Csoportkép a Honti Kálvárián (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az oktatásügy területén a több mint egy évtizedes együttgondolkodás és tapasztalatszerzés újabb állomása volt a veresegyházi pedagógusokból álló delegáció ipolysági látogatása. Az október 13-ai tanulmányúton a felvidéki iskolaüggyel, az itteni helyzettel, problémamegoldásokkal ismerkedtek a magyarországi vendégek.

Mint elhangzott, a meglévő jó kapcsolatot szeretnék a tanulmányúttal tovább erősíteni az ismeretszerzés és az ismerkedés jegyében.

„Tartsuk meg azokat a kapcsotokat, amelyek összekötik a két várost”

– jegyezte meg rövid köszöntőjében Pásztor Béla, Veresegyház polgármestere.

A vendégek fogadása a városháza dísztermében

Štefan Gregor, Ipolyság első embere kifejtette: a munkanélküliség megoldása mellett az iskolák fejlesztésére összpontosítottak az elmúlt években. Különféle támogatások, pályázatok által fokozatosan felújították a város tanintézményeit.

„A külső szépülés mellett taneszközbővítés, tantermi fejlesztések is megvalósultak” – szögezte le a polgármester.

A Štefánik téri óvodában (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az oktatás, az ifjúság nevelése és a sport terén szoros együttműködés alakult ki a két település között. Ennek állomásait már Révész Angelika, a közös tanügyi hivatal vezetője foglalta össze. Mind elmondta, 2013-ban a veresegyházi óvodák látogatásával vette kezdetét a szakmai alapokon nyugvó kapcsolat.

„Az iskolaügy igen fontos, hiszen az intézményeinkben kezdődik az élet, itt érnek azok az impulzusok, amelyek meghatározzák az életünket” – fogalmazott a hivatalvezető.

A Ladislav Ballek Alapiskolában (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Folytatásként 2015-ben veresegyházi pedagógusok érkeztek az Ipoly menti kisvárosba. A közös ötletelésnek köszönhetően bővült a közös programok sora. Így veresegyházi fiatalok érkeztek a az Ipolyságon rendszeresen megszervezett kortárssegítő konferenciára. Cserébe felvidéki tehetséges fiatalok vendégszerepeltek a veresegyházi gyermek színjátszók fesztiválján.

A sport területén is számos közös eseményre került sor. Részt vettek már az Ipolyságon megrendezett gyermekatlétikai versenyeken. Az idén tavasszal megtartott atlétikai négypróba bajnokságon kitűnően szerepeltek a veresegyházi sportolók.  Májusban ipolysági pedagógusok mentek egynapos tanulmányútra Veresegyházra. Ennek a folyamatsornak a következő állomása volt a csütörtöki intézménylátogatás.

Az iskola kertjében (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A delegáció ellátogatott a Štefánik téri óvodába. A két szlovák és egy magyar osztállyal működő intézményben bemutatták a modern taneszközöket, az osztálytermek felszereltségét, ismertették a nevelési koncepciójukat.

Ugyancsak körbenéztek a szlovák Ladislav Ballek Alapiskolában. Itt a környezettudatosságra és a természeti környezet szeretetére épülő parkot, a gyógynövényágyásokkal teli kiskertet is megcsodálták.

Pálffy Dezső bemutatja az egyházi iskolaközpontot (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Pálffy Dezső a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskolát mutatta be. Az igazgató szólt a fejlesztésekről, megemlítve, hogy ezek egy része a magyar kormány hathatós támogatásának köszönhetően valósult meg. Idén szeptembertől a Rákóczi Szövetség segítségével iskolabusz szállítja a legkisebbeket az iskolaközpontba.

Itt szintén megtekintették az óvodás, alapiskolás, valamint a  gimnáziumi osztálytermeket.

Az iskola folyosóján (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A vendégek a Műszaki és Szolgáltatóipari Szakközépiskolában Bugyi István intézményvezetővel megnézték a nemrégen átadott új tanműhelyeket. A határon átnyúló együttműködési program keretében mintegy 350 ezer eurós támogatásból megvalósuló beruházás mellett más szakműhelyeket is megtekintettek.

Bugyi István (b3) bemutatja a Műszaki és Szolgáltatóipari Szakközépiskolát (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A délután folyamán Ipolyság épített kulturális örökségével és természeti kincseivel ismertették meg a veresegyházi delegáció tagjait. Bemutatták a felújított Honti Kálváriát, megcsodálták a városban a makettkiállítást és a Menora Saag Centrum Artis épületében található aktuális tárlatokat.

Mint Szalainé Gulyás Ágnes, a Fabriczius József Általános Iskola igazgatója a tanulmányi nap végén kifejtette: minőségi tartalommal és példaértékű taneszközfejlesztéssel találkoztak az intézményekben. Van mit tanulni egymástól, tudunk egymásnak példákat mutatni, állapította meg.

A Honti Kálvária tetején (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

„A  több mint ezres diáklétszámú anyaországi intézmény tanulói a sportrendezvények mellett egyéb tanulmányi versenyeken is szerepeltek már ipolysági magyar tanintézményekben” – tette hozzá.

„A kapcsolat nem formális, hanem élő és őszinte, amely a barátságon alapul”

– hangzott el a találkozó zárásaként.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)