Száz évvel ezelőtt alakult meg a Trianon utáni helyzet kényszerítő körülményei között a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület. Ezen a hétvégén Nagyváradon nagyszabású ünnepi emlékezés sorozattal adtak hálát a történelem Urának a partiumi reformátusság megtartásáért, és a 100 éves egyházkerület életéért.
Pénteken az egyházkerületi székház tanácstermében három értékes könyvet mutattak be. „Uraim! Sursum corda! Fel a szívekkel!” címen dr. Pálfi József Sulyok-monográfiáját az új egyházkerületért küzdő első püspök életéről. Továbbá az Emődi András egyházkerületi levéltáros által szerkesztett Királyhágó-melléki Református Egyházkerület 100 emlékkötetet és a Pécsi L. Dániel által írt A Királyhágó-melléki Református Egyházkerület címerei-t bemutató könyvet.
Ülésezett a Magyar Református Egyház Generális Konventje is, az anyaországi és a határon túli egyháztestek püspökeinek és főgondnokainak részvételével. Szombaton került sor a székház udvarán a hálaadó ünnepi istentiszteletre, úrvacsoraosztással. A vendégeket és a lelkipásztorokat Csűry István püspök köszöntötte. Az ünnepi igehirdetést az ebből az alkalomból készített nyílttéri szószéken dr. Fekete Károly debreceni püspök végezte. A közel 1000 gyülekezeti zászlót Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Ref. Egyház zsinati lelkészi elnöke áldotta meg. Vinczéné Pálfi Judit lelkésznő, a kerület missziói előadója átadta azt a szépen bekötött Covid-Biblia példányt, amit szorgos gyülekezeti tagok kezei készítettek, lemásolva a Szentírás egyes könyveit a világjárvány bezártságának idején. A későbbiekben a 14 kötetből álló Biblia teljes kiadása is elkészül. Ebből az alkalomból Kedves Olvasóinkkal megosztjuk a Partiumi Egyetem rektorának, dr. Pálfi József professzor-lelkésznek emlékező írását a kerület hányattatásokkal teli születéséről.
Az ünnepségről készült videó:
„A nagy háborút követően a korábbi Nagy-Magyarország teljes körű átalakuláson ment át. Az 1920.június 4-i trianoni békediktátum döntésével a magyar nemzet életében ezeresztendős múltat írtak át ekkor. Különböző szem- és nézőpontból vizsgálva a történteket, azt mondhatjuk, hogy korábban nem tapasztalt, újszerű, ekkor még beláthatatlan, de hosszútávra kiható folyamatok kezdődtek el, mind az Anyaszentegyház népe, mind a politikai nemzet, a Kárpát-medence nemzetei, azon belül pedig a magyar társadalom, a családok és az egyének életében egyaránt. Az országhatár módosítást követően egyházi szempontból is teljesen új egyházi adminisztrációs és közjogi helyzet alakult ki. Az egykori nagy kiterjedésű Tiszántúli Református Egyházkerület (TRE) nyolc csonka (máramaros-ugocsai, nagybányai, szatmári, nagykárolyi, érmelléki, bihari, nagyszalontai, és békés-bánáti) egyházmegyéje a nagyhatalmak által ratifikált határmódosítás következtében a Romániához csatolt oldalon maradt, több mint negyedmilliónyi lélekszámával együtt. Következményképpen a csonka egyházmegyékből szükségszerűen kellett létrehívni a Királyhágó-melléki Református Egyházkerületet (KRE).
A KRE egy sajátos történelmi-földrajzi területen létrejött egyházi/vallási/felekezeti adminisztrációs megnevezés, mert több mint a Partium, mivel nemcsak a történelmi Részeket (Pars Hungariae – Hungária Része) foglalja magába, hanem Máramarost és a Bánságot is. Nevét bukaresti nézőpontból a Királyhágóhoz viszonyított földrajzi fekvéséről kapta.
Százesztendős történetében három, egymástól markánsan elválasztható korszakot lehet megkülönböztetni: az első 1920–1940, a második 1947–1989 és a harmadik 1990-től napjainkig tart. A korszakolás rendjén néhány esztendő kimaradt, de nem véletlenül. Az 1940. és 1945. közötti öt esztendő a restitutio in integrum elvének megfelelően a „haza vagy visszatérés” szervezésének átmeneti időszaka, amely csak részben valósulhatott meg a második világháború viszonyai között.
A Trianonban meghozott döntés és az 1919. decemberi Clemenceau-vonal meghúzása közötti, országokat elválasztó demarkációs határsáv Romániába eső keleti oldalán rekedtek bénultságuk ellenére sem tétlenkedtek sokáig. Az események, amelyek lépéskényszerbe hozták a Romániában rekedteket, az új határ meghúzása után felgyorsultak és felelősségteljes, határozott döntéseket hozva tették meg a szükséges lépéseket. Az egyházi legfőbb (püspöki) hatóság nélkül maradt csonka egyházmegyék gyülekezetei, iskolái és egyéb egyházi intézményei rögtön a modus vivendi (békés egymás mellett élés) lázas válaszkereséséhez fogtak.
Az újszerű nemzet- és egyházpolitikai élethelyzet kezdetén még mindenki abban reménykedett és bízott, hogy a nagyhatalmak csak ideiglenes döntést hoztak, amely rövidesen megváltozik majd, ezért szükségtelen hosszútávra berendezkedni. Az itt rekedtek gyors, határozott, felelősségteljes döntéseket hozva terveztek és tette ki-ki a maga módján azt, amit tudott, tehetett és lehetett. Igaz, semmi sem ment egyértelműen, gördülékenyen egyik napról a másikra. Az akkor még nevesincs, levegőben lógó, gazdátlan egyháztestben, a kezdet kezdetén két jövő-koncepció körvonalazódott, két markáns szellemi tábor képviseletében. A quo vadis kérdésének megválaszolására két alternatíva kínálkozott: elsőként az Erdélyi Református Egyházkerülethez (ERE) való csatlakozás, másodikként pedig egy önálló, új egyházkerület létrehozatalának gondolata fogalmazódott meg. Az egyik tábor képviselői – Széll György és társai – úgy látták volna jobbnak, ha az árván maradt csonka egyházmegyék a nagy, erős, jól szervezett és közel félévezredes tradíciókkal rendelkező ERE-hez csatlakoznak addig, amíg az ideiglenes állapot elmúlik és helyreáll a korábbi rend.
A másik tábor képviselői – Sulyok István és társai – az önálló egyházkerület gondolatát tartották életképesebb megoldásnak. Ezzel együtt mindenki tudta, hogy a megosztottság semmi esetre sem szolgálja a helyes megoldást. A két tábor közötti elvi küzdelemből az utóbbi került ki győztesen. Első ízben először 1920. dec. 14-én, a csonka közgyűlésen, majd számtalan tárgyalást, egyeztetést követően teljes összhangban mondták ki 1921. augusztus 16-án az új egyházkerület megalakulását Nagyváradon. Az állami legitimációra még hosszú évekig kellett várni, mert az Egyházkerületet hivatalosan elismerő dekrétum csak 1939. nov. 22-én született meg. Száz esztendő múltán, éppen az idei 2021. esztendő augusztusában volt ennek a történelmi jelentőségű eseménynek a centenáriuma. Sulyok Istvánt egymásután háromszor (1921, 1926, 1940) választották meg a KRE püspökének.
