismét elindultak Magyarország ellen” – állapította meg Orbán Viktor miniszterelnök. Szijjártó Péter külügyminiszter európai balliberális „véleményterrornak” minősítette a pedofíliaellenes törvénnyel szembeni nemtelen támadásokat.

Teljes egyetértésünket fejezzük ki a magyar kormánnyal és törvényhozókkal, amikor is azon véleményünknek adunk hangot, hogy eme törvény esetében nem homofóbiával, hanem egy egész Európára kiterjedő, mesterségesen gerjesztett hungarofóbiával van dolgunk. Ez a rendszerszintű magyarellenesség odáig terjed, hogy Mark Rutte holland miniszterelnök nemzeti önbecsülésünk sérelmére kijelentette: „Magyarországnak nincs mit keresnie Európában”. Ursula von der Leyen EU-bizottsági elnök pedig „szégyenteljesnek” bélyegezte a magyar törvényt. Az Európai Parlament tegnapi plenáris ülésének féktelen és előítéletes felszólalásai és Magyarország elleni fenyegetőzései ellenben arra vallanak, hogy a szégyen nem Magyarországot, hanem sokkal inkább Brüsszelt illeti.

Magyarország, a magyar Országgyűlés csak elismerést érdemel azért, hogy példamutató módon, törvényes úton védelmébe veszi a kiskorúakat. Eljárása, ezen ügyben végzett törvényalkotása „jó gyakorlatként” (good practices) mintául szolgálhatna az egész unió számára. Ezzel szemben az európai törvényhozás tegnapi, maratoni hosszúságú vitájának szélsőbaloldali, baloldali és liberális résztvevői szinte egyetlen szót sem ejtettek a tulajdonképpeni tárgyról, magáról a gyermekvédelemről, hanem aberráns módon, a tárgytól eltérve az LMBTQI-csoporthoz tartozó személyek jogainak vélt megsértésére terelték a szót, valóságos magyarellenes hisztériát csapva ezen ügy körül. Tették pedig ezt egy olyan tárgyban – a gyermekvédelem kérdésében –, amely kifejezetten tagállami hatáskörbe tartozik, valamint egy olyan jelentéstévő határozati dokumentuma alapján, akit nemrégen szexuális bűncselekmény elkövetése miatt ítélt börtönre saját országának igazságszolgáltatása.

Ezennel határozottan visszautasítjuk azokat a megalapozatlan vádakat, vádaskodásokat, melyek szerint a magyar gyermekvédelmi törvény szexuális orientáció alapján diszkriminálna és ellene volna az EU alapvető jogainak és értékeinek.

Gyermekeink és unokáink iránti féltő szeretettel állunk ki a törvény mellett, amely gátat vet megrontásuknak, és – egyebek mellett – kitiltja az iskolákból, illetve a kiskorúak által elérhető közösségi terekből azt a propagandát, amely a homoszexualitást és a genderideológiát, az öncélú szexualitást, a pornográfiát és a nemváltoztatást népszerűsíti. Hasonlóképpen visszautasítjuk a szintén június folyamán elfogadott Matić-féle EP-jelentés aberrált ajánlásait, nevezetesen azt, amely teljes körű szexuális oktatást irányoz elő az elemi és középiskolákban, „figyelembe véve a szexuális és nemi orientációk sokféleségét”.

A Teremtés könyvében írva vagyon: „Teremté tehát Isten az embert az ő képére (…) férfiúvá és asszonnyá teremté őket” (1Móz 1,27). A nevelésre vonatkozóan pedig A példabeszédek könyvében ez áll: „Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint” (Péld 22,6). Nemes konzervativizmussal, biblikus keresztény hitünk alapján ragaszkodunk a teremtés ősi természeti rendjéhez, és határozottan visszautasítjuk azokat az Európától idegen, kommunisztikus, liberális és ateista törekvéseket és irányzatokat, amelyek megsértik az európai kultúra és moralitás klasszikus értékeit, és szembe mennek a realitással, a racionalitással és az erkölccsel.

A homoszexuális és más, az általánostól eltérő szexuális orientációjú európai polgárok alapvető emberi jogait és méltóságát tiszteletben tartva, szorgalmazzuk a normalitáshoz való visszatérést az Európai Unióban.

Követeljük, hogy az Európai Unió szélsőséges, liberális és baloldali politikai erői hagyjanak fel az LMBTQI-lobbi és a genderideológia propagálásával és ezek politikai eszközként való felhasználásával.

Tartsák tiszteletben Magyarország – és más kipécézett EU-tagállamok – szuverenitását, illetéktelenül ne avatkozzanak be törvényhozásába, és ne gátolják a gyermekek védelmében hozott határozatait és intézkedéseit.

A romániai magyar kisebbségi közösség nevében arra szólítjuk fel az unió vezetőit, képviselőit és intézményeit, hogy mesterséges módon kreált ügyek felnagyítása helyett az európai nemzeti kisebbségek valós problémáira fordítsanak fokozott figyelmet, szabad utat engedve a helyzetük rendezésére irányuló európai polgári kezdeményezéseknek.

Nagyvárad, 2021. július 8.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Elnöksége nevében: Tőkés László elnök, volt európai parlamenti képviselő

(Felvidék.ma)