(Fotó: PP/Felvidék.ma)

Ipolysági és veresegyházi szépkorúak olimpiáját tartották meg december 9-én Ipolyságon. A hagyományteremtő szándékkal megvalósult esemény a mozgás népszerűsítése mellett a kapcsolatteremtésről és a közösségi érzés erősítéséről is szól.

A délelőtt folyamán vegyes összetételű csapatokat alkotva különféle ügyességi játékokban mérették meg magukat az ipolysági és veresegyházi nyugdíjasklubok tagjai. Természetesen a versengés mellett a szórakozásra, valamint az ismerkedésre is jutott bőven idő. A rendezvényt Ipolyság városa és a Szokolyi Olimpiai Klub közösen szervezte meg.

(Fotó: PP/Felvidék.ma)

Mint  Révész Angelika, a Szokolyi Alajos Olimpiai Klub vezetőségi tagja az eseménnyel kapcsolatban a Felvidék.ma portálnak kifejtette: a sportesemény Ipolyság szervezett sportjának 120. éves évfordulója  alkalmából szervezett rendezvényfolyam utolsó állomása volt.

Hozzátette: az olimpiai klub három évvel ezelőtt kezdett intenzívebben foglalkozni a helyi nyugdíjasok klubjának tagjaival, ekkor szervezték meg a nyugdíjasok első olimpiáját.

A mostani esemény ennek a folytatása, a testvértelepülés bevonásával.

(Fotó: PP/Felvidék.ma)

Az ügyességi feladatokat a korosztálynak megfelelő módon választották ki. Nem az erőre és a gyorsaságra összpontosítottak, hanem a koordinációra irányultak a versenyszámok. A verseny végén minden játékos elismerésben részesült, a legtöbb pontot összegyűjtött három csapat pedig éremmel térhetett haza.

Délután a helyi nyugdíjasklub helyiségeiben kötetlen beszélgetéssel folytatódott az esemény.

Eredményhirdetésre készülve (Fotó: PP/Felvidék.ma)

Amint Révész Angelika elmondta: a sportrendezvény a Szlovák Olimpiai Bizottság Lépj az egészségedért programjának keretében valósult meg. Ez a projekt az idősebb generáció foglalkoztatására irányul.

A Szokolyi Alajos Olimpiai Klub számos foglalkozást biztosít a helyi nyugdíjasklub tagjainak. Immár közel egy esztendeje szervezik a skandináv gyaloglásokat. Emellett a klub egyes formációi rendszeresen fellépnek az olimpiai klub által szervezett sporteseményeken.

Révész Angelika (b2.) és Nagy Tímea alpolgármester (b3.) (Fotó: PP/Felvidék.ma)

Kisné Takács Ildikó, a veresegyházi delegáció vezetője portálunknak elmondta: a városi hivatal nyugállományú egykori munkatársaival érkeztek a felvidéki testvértelepülésre.

A programot remek kezdeményezésnek tartja, mely a két település együttgondolkodásának újabb szintterévé válhat.

Čerba Mária, az ipolysági nyugdíjasklub vezetője szintúgy támogatja az együttműködést, a kapcsolat megerősítését.

(Fotó: PP/Felvidék.ma)

Már a sporteseményen megalapozták az együttműködés ilyen jellegű folytatását, kölcsönös rendezvények lebonyolításában gondolkodnak az ipolysági és a veresegyházi szépkorúak bevonásával.

Az idei esztendőben számos közös program valósult meg a két testvértelepülés között. Tavasszal veresegyházi fiatal sportolók vettek részt a járási atlétikai bajnokságon. Ugyancsak tavasszal ipolysági pedagógusok jártak tanulmányi kiránduláson Veresegyházon, ennek viszontlátogatására idén októberben került sor.

Látogatóban a helyi nyugdíjasklubban (Fotó: PP/Felvidék.ma)

(PP/Felvidék.ma)